Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Makó FC: bizakodók a felépülők

A Makó FC NB II-es labdarúgócsapatának felépülő játékosai, a védő Magyar György, valamint a két támadó, Kurucsai András és Kulacsik Tamás egyaránt bizakodó a gárda tavaszi szereplésével kapcsolatban.
Fotó: Karnok Csaba
Három olyan labdarúgó is edzésbe áll ismét a megye első számú csapata, a Makó FC keretében, aki ősszel valamilyen sérüléssel bajlódott. Közülük legrégebben a védő, Magyar György húzhatta magára a sárga-zöld mezt: még augusztusban.

– Az első három őszi fordulóban játszottam, aztán viszont már nem. A talpcsontom néhány milliméter különbséggel újra ugyanott tört el, ahol korábban. Úgy gondolom, egészséges vagyok, bár azért néhány kilót majd le kell adnom a súlyomból. Ám ez nem ígérkezik nehéz feladatnak. Kipróbáltam a lábam már kispályán is, valamint futottam vele, és semmilyen fájdalom nem követte a mozgásokat. Így teljes erőbedobással vághatok neki a hétfőn kezdődő felkészülésnek. Remélem, a sérülések és az eltiltások elkerülik a gárdát, és akkor kiegyensúlyozottan jó szerepléssel az első hatba kerülhetünk – nyilatkozta tehát a Makó nagy visszatérője, Magyar György.

Gólzáporos iksz

A megyei I. osztályú labdarúgócsapatok közül kettő már biztos elkezdte a felkészülést. A Tisza Volán-Szeviép és a Röszke tanúbizonyságát is adta a „mozgolódásnak", a két együttes éppen egymás ellen játszotta első felkészülési mérkőzését. Aki tudott a meccsről, és kiment az új Felső Tisza-parti műfüves pályára, az jól szórakozott, ugyanis a csapatok 5–5-ös döntetlenre végeztek. Erre mondják: most még nem az eredmény volt a fontos.

Komoly operáción esett át még októberben az akkor friss apuka, Kurucsai András. Egy hónappal kisfia megszületése után ugyanis gerincsérvvel műtötték.
– Nem volt szerencsém a kórházban töltött időszakkal, mert egy hétig kellett volna bennmaradnom, de a seb elfertőződött, így ráhúztam még négy napot. Utána jött a tíznapos gyógyszerkúra és a gyógytorna, később pedig az úszás. Most már futok, egyelőre még csak óvatosan 20–25 percet. A válogatott kézilabdást, Mezei Richárdot is Balzó Pál professzor operálta, így bizakodó vagyok. Talán még három hét, és teljes intenzitással edzhetek. Nagyon hiányzik már a foci, főleg, hogy akadt egy hónap, amíg csak feküdni tudtam. Tavasszal a Makónak mindig jobban ment, a csapat egyértelműen többre képes, akár az 1–7. helyre is odaérhetünk. Remélem, most már én is tudok segíteni a gárdának, be kellene pótolni ugyanis a góladósságomat – árulta el terveit Kurucsai.
Kulacsik Tamás három meccs kivételével végigjátszotta az őszt. Ám a kemény talaj többnyire megviselte a lábát.

Még 1997-ben a SZEAC ifiből felkerült játékosként a Palotás ellen külbokatörést szenvedtem. Akkor csavarral és lemezzel rögzítették a bokámat, és most a csavart távolították el. Négy napot voltam az új klinikán, de már a műtétet követő délutánon óvatosan terhelhettem az operált testrészt. Most pedig már járkálok vele, igaz, egyelőre tapasszal leragasztott állapotban. Jövő kedden veszik ki a varratokat, aztán megkezdődhet a fokozatos terhelés, amely úszást és kerékpározást takar. Kb. egy hét után pedig már futhatok is. A csapattól az őszinél jobb szereplést várok, amely egy remek alapozással elérhető. Reálisan a 6–8. helyen végezhetünk, a hatba kerülés már a bravúr kategóriába tartozik – mondta a jelenleg otthonában regenerálódó, villámgyors támadó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gőzerővel készül a Szeged Beton a Vasas elleni rangadóra

A Szeged Beton OB I-es férfi vízilabdacsapata gőzerővel készül a jövő heti bajnoki meccsekre.… Tovább olvasom