Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Makó: micsoda balszerencse

A 13. forduló nem hozott szerencsét a Makó FC-nek a labdarúgó NB II Keleti csoportjában. A zöld-sárgák egy már megnyertnek hitt meccsen két perccel a vége előtt vesztett el két pontot.
Podonyi (balról) nem kímélte a bőcsi Kulcsárt (10), Turján (jobbról) csak biztosít. Fotó: Schmidt Andrea
Ha most nem nyerünk, akkor soha – mondta az egyik makói drukker a mellette állónak. Ami azt illeti, nagyon ráfért volna már a győzelem a zöld-sárgákra, hiszen a legutóbbi hét mérkőzésükön ez egyszer sem sikerült. Kijelenteni persze könnyű, hogy kell a három pont, csakhogy annak megszerzése nem ígérkezett egyszerű feladatnak. Sőt! A hazaiaknál hihetetlen sérüléshullám söpört végig, a kispadon a kapus Kovácson kívül csak Nyúl foglalt helyet az első csapat keretéből...

Jobban kezdett a labdabiztosnak tűnő Bőcs, az első tíz percben kétszer veszélyeztetett, de Czirbus jól oldotta meg feladatát. A másik oldalon Szélpál T. a jobb oldalról ballal ívelt középre, Podonyi ahelyett, hogy kapásból lőtt volna, inkább megpróbálta levenni – rossz döntés volt.

Aztán Bány szögletét Varga R. fejelte Hadár elé, aki három lépésről nem találta el a labdát. Jó volt a meccs, az iramra nem lehetett panasz, igaz, a nagy rohanásba azért be-becsúszott néhány technikai baki. A 20. percben Bány bolondította a vendégek jobb oldali védelmét, visszagurítása üresen találta Kist, de a házigazdák csékája addig várt a lövéssel, míg szerelték.
A félidő hajrájában is a makóiak veszélyeztettek, de előbb Mórocz csúsztatása kerülte el a kaput, majd Kis K. 20 m-es bombáját védte lábbal Matkó, végül pedig Varga R. közeli lövésébe vetődtek bele a vendégvédők.

A fordulás után valamivel többet volt a labda a vendégeknél, de a villámgyors Kulcsár megugrás utáni lövésén – amit Czirbus remek reflexszel hárított – kívül nem volt gólszerzési lehetőségük. A másik oldalon ismét Mórocz veszélyeztetett, majd megszületett a hőn áhított makói gól. Bány hatalmas bedobásából Hadár tanítani való mozdulattal csúsztatta fejjel a labdát a dermedten álló Matkó fölött a léc alatt a kapuba, 1–0. Kínosan lassan teltek a hátralévő percek, már csak kettő volt hátra, amikor jött a fekete leves. Egyenlített a Bőcs... Turóczira nem jutott egyetlen makói védő sem, a csereként beállt játékos jobbról ívelte középre a labdát, amely túljutott Kulcsáron, aki utána futott, az alapvonalról megint beadta, amely a kivetődő Czirbus kezéről pont Gaál elé pattant, akinek nem volt nehéz dolga 6 m-ről az üres kapuba bólintania, 1–1. A mérkőzés összképét nézve, nem érdemtelenül szerzett pontot a Bőcs, viszont a helyzetek alapján a Makónak meg kellett volna nyernie a mérkőzést. Ami az utóbbi két hónapban a zöld-sárgákkal történik, az nem pech, az már balszerencse.

Takács Zoltán: – Már megnyertnek hitt találkozót adtunk döntetlenre. Ellenfelünk szinte helyzet nélkül szerzett egy pontot – ez elsősorban a mi hibánk.

További eredmények: Kecskemét–Jászapáti 1–5, Baktalórántháza–Vác 3–1, Vecsés–Szolnok 0–2, Karcag–Orosháza 4–4, ESMTK–Soroksár 2–3, Budafok–Kazincbarcika 2–3.

A bajnokság állása
1. Vác 12 8 3 1 33 – 13 27
2. Szolnok 13 6 6 1 24 – 10 24
3. Baktalórántháza 12 6 4 2 20 – 11 22
4. Nyíregyháza 12 6 3 3 21 – 14 21
5. Bőcs 13 6 3 4 21 – 17 21
6. Kazincbarcika 12 6 2 4 22 – 20 20
7. Soroksár 12 5 4 3 18 – 15 19
8. Jászapáti 12 6 0 6 25 – 18 18
9. Vecsés 12 5 1 6 19 – 20 16
10. Makó 12 3 5 4 18 – 16 14
11. Orosháza 12 4 2 6 26 – 27 14
12. Budafok 12 3 3 6 13 – 22 12
13. Kecskemét 12 2 5 5 15 – 23 11
14. Karcag 12 2 1 9 13 – 38 7
15. ESMTK 12 1 2 9 12 – 36 5

A következő forduló párosítása. November 12. (szombat), 13.30: Soroksár–Karcag, Orosháza–Budafok, Kazincbarcika–Makó, Bőcs–Vecsés, Nyíregyháza–Kecskemét. November 13. (vasárnap), 13.30: Jászapáti–Vác, ESMTK–Baktalórántháza. Szabadnapos: Szolnok.


A mérkőzés jegyzőkönyve

Makó FC–Bőcs 1–1 (0–0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Makó, Erdei téri sporttelep, 600 néző. Vezette: Harsányi (Berger, Forgács).
Makó: Czirbus 6 – Kazán 6, Mórocz 6, Turján 5 – Szélpál T. 5, Varga R. 6, Fülöp 5, Kis K. 6, Podonyi 5 – Hadár 6, Bány 6. Edző: Takács Zoltán.
Bőcs: Matkó – Simon, Rubint, Molnár, Szakszon – Fórián, Irhás, Lipták, Lippai – Gaál, Kulcsár. Edző: Tóth László.
Gólszerzők: Hadár a 70., Gaál a 88. percben.
Csere: Szakszon helyett Vass a 38., Lipták h. Turóczi az 58., Podonyi h. Nyúl (–) a 71., Fórián h. Varga Z. a 73. percben.
Sárga lap: Nyúl a 83. percben.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csupa szív játékkal van esély győzni

A labdarúgó NB II-ben a 13. fordulót rendezik a hét végén. A makóiak bíznak abban, hogy számukra nem… Tovább olvasom