Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Magyar éremeső a milánói kajak-kenu Eb-n

Vasárnap újabb három magyar aranyéremnek örülhettünk a milánói kajak-kenu Európa-bajnokságon. Ezúttal is a lányok tettek ki leginkább magukért: Kovács Katalin szólóban nyert 500-on. A K2-es hajó ugyanezen a távon diadalmaskodott és a K4 1000 méteres egységünk is első helyen zárt.

Az eddig eltelt két nap mérlege: öt arany- (mind női számban) és öt ezüstérem, valamint két női kajakos és két férfi kenus olimpiai kvóta.

12.27, férfi K4 1000 m: a délelőtt utolsó futama Kammererrel, Kucserával, Benkővel és Kadlerrel. Nem jó a rajtjuk, negyedtávnál csak nyolcadikok, első a szlovák egység. A végére is megmarad a szlovákok elsősége - hatalmas az öröm a köreikben, hiszen legyőzték a németeket -, a mieink pedig feljönnek a negyedik helyre.

12.12, női K4 1000 m: Paksy, Fazekas, Benedek, valamint a szegedi Keresztesi ül a magyar kvartettben, amely az ötös pályáról startol. 250 méter: elsők a magyarok, 500 m: már másfél másodperc az előnye az első magyar hajónak a lengyelek előtt, 750 m: alig csökkent a magyar előny, a vége egy hajónyi magyar siker! A női szakág ismét remek ezen az Eb-n: a hat számból ezren mindhármat, ötszázon pedig kettőt nyert. Bravó, lányok!

A K4-es női egységünk is aranyéremnek örülhetett - a szegedi Keresztesi Alexandrával
A K4-es női egységünk is aranyéremnek örülhetett - a boldogan integető szegedi Keresztesi Alexandrával.
Fotó: Karnok Csaba

Eddig tartottak az ötszáz méteres finálék. A szám mérlege: két arany- és négy ezüstérem. A délelőttből még két ezres döntő van hátra.

11.57, férfi C4 500 m: a szám vb-címvédője, a Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál egység a hármas hajóban. Úgy tűnik, meglesz a győzelem, ám a tetemes hátrányból hajrázó román egység végül megelőzi az utolsó szám méterre erőben visszaeső, két szegedit, Joóbot és Horváthot a soraiban tudó magyar hajót. A második hely így is szép!

A címvédő magyar egység - két szegedivel - ezüstérmet szerzett Milánóban
A címvédő magyar egység - két szegedivel - ezüstérmet szerzett Milánóban.
Fotó: Karnok Csaba

Joób Márton:
Ugyanaz történt, mint tegnap: magabiztosan vezettünk, aztán amikor az utolsó indítás történt, elhagyta a hajó az egyenest, talán egy hullámtól, és mire javítottunk, addigra lelassultunk, felgyorsulni pedig már nem tudtunk.  Ha végig ugyanabban a tempóban jövünk, biztos a győzelem, így viszont arra törekdtünk, legyen meg a dobogó.

11.42, férfi K2 500 m (magyarok nélkül): első a német Rauhe, Wieskötter egység.

11.27, C2 500 m: Kolonics György és Kozmann György első és egyetlen száma ezen az Eb-n. A címvédő fehérorosz Bahdanovics-testvérek nem erre koncentráltak, a tavalyi Eb-második orosz Ulegin, Kosztoglod duó viszont itt van, a negyedik litvánok pedig 2007-hez képest egész más egységet neveztek.

Kolóék féltávnál, azaz 250 méternél még csak hetedikek, ám a hajrájuk lenyűgöző: a kettesen lapátoló oroszokat nem lehet befogni, ám a végén bejönnek másodiknak!

Így kialakult a magyar kajakos és kenus válogatott olimpiai létszáma, amely tizennyolc fős lesz: Pekingbe hat női és hét férfi kajakos, valamint öt kenus utazhat.

11.12, női K2 500 m: ezen az Európa-bajnokságon az utolsó magyar olimpiai kvótaszerzési esély Kozák Danutával és Szabó Gabriellával. A francia, a német és a szlovák egységnek van kvótája, és mivel még négy hely kiadó, ezért ha a magyar duó ezek mögött végez, akkor elég a maradék öt hajóból kettőt megelőzni. Csak meglesz!
Meglett! És hogy: a Szabó, Kozák duó rögtön az élre állt, féltávnál fél másodperccel vezetett, majd az előny kitartott a végéig. Fantasztikus! Második a finn, harmadik a német hajó.

A Szabó, Kozák duó is aranyéremnek örülhetett
A Szabó, Kozák duó is aranyéremnek örülhetett.
Fotó: Karnok Csaba

10.57, férfi K1 500 m (magyar nélkül): a dán kajaksport sokat fejlődött, s lám, ebben a számban épp a dán Kasper Bleibach nyer.

10.42, férfi C1 500 m (magyar nélkül): Európa-bajnok a négyes hajóban az orosz Lipkin, aki nagy csatában verte a német Dittmer nagy hazai riválisát, a húszéves Sebastian Brendelt. Köztük dől el az olimpiai indulás, váhatóan a szegedi Világkupán.

10.35: kezdődnek a A döntők
Az első fináléban K1 500 m-en Kovács Kataliné a négyes pálya. Ott van a mezőnyben a német Wagner, az olasz Idem, a svéd Paldaniusz - igazi olimpiai mezőny. Naná, hiszen olimpiai szám!

Kiválóan kezd Kovács, féltávnál első az ukrán Oszipova, míg a magyar második. A hajrá remek, Kovács elsőként lapátol be a célba, egy hajóval előzve mindenkit! Még a nap is mosolyog - végre kisütött -, nem csak a boldog Európa-bajnok.

Még a nap is mosolygott a friss Európa bajnok Kovács Katalinra
Még a nap is mosolygott a friss Európa bajnok Kovács Katalinra.
Fotó: Karnok Csaba

10.20 óra, férfi K4 1000 m, B-döntő (magyar nélkül):
magabiztosan nyer a hatos hajó, benne az ukránokkal.

10.10 óra, férfi K2 500 m, B-döntő: a magyar Papp, Szalay páros a harmadik pályán várja a startot. Első az ukrán duó (Kremer, Jepiskin), míg a mieink hatodikok.

10.05, női K2 500 m, B-döntő (magyar nélkül): első a Walker, Hemmings brit hajó.

10 óra, férfi K1 500 m, B-döntő: Molnár Péteré a kilences pálya, és végül hetedik lesz, míg nyer a brit Tim Brabants, az ezer méter friss Eb-elsője.

9.55 óra, férfi C1 500 m, B-döntő: a Démász-Szeged rutinos versenyzője - 34 évével magasan korelnök a B döntőben -, Fürdök Gábor a négyes pályán startol. Sajnos a szegedi nem tud beleszólni sz élmezőny harcába, nyer a szlovák Ostrcil, az olimpiai bajnok spanyol Cal csak harmadik, míg Fürdök nyolcadik.

9.50 óra, női K1 500 m, B-döntő (magyar nélkül): nyer a dán Hansen az orosz Salakhova és a portugál Portela előtt.

Az első A döntő 10.35-kor kezdődik, ám három magyar egység - közte a szegedi Fürdök Gábor C1 500 m-en - a B-döntőben lesz érdekelt, amelyek 9.50-kor startolnak.

Olvasóink írták

  • 5. reális 2008. május 19. 08:47
    „maci52!!!!!!!!
    SZÉGYELD MAGAD!!!!!!!!!!!”
  • 4. Sid 2008. május 18. 23:17
    „maci52, ....otthon vannak Magánál? Ez egy amerikai kérdés - szólás, ahhoz szokták intézni, aki kissé zavarodottan viselkedik.
    NATASA a földkerekség legnagyobb sportoló csillagai között van bőven. PAPP LACI, PUSKÁS ÖCSI, KŐBÁN RITA,ALBERT FLORIÁN,és vég nélkül sorolhatnám - velük egyenrangú, méltó utóduk.A legnagyobb büszkeséggel lehet rá gondolni, és nagyon vissza kell mennie KATI nénihez, mert akik most legyőzték, Ő ha KATI néni edzi, símán nyer ellenük.Ezek a tények.”
  • 3. maci52 2008. május 18. 21:56
    „MI,MINDENKIT TÁMOGATUNK,SEGÍTÜNK,CSAK AKI IDE SZÜLETETT AZT NEM.Natasa is davaj haza,Botkai irány Szolnok.Van itt elég idevaló szemét is.”
  • 2. Zurück 2008. május 18. 15:44
    „Natasa tehetséges sportoló de nehéz ember. Szerb vér.”
  • 1. Sid 2008. május 18. 13:59
    „Gratulálunk a sportolóinknak, de még nagyobb lenne az örömöm, ha JANICS NATASA is ott lett volna. NAGYON el kell gondolkozni
    mindazoknak akik előidézték, a szakítást a VILÁG LEGJOBB edzőjével, és NATASA ennél sokkal többet érdemel, állítom a legnagyobb tehetség. Ne hagyják elveszni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Percről percre: MKB Veszprém - Pick Szeged 33-26

A friss KEK-győztes Veszprém esélyt sem adott a Szegednek a bajnoki döntő harmadik felvonásán a királynék városában. Tovább olvasom