Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Magyar György: Miért ne próbálnám meg?

Új, egyben nagy feladatot vállalt Magyar György (34): a Mórahalom NB III-ból való kiesése után a megyei I. osztályban induló labdarúgócsapatnak nemcsak játékosa, hanem edzője is lesz.
– Jól meggondolta?
– Igen, többször is nekifutottam magamban. Átértékeltem, milyen lehetőségek vannak a régióban, és arra jutottam: miért ne próbálnám meg. Felkértek, én pedig elvállaltam. Persze nem egyedül, Kothencz Péter segítségére is számítok. Az új elnökkel, Révész Gáborral megegyeztem, és legkésőbb péntekig kiderül, ki marad a Mórahalom színeiben, majd utána beszélünk a jelöltekkel. Jelenleg a megyei III. osztályúakat is ideszámítva 13-14 játékosunk van, így kell még két-három igazolás. Baráti társaság a cél, de a győzelmi mámor is vonzó.

– Nem fél az újdonság buktatóitól? Hiszen nem volt még felnőttedző és játékos-edző sem.
– Gyerekekkel már foglalkoztam Makón, de az valóban más, mint egy felnőttcsapat. Szerettem volna még játszani, ezért jött az a gondolat, hogy legyek játékos-edző. Egy kis félsz azért van bennem, ám bízom magamban. Nem határoztunk meg azonnali feljutást, de a keret összetétele alapján, valamint az én maximalizmusomat is idevéve az első ötben lehetünk. Heti három-négy edzést szeretnék tartani, illetve ha a munkám nem engedi, akkor Kothencz segít majd. Erős a mezőny, az Algyő, a Tápé, a Tisza Volán, a HFC, a Csanádpalota, a Csongrád vagy a Sándorfalva mind egyforma képességű csapat. A Volán talán kiemelkedik, de ők szeretnének a leginkább felkerülni, ezért rajtuk lesz a legtöbb teher. Amíg bírom, szeretnék játszani, de már a trénerkedés is érdekel, így szeptemberben meg akarom csinálni az ehhez a szinthez szükséges B licencet is.

Csapatkapitányból játékos-edző: Magyar György (fehérben) új és nagyobb feladatot is elvállalt Mórahalmon. Fotó: Schmidt Andrea
Csapatkapitányból játékos-edző: Magyar György (fehérben) új és nagyobb feladatot is elvállalt Mórahalmon.
Fotó: Schmidt Andrea

Öten nem maradnak

Csák Z., Sarnyai, Faragó B., Ngalle, Domonkos – ők biztos nem maradnak Mórahalmon. A klub csak a megyéből igazolna, Magyar György pedig a jövő héten már szeretne edzőmeccset is játszani. A csapat az első mozgását hétfőn tartja.

– Hogyan értékelte a Mórahalom kiesését?
– A tavaszi eredmények alapján az élcsoportban, a dobogó közelében végeztünk, annak ellenére, hogy akadtak gondok, sérülések, belső problémák. Nekünk abszolút eredménykényszerünk volt, a végelszámolásnál pedig főleg a vásárhelyi három pont hiányzott. A meccsek nagy részét uraltuk, és nem tudom, mi van akkor, ha mondjuk a Dabas előtt végzünk. Őket felkérték az NB III-as szereplésre. Egyébként a kisvárosban nem estek össze a búcsútól, hiszen tudják, az NB III-as szereplés a klub csúcsteljesítménye volt.

– Átélte a megyei futball mélyrepülését: egy szezonon keresztül nem lesz NB-s felnőtt férfimérkőzés a megyében. Mi lehet a kiút?
– A Budapest-központúság eluralkodott a futballban is. Ennek az oka például, hogy a keleti régió az anyagiak területén alaposan el van maradva a nyugati országrésztől. Jó lenne, és örülnék, ha egy-két, maximum három éven belül kimehetnék a fiammal egy szegedi NB II-s futballmérkőzésre. A kiút? A megyei kluboknál egyre több a feltörekvő, motivált szakember, ez lehet az egyik. Éppen ezért hatalmas megtiszteltetés, hogy Mórahalmon rám gondoltak.

Olvasóink írták

  • 1. olvasó1 2013. július 11. 13:51
    „Magyar és Kothencz hasonló mentalitással bír ,valószínűleg ideális párt fognak alkotni.
    Persze az edzői ambíció,az évtizedes NB-s múlt ,mit sem ér, játékostársak ,színvonalas játékoskeret nélkül.
    És ez -mint tudjuk - ,még a megyében is pénzbe kerül .
    Egyenlőre szűk játékoskerettel belevágni,majd alapozás közben játékosokat csábítgatni ,kockázatos vállalkozás.
    Mindenesetre sok sikert Gyuri !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barzó Lilla búcsúja

A szabadkártyával indult szegedi Barzó Lilla (Gellért SE) és Gálfi Dalma kiesett a párosok első… Tovább olvasom