Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Makó FC: ha kell, Magyar György a kapuba is beáll

A Makó FC labdarúgócsapata az NB II Keleti csoportjában jelenleg tizenegyedik. A kapitány, Magyar György meggyőző, hasznos és gólerős őszt tudhat maga mögött.
Sokoldalú. Nem túlzunk, amikor ezt mondjuk a Makó FC csapatkapitányáról, Magyar Györgyről. A 31 éves labdarúgó ebben a szezonban játszott belső védőt, védekező középpályást, támadó középpályást és támadót is. Ennek jele, hogy hat találattal jelenleg házi gólkirály. Csak kapusposzton nem vetette be Kolozsvári János. Arra azért kíváncsiak lennénk, Czirbus Gábor vagy Halász Krisztián mit szólna, ha mondjuk egy bajnoki előtt Magyar venné fel az ő mezüket és kesztyűjüket.

– Ha a csapat érdeke azt kívánja, beállok a kapuba, de előrébb nem leszünk velem, meg amúgy sem kell ettől tartanom, mert kiváló kapusaink vannak. Hála istennek nemcsak fejesgólokat szereztem, hanem akcióból háromszor is betaláltam. Ez eddig a legeredményesebb fél idényem, hiszen hat gólt még egyszer sem szereztem. Úgy látszik, el kell telnie bizonyos időnek, hogy az ember megfontoltabb, rutinosabb legyen. Ugyan nem gyorsultam, de helyezkedéssel pótolok hiányosságokat. A családi hátterem rendben van, ez a másik nagyon fontos tényező – vélte Magyar.

A kapitány, Magyar György meggyőző, hasznos és gólerős őszt tudhat maga mögött. Fotó: DM/DV
A kapitány, Magyar György meggyőző, hasznos és gólerős őszt tudhat maga mögött. Fotó: DM/DV

A Makó előzetes célkitűzése a bennmaradás. – Az őszünk szerencsétlenül alakult, sok volt az egygólos vereség, a bírók természetesen most sem voltak velünk, és egy-két játékosnak össze kell kapnia magát, ha a kezdőbe akar kerülni, illetve ott akar maradni. Szájjal nem lehet futballozni, érdemesebb inkább az edzéseken megmutatni magunkat. Négy-öt olyan pontot hullajtottunk el, amely ha megvan, ott vagyunk az élmezőnyben – elemezte az őszt a csapatkapitány.

A Makó tavasza általában jobb, mint az ősze.

– Dolgozni kell az alapozás alatt is, akkor majd beszélhetünk szép tavaszról. Egy-két helyen ránk fér az erősítés, főleg a támadószekcióban. Nincs igazi bal oldali támadónk, ez most hiányposzt, és egy erőcsatár is elférne a csapatban. A telet végig kispályázzuk, azután nekifutunk a tavasznak. A Nyíregyháza és a Diósgyőr külön meccset vív majd, de a többivel partiban lehetünk, és odaérhetünk a 6–7. helyre. Nem menekülni szeretnénk, inkább előrenézünk – tette hozzá végül Magyar.

Szavaztak

A Makó FC honlapján (makofutballclub.gportal.hu) is szavaztak, és ahogy lapunk, úgy a szurkolók is Magyart látták az idény legjobbjának.

– Nagyon megtisztelő, hogy így gondolták a szavazók, de ez nem egy emberről szól, a csapat érdeme is a teljesítményem – mondta a honlapnak a cséká.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reflektor, 2010. 12. 04.

Tovább olvasom