Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Makó: kellenek a pontok!

A remek passzban lévő, negyedik helyen álló Makó FC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 27. fordulójában szombaton 17.30-tól az Orosháza otthonában – a győzelem reményében – lép pályára.
Nagyon megy mostanság a Makónak. A zöld-sárgák az eddigi tizenegy tavaszi fordulóban 22 pontot szereztek (ehhez még minden bizonnyal újabb kettő jön a megóvott vecsési mérkőzés miatt). Különösen idegenben káprázatos a Maros-partiak mérlege: egyszer sem kaptak ki, ellenben háromszor nyertek, kétszer pedig ikszeltek. Mindez több mint jó előjel a mai, orosházi meccs előtt.

– Azt mondtam a játékosoknak, most dől el valójában, hogy milyen csapat vagyunk – jelentette ki Kolozsvári János, a Makó trénere. – A jobb, az erősebb gárdák ellen odatettük magunkat, viszont a kiesés elől menekülőkkel szemben (Cegléd, Mezőkövesd) többször is betliztünk. Nyerni megyünk Orosházára! Úgy kalkuláltam, amennyiben a hátralévő négy meccsünkből szerzünk még hat pontot, akkor garantált a negyedik helyünk.

Béres Róbert begyűjtötte harmadik sárga lapját, helyettese az eltiltásából visszatérő Podonyi Norbert lesz.

Az NB III-ban: Tisza Volán–Monor (szombat 17 óra), Csongrád–Baja (szombat 17), REAC II.–Algyő (vasárnap 17), Szigetszentmiklós–HFC (szombat 15).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ob-döntő hat szegedivel

Szombaton és vasárnap a budapesti Fradi csarnokában rendezik a férfi teke egyéni és páros országos… Tovább olvasom