Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Makón beköszöntött a bronzkor

Labdarúgás - A klub történetének legnagyobb sikerét érte el a Makó FC azzal, hogy a labdarúgó NB II Keleti csoportjában a váci sikere (2–1) után a bajnokság harmadik helyén végzett.
– Hagymaváros, olé, hagymaváros, olé! – a váci késő délutánban messzire elhallatszott a Makó FC labdarúgóinak éneke. Az öltözőépület első emeletén a vendégek mindent elénekeltek, amit a futballal kapcsolatban el lehet. A fejek mozgásából jól látszott, hogy volt, aki tusolás közben is dalra fakadt, és a gyúrópadon felállva vezénylő gólvágó, Maróti Sándor irányításával alaposan kiengedte a hangját. Mindeközben előkerültek a pezsgők a Makó Company mindenhol jelenlévő szurkolóinak jóvoltából, így akadt bőven „olajzó" a toroknak. Óriási tehertől szabadultak meg a makóiak – már ha annak lehet nevezni az egyesület történetének legnagyobb sikerét, illetve az ahhoz vezető utat. A hatalmas hajrá kilenc meccse közül nyolcszor nyert a Maros-parti gárda, míg egyszer, Békéscsabán nem tudta megszerezni mindhárom pontot, igaz, a Viharsarokból eggyel azért távozott. És ezzel a produkcióval meg sem állt az álom teljesüléséig, a bronzéremig. Nagy út, komoly állomásokkal, így érthető volt a gőz kiengedése.

Van valami sorsszerű, vagy inkább pikáns abban, hogy ez a menetelés éppen Vácott teljesedett ki. Sokan emlékeznek még az 1994-es évre, amikor mindenki meglepetésére a Csank János vezette Vác megnyerte a bajnokságot. Talán vannak, akik még néhány nevet fel is tudnak sorolni abból a csapatból. Ízelítőül álljon itt néhány, akikről a hazai szurkolók hatalmas, kifeszített transzparenseken is megemlékeztek: Koszta, Nyilas, Nyikos, Puglits, Nagy T., Romanek, Kasza, Víg, Füle. Egy kis csapat vált naggyá akkor. És egy kis csapat vált naggyá a Makó FC révén is – éppen Vácott.

A makói csodacsapat. a Maros-parti együttes bronzérmes lett az NB II Keleti csoportjában. Fotók: Segesvári Csaba
A makói csodacsapat. a Maros-parti együttes bronzérmes lett az NB II Keleti csoportjában.
Fotó: Segesvári Csaba

Pedig az események az elején nem alakultak igazán jól. Schreiber kapufája után Vén hatalmas gólt szerzett, és a szünetig hiába volt jobb a Makó, a gól késett. Nem késett viszont Ménesi Gábor elnök telefonja, a szünetben jött ugyanis a hír: a BKV Előre vezet 2–1-re a Bőcs ellen, így továbbra is harmadik a Makó. Lehet, hogy tudták, lehet, hogy nem tudták mindezt a makóiak a második félidő rajtján, mindenesetre nem hagyták, hogy másokon múljon a sorsuk. Fordítottak, aztán ordítottak – B közepes, szurkoló, szülő, edző és játékos együtt a lefújás után a váci stadion füvén! Körtánc, közös fotó, pacsizás, az éneklés pedig már itt elkezdődött, majd az írás elején felvázolt módon az öltözőben folytatódott.

A fürdést és a felöltözést követően a váci büfében ismét Maróti volt a nótafa, sállal a fején, dobbal a kezében irányított, a többiek pedig követték, bármilyen dallamot is kezdett el. Dallam tárgya lett gyúró, gólvágó, edző, orvos egyaránt. Néztek is nagyokat a helyiek: ilyen csodát még nemigen láttak! Aztán végre csak elindult a busz. Ám soha nem ért haza ilyen lassan a csapat, mint most. A kedvenc szlogen ugyanis az Álljunk meg! Álljunk meg! felkiáltás volt gyaníthatóan a porzó vesék, a kiszáradt torkok „újragyantázása" végett. Szegény sofőr pedig nem győzte keresni a benzinkutakat az M2- es autóút, az M0-s és az M5-ös autópálya mentén. Még jó, hogy azért tíznél kevesebb tankolási lehetőség található Vác és Szeged között... Legalább így éjfélre a csapat egyik fele már ki is szállhatott Szegeden, a másik fele pedig Makón folytatta tovább a bulizást.

Csamangó harcos volt Vácott is.
Csamangó harcos volt Vácott is. Fotó: Segesvári Csaba

A ha-val kezdődő mondatoknak az égvilágon semmi értelme. De: ha mondjuk nincs a Fradi, és ugye a Debrecen II. nem szerepelhet egy osztályban az anyaegyesülettel, akkor Makón most óriási bajban lennének. Az NB I-es idény szervezésén kellene gondolkodni...
A most elért bronzéremnél nagyobb csoda már csak az lenne. Boldog 20. születésnapot, makói labdarúgás!

A mérkőzés jegyzőkönyve

Vác–Makó FC 1–2 (1–0)

Labdarúgó NB II, keleti csoport, 30. forduló. Vác, 150 néző. Vezette: Nagy R. (Kelemen, Varga G.).

Vác: Horváth G. – Székely, Gáspár, Kovács P., Vági – Székesi, Vén, Farkas P., Hegedűs – Rob, Kocsis D. Edző: Tóth János.

Makó (a nevek után lapunk osztályzatai 1-től 10-ig): Halász 6 – Rakonczai 6, Magyar 6,5, Szamosszegi 7, Podonyi 6 – Csamangó 5,5, Varga R. 6, Ngalle 6,5, Bány 7 – Schreiber 5,5, Maróti 5. Edző: Kolozsvári János.

Csere: Schreiber helyett Kulacsik a 61., Rob h. Margitics a 72., Ngalle h. Hadár a 87. percben.

Gólszerzők: Vén a 13., Ngalle a 70., Szamosszegi a 76. percben.
Sárga lap: Rakonczai a 35., Farkas és Hegedűs az 55., Rob az 58. percben.

Góltörténet

13. perc: Vén állt egy 25 m-es szabadrúgásnál a labda mögé, és a szél segítségével hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba, 1–0.

70. perc: a Makó támadása után Ngalle befordult a 16-oson belül, majd ballal a bal alsó sarokba gurított, 1–1.

76. perc: Bány bal oldali szögletére Szamosszegi remekül érkezett, és az ötös sarkához közel megfejelt labdája a földről a jobb felső sarokba pattant, 1–2.

Maróti Sándor ollója a derbin.
Maróti Sándor ollója a derbin. Fotó: Segesvári Csaba 

Nyilatkozatok

Ménesi Gábor elnök: – Csodálatos szezont produkáltak a fiúk. Csak az tudja igazán értékelni, aki már átélt ehhez hasonló produkciót. Nagyon büszke vagyok, hogy Makónak ilyen remek csapata van.

Kolozsvári János edző: – Idén lesz húszéves az újkori makói labdarúgás, amelyet az eredményes tavaszi hadjárat révén történelmi bronzéremmel ünnepelünk. Mindez nagyon boldoggá tesz bennünket.

Magyar György csapatkapitány: – A tavalyi negyedik hely után az első nyolcba kerülés volt a cél. Erős ellenfeleink voltak, de a többség elég rapszodikusan szerepelt. Nekünk viszont jól sikerült a téli felkészülés, tavasszal hoztuk megint magunkat, és ennek köszönhető ez a fantasztikus teljesítmény. Régóta együtt van a mag, igazi csapatot alkottunk, ez pedig sokat segített nekünk.

Czirbus Gábor, a csapat kapusa: – Beszéltünk már a télen is arról, hogy odaérhetünk a dobogóra, de nem gondoltam volna, hogy sikerül is. A Bőcs gyengén teljesített, mi viszont a tavasz egészében remekeltünk, de az őszünk is jobban sikerült, mint máskor. Összeérett a csapat és a közös munka, ebben van a titkunk.

A bajnokság végeredménye

1. FTC 30 25 3 2 94 – 22 78
2. Debrecen II. 30 19 4 7 72 – 38 61
3. Makó 30 17 5 8 61 – 44 56
4. Bőcs 30 15 7 8 56 – 34 52
5. Kazincbarcika 30 14 9 7 52 – 47 51
6. Szolnok 30 13 8 9 52 – 42 47
7. MTK II. 30 12 6 12 42 – 45 42
8. BKV Előre 30 11 7 12 53 – 47 40
9. Vác 30 11 4 15 63 – 67 37
10. Cegléd 30 10 7 13 41 – 48 37
11. Vecsés 30 10 6 14 45 – 51 36
12. Békéscsaba 30 9 7 14 42 – 62 34
13. Baktalórántháza 30 8 6 16 37 – 63 30
14. ESMTK 30 8 5 17 47 – 68 29
15. Jászberény 30 7 7 16 31 – 56 28
16. Tököl 30 4 3 23 29 – 83 15

Az NB II Nyugati csoportjában ugyan a Gyirmót lett a bajnok, de licencproblémák miatt nem indulhat az NB I-ben, így a második Pápa (a szegedi származású Véber György az edző, a makói Gyömbér Gábor, valamint három szegedi, Bali Péter, Gahwagi Nebil és Dlusztus András is a keret tagja volt) jutott fel az első osztályba.

Olvasóink írták

  • 3. Lúdasmatyi 2009. június 15. 19:27
    „Azért meg kell említeni Janibát a gyúrót is,mert belegyúrta a tutit a csapatba!”
  • 2. Lúdasmatyi 2009. június 15. 19:20
    „Czirbus Gabi, Czirbus Gabi!Nekem az ő teljesítménye a legkiemelkedőbb,de persze az egész csapat erőn felül teljesített.”
  • 1. pinkfloyd60 2009. június 15. 13:25
    „Maróti Sada a legnagyobb király,a legnagyobb király,a legnagyobb király!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi a királyok között

Motorsport - Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság király kategóriájában, a MotoGP-ben,… Tovább olvasom