Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Makó FC: itt a vége!

A labdarúgó NB II keleti csoportjában vasárnap rendezik a befejező fordulót. Az ötödik helyen álló Makó FC Orosházán lép pályára 18 órakor. Amennyiben nyernek a zöld-sárgák, szerencsés esetben akár a dobogóra is felkapaszkodhatnak.
Az elmúlt fordulóban nem sikerült szépen búcsúzniuk a makói futballistáknak hazai közönségüktől. Azonban a Kazincbarcikától elszenvedett 4–0-ás vereség sem homályosíthatja el a gárda remek szereplését. Senki sem bántotta a labdarúgókat, a drukkerek, helyesen, csak a szépre emlékeznek.

– Összességében jobb volt a Barcika, de, ha az első gól előtt a partjelző észreveszi a lest, talán minden másként alakul – jegyezte meg Takács Zoltán, a Makó trénere. – De ez már történelem, nekünk nem azzal a meccsel, hanem az évadzáró vasárnapi, Orosháza elleni találkozóval kell foglalkoznunk. Azt kértem a srácoktól, hogy most utoljára még szedjék össze magukat. Látom rajtuk, hogy mennyire fáradtak, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan, éppen ezért a héten regeneráló edzéseket tartottunk csak. A hatodik helynél rosszabbak már nem lehetünk, de szerencsés estben akár még a dobogóra is felkapaszkodhatunk.

A kezdő csapat

Czirbus – Magyar, Mórocz, Bakos Á. – Kulacsik, Varga R., Bány, Kis K., Podonyi – Hadár, Schreiber.

Tavasszal idegenben még százszázalékosak vagyunk, jó lenne ezt vasárnap este 8 óra körül is elmondani. Ez a célunk, de ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ, nem hiszem, hogy bárki is beleköthetne idei szereplésünkbe. Az Orosházával mindig élvezetes meccset vívtunk, minden bizonnyal a holnapi is ilyen lesz.

A Makó csapatában nem lesz ott a záró felvonáson a kiállított Turján, valamint a sérült Kurucsai, viszont Hadárnak lejárt a sárga lapos eltiltása, és a szakvezetés rendelkezésére áll a strandfoci-válogatottal Nápolyban járt Kis Krisztián és Kovács kapus is.

Az utolsó forduló további párosítása: Jászapáti–Baktalórántháza, Soroksár–Budafok, Kazincbarcika–Vecsés, Szolnok–Kecskemét, ESMTK–Karcag, Nyíregyháza–Vác. Szabadnapos: Bőcs.

A labdarúgó NB III-ban minden mérkőzést szombaton 17 órától rendeznek. Így a Hódmezővásárhely ekkor fogadja a városi stadionban a már bajnok Békéscsabát, valamint az Algyő ekkor lép pályára Szolnokon, a helyi Spartacus ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi teke ob az újszegedi teke- és bowlingcentrumban

Holnap és vasárnap az újszegedi teke- és bowlingcentrum ad otthont a férfi egyéni és páros országos… Tovább olvasom