Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Már nem hibázhat a Beton

Nagy meglepetéssel fejeződött be a Legrand-Szentesi VK–Szeged Beton VE megyei OB I-es férfi vízilabda-mérkőzés. Csak a legelvakultabb hazai drukkerek hittek abban, hogy kedvenceik legyőzhetik a jóval esélyesebb vendégeket. Aztán megtörtént a csoda: a Kurca-partiak 2–4-ről 7–4-re fordítva otthon tartották a két pontot.
Józsa Tibor (fehérben) és társai védekezésben felülmúlták a rangadón a Szegedet. Fotó: Vidovics Ferenc
– Óriási eredménynek tartom a Szeged legyőzését, életemnek eddigi legnagyobb edzői sikere – jelentette ki Berki András, a Legrand trénere. – Abban bíztam, hogy tudunk a Betonnak egy rossz estét szerezni. Két korábbi meccsből indultam ki: egyrészt az előző bajnokságban sikerült 7–5-re győznünk Molnár Péterék ellen, másrészt pedig a legutóbbi Magyar Kupában csak a hajrában szenvedtünk egygólos vereséget.

A Szentes remek sikerének záloga az volt, hogy a gárda valamennyi játékosa közel maximálisat teljesített.
– Ez volt az egyetlen sanszunk – magyarázta a szakember. – Reálisan gondolkodó embernek tartom magam, tisztában vagyok azzal, ha egymás után játszanánk tíz meccset, abból nagy valószínűséggel nyolcszor a Beton nyerne. A szombati volt a két maradékból az egyik. Valahogy az volt az érzésem, mintha mi jobban hittünk volna a sikerben, illetve a Szeged nem tudta elhinni, hogy kikaphat. Csak 6–4-es vezetésnél kezdtem bízni a pontszerzésben, de akkor már nagyon. A meccs után természetesen nagy volt a boldogság, de már akkor figyelmeztettem a srácokat, ezzel még nem érezhetjük magunkat a nyolc között. Jön még hozzánk a Neptun és a Pécs, ha ebből a két találkozóból minimum három pontot szerzünk, akkor ott leszünk az 5–8. helyek egyikéért zajló rájátszásban.

A megyei presztízsmeccs után a Szeged edzője, Gyöngyösi András még sokáig ülve maradt a kispadon. Egyértelmű volt, nem számított erre az eredményre.
– Mondanom sem kell, nagyon csalódott vagyok – magyarázta a tréner. – Erre a vereségre nincs magyarázat. Játékosaim nem hitték el, hogy kikaphatnak, és amikor már nem nekünk állt a meccs, görcsössé váltak, akkor már nem sikerült semmi. Még az utolsó negyedben is bíztam abban, hogy fordítunk, de ez most nem sikerült. Még belegondolni is rossz, hogy húsz percig nem tudtunk gólt dobni a Szentesnek...
Az Egertől elszenvedett hazai vereség után ez már a második olyan eredmény volt, amit nem vártak a szegediek, ami nem volt bekalkulálva. Így most már erősen kérdőjelessé vált a négy közé jutás.

– Természetesen meg kell találnunk annak okát, hogy miért nem jött ki a két csapat közötti meglévő tudásbeli különbség. De még ennél is fontosabb, hogy előre nézzünk. Magunknak tettük nehézzé a rájátszásba kerülést, de ha tudunk javítani a csapategységünkön, akkor a Vasas ellen Pesten is szerezhetünk pontot, de akár még pontokat is. Tartok tőle, muszáj lesz, mert az Újpest–Vasas mérkőzésen nem kizárt a meglepetés sem... A Szolnokot, a BVSC-t és az FTC-t kötelező legyőznünk. Tavaly is nehéz helyzetbe kerültünk, akkor mintaszerűen összefogtunk, most is így kell cselekednünk. Több baki már nem fér bele. A sorsunk a kezünkben van, kizárólag csakis magunknak tehetünk majd szemrehányást, ha ezzel a csapattal mégsem jutnánk be az elődöntőbe. De erre még gondolni sem merek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyedik lett a Szeviép-Szeged a Magyar Kupa döntőjében

Az elmúlt hét végén Sopronban rendezték meg a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét. Az… Tovább olvasom