Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Már hétévesen a bakon ült ifj. Bálint László

A vásárhelyi ifj. Bálint László édesapjától tanulta a fogathajtást. Már 7 évesen ott ült mellette a bakon, 13 esztendős korától versenyez, pónifogatával délkelet-magyarországi bajnok lett, és szeretne a világ legjobbjai közé kerülni.
Hódmezővásárhely
A 17 éves vásárhelyi fogathajtó, ifj. Bálint László a tavaly megnyert délkelet-magyarországi bajnoki címére a legbüszkébb, de számos serleget őriz otthon a legkülönbözőbb versenyekről. Szinte a lovak között nőtt fel, a korábban szintén fogathajtó, megyei bajnok édesapa, id. Bálint László tanította meg a sportág alapjaira.

– Mindig volt a háznál ló, ebben a világban cseperedtem fel, természetesnek vettem az állatok közelségét – mesélte Laci. – Édesapámat már 7 évesen elkísértem a versenyekre, ott ültem mellette a bakon, megtetszett ez a Csongrád megyében egyébként is elterjedt, népszerű sport, elkezdtem tanulni, és 13 éves koromtól már indultam viadalokon.

Jövőre már nagy fogattal versenyez ifjabb Bálint. Fotó: Internet
Jövőre már nagy fogattal versenyez ifjabb Bálint.
Fotó: Internet

Az idei az utolsó pónis éve, jövőre már „rendes" nagyfogattal áll rajthoz – a kocsi és a lovak is megvannak már – a különböző megmérettetéseken. Id. Bálint Lászlón kívül az Olasz-család is sok szakmai segítséget nyújtott neki, példaképének – édesapján kívül – a Lázár-testvéreket tekinti, akikkel egy előadáson személyesen találkozott. Innen logikusan következik álma, vágya: világbajnok szeretne lenni. Ehhez minimum az szükséges, hogy A-kategóriás versenyeken vegyen részt, amihez az anyagiakat is elő kell teremteni.

A fogathajtás, az edzések napi 2 óra elfoglaltságot jelentenek és pillanatnyilag – bár nagy terveket fogalmazott meg Laci –, azért inkább hobbinak tekinti a sportot. Tanul, érettségi után szeretné elsajátítani a hentes szakmát, hogy továbbvihesse a családi vállalkozásban működtetett húsboltot. – Ezt csakis az írhatja felül, ha a fogathajtásban az elképzeléseimnek megfelelően alakulnak a dolgok, a felnőttek között is sikeres leszek, jó eredményeket érek el, és a válogatott tagjaként részt vehetek nemzetközi versenyeken – árulta el ifj. Bálint László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól jön a segítségük

Sok olyan sportág van, amelynek szereplői komoly támogató hiányában főleg saját maguknak teremtik meg a rendszeres mozgás feltételeit. Tovább olvasom