Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Makó FC: munkára fel!

A labdarúgó NB II keleti csoportjának őszi szezonját a kilencedik helyen zárt Makó FC tegnap délután megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. A téli szünetben történt néhány változás Kolozsvári János edző keretében.
Annak ellenére, hogy az őszi szezon utolsó találkozóján az Erdei Ferenc téri sporttelepen csak 2–2-re végzett a Makó a sereghajtó Mezőkövesddel, a Maros-parti játékosok, vezetők, szurkolók jó emlékkel gondolhatnak vissza erre az időszakra. Mégpedig azért, mert amióta a zöld-sárgák a másodosztályban szerepelnek, még egyszer sem tudtak felmutatni ilyen jó teljesítményt. A 22 szerzett pont mindenképpen bizakodásra adhat okot, hiszen köztudomású, hogy a Makó tavasszal általában eredményesebb, mint ősszel.

– Nagyon bízom abban, hogy ez idén sem változik – közölte a tegnapi, évadnyitó edzést követően Ménesi Gábor elnök. – A célkitűzésünk nem változott, az 5–9. helyek egyikén szeretnénk zárni. Jó lenne erős, jó középcsapati tagságunkat megőrizni, helyi közönségünket kiszolgálni.

Kis Krisztián felejthetetlen meccseket játszott a Makóban.
Fotó: Miskolczi Róbert

A klub első embere a téli szünetben végbement változásokról a következőket mondta:

Ménesi: porckorongsérv

A tegnap délutáni első edzésen kiderült, a Makó FC-nek egyetlen sérültje van: Ménesi Gábor klubelnök... „Az MRI-vizsgálat porckorongsérvet állapított meg, azóta fizikoterápiára és tornára járok. Igyekszem minden orvosi utasítást betartani, nem szeretnék műtőasztalra kerülni. A csapat egy része január 25. és február 3. között a szokásos franciaországi sítáborban gyűjti az erőt. Bár készültem rá, de nagy bánatomra sajnos itthon kell maradnom" – tájékoztatott a klub első embere.

– A kisebb megszakítással tizenöt évet a színeinkben szerepelt Kis Krisztián úgy döntött, az NB III-as HFC-ben folytatja pályafutását, és emellett az élvonalbeli Első Beton futsalcsapatában is játszik. Az őszi huszonkét fős keretünket húszra csökkentjük, mert annak nincs értelme, hogy tehetséges fiataljaink a kispadon üljenek, vagy még oda se kerüljenek. Éppen ezért tárgyalunk az Algyővel Csamangó Tamás, a HFC-vel pedig Bakos Ádám kölcsönadásáról. Kishez hasonlóan Kovács Krisztián is a távozást fontolgatja, de még nem született döntés a kapus ügyében. A nálunk kölcsönben szereplő, remekül bevált Gévay Zsoltot egy horvát első osztályú gárda hívja próbajátékra. Amennyiben megfelel, akkor nagy sajnálatunkra le kell mondanunk róla. Új szerzeményekről nem tudok beszámolni, ugyan a Tisza Volán SC ballábas játékosa, Dlusztus Imre velünk kezdte a felkészülést, de sorsáról csak később határozunk.

Teremtorna után kilenc edzőmeccset játszanak a Maros-partiak

A Makó FC labdarúgócsapata, ahogy egy évvel ezelőtt, ezúttal is az orosházi teremtornával „melegít" a nagypályás felkészülési találkozókra. A szombati viadalon, a Gyopáros-kupán a zöld-sárgák mellett indul a Kecskemét, az Orosháza, a Gyula, a Békéscsaba és a HFC.

A Makó FC kilenc edzőmeccsel készül a bajnokság tavaszi folytatására: 1. január 31. (csütörtök), 18 óra: Makó–Algyő (Szeged, műfű); 2. február 6. (szerda), 18: Békéscsaba–Makó; 3. febr. 9. (szombat), 11: Orosháza–Makó; 4. febr. 13. (szerda), 18.30: Tisza Volán SC U19–Makó; 5. febr. 16. (szombat), 14: Makó–Temesvár (Szeged, műfű); 6. febr. 19. (kedd), 17: Makó–HFC; 7. febr. 21. (csütörtök), 18: Makó–Algyő (Szeged, műfű); 8. febr. 23. (szombat), 11: Gyula–Makó; 9. febr. 27. (szerda), 17: Tisza Volán SC–Makó.

A március 2-i bajnoki rajton az NB II keleti csoportjának listavezetőjét, a Kecskemétet fogadják Dálnakiék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb volt a Győr az Első Betonnál

A futsal NB I-ben a szegedi Első Beton hazai pályán az Euro Mobil Trans Győrt fogadta. A találkozón… Tovább olvasom