Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Markó Vujin volt a fejvadász

Mindenki szalonremit jósolt a Pick Szeged–Veszprém Budapest Bank férfi kézilabdaliga negyeddöntőjének záró mérkőzésén, de nem így történt. Pedig a találkozó csak a presztízskategóriába tartozott. A meccs vége 28–28 lett, így az utolsó percek sem voltak nyugodtak.
– Nem szeretnék kikapni – jelentette ki Vladan Matics, a Pick Szeged edzője. Ugyanilyen optimistán nyilatkozott a csapatorvos, Szabó István is: – Bendó Csaba kivételével mindenki egészséges! Ilyen is régen fordult elő.

Mocsai Lajos edző is taktikázott az utolsó pillanatig, hiszen csak a bemelegítés után választotta ki a három játékos közül azt a kettőt, aki a kispadra ül. Ez is azt bizonyítja, hogy az örök ellenfelek csatájára még a félig gyógyultak is felépülnek. Pedig igazán nem is volt tétje a rangadónak, hiszen már korábban kialakult a két együttes sorrendje, amely alapján megkezdődik az elődöntő. A Szegedről eltávozottakkal ellentétben Ilyés Ferencet nem fogadta üdvrivalgás, annál inkább füttykoncert. Az első pillanatokban világosan látszott, hogy a Pick-védelem elsősorban a két lövőre, Ilyésre és Vujinra készült. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy Cosma szinte megoldhatatlan feladat elé állítja Herbertéket, lőtt is gyorsan három gólt.

A hazaiak szintén román idegenlégiósa, Stamate sem akart lemaradni, aki lelkesedésével és magabiztos beállós játékával is kitűnt. A kilencedik percig a Veszprém vezetett, aztán rendre a Picknél volt az előny. Később ez is változott, ami szintén a mérkőzés színességét bizonyította. Egyet azonban bizton állíthatunk: mindkét csapat nyílt kártyákkal játszott, s igazán jól szórakozhatott a közönség. Az újszegedi sportcsarnok először a tizedik percben kezdte el skandálni Puljezevics nevét, miután a tőle megszokott bravúrral védett. A félidő hajrájában megzavarták a Pick-játékosokat a sorozatos kiállítások, amit a trónkövetelő, s eddig veretlen Veszprém maximálisan ki is használt.

Petrea (kékben) Perez és Ilyés között többször megtalálta a rést a veszprémi védőfalon.
Fotó: Schmidt Andrea

Puljezevics-bravúrral kezdődött a második játékrész, azonban percekig megmaradt a két csapat közötti háromgólos különbség. Az tény, hogy Vujin óriási színészi alakításai rendre felkorbácsolták az indulatokat a pályán és a nézőtéren. Sajnos a Veszprém idegenlégiósa nemigen tudott uralkodni az idegein. Olyannyira, hogy még Pericsre is átragadt az idegesség, s a kapus is a kiállítás sorsára jutott. A Pick kihasználva a veszprémi zűrzavart, kettőre csökkentette a hátrányát, amely időközben már négy is volt. Andjelkovics nagyszerű támadójátékának, no meg a szegedi védelem határozottságának köszönhetően a hazaiak fölénybe kerültek, s csökkentették a hátrányukat. Éppen abban az időszakban talált magára a csapat, ami az eddigi BL-mérkőzéseken kritikusnak bizonyult. Igaz, nem is sikerült egy gólnál közelebb kerülni, mert a szélsők ziccerekben hibáztak.

Chat Maticcsal

Legyen ön a szerkesztőnk, tegye fel kérdéseit Vladan Maticsnak! Ma a Pick Szeged trénere lesz a delmagyar.hu vendége. Kérdéseiket az interju@delmagyar.hu e-mail címre küldhetik el. Az élő, chates beszélgetés 13-tól 14 óráig tart, és folyamatosan nyomon követhetik honlapunkon.

Ez azonban csak az 56. percig volt érvényes, mert Andjelkovics szenzációs egyéni teljesítménnyel akkora gólt ragasztott Perics kapujába, hogy a kitűnő portás alig találta meg a labdát. Krivokapics akár a vezetést is megszerezhette volna, azonban lövése kapu mellé szállt. Vujin az 59. percben feltette negatív szereplésére a koronát, hiszen büntetőből Puljezevics fejét találta telibe. A szegedi kapus hanyatt esett, s felugorva, a veszprémi játékos nyomába eredt. Vujint nagyon helyesen piros lappal kiállították a játékvezetők, azonban érthetetlenül ugyanerre a sorsra jutott Puljezevics is. Szerencsére Ghionea szíve a helyén volt, s a büntetőt értékesítette. Már azt hittük, hogy egygólos szegedi győzelem születik, amikor Pásztor egalizálta az állást. A mérkőzés végén kis híján tömegverekedés tört ki, azonban sikerült lecsillapítani az indulatokat.

Vladan Matics: – Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen bár kétgólos hátrányból fordítottunk, de nem tudtuk megtartani a mérkőzés végéig az előnyünket.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Pick Szeged–MKB Veszprém 28–28 (15–18)

Budapest Bank férfi kézilabdaliga. Rájátszás, negyeddöntő, utolsó kör. Újszegedi sportcsarnok, 3500 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok.
Pick Szeged: PULJEZEVICS – GHIONEA 7 (3), KRIVOKAPICS 8 (3), ANDJELKOVICS 5, Stamate 3, Bajusz 2, Vadkerti. Csere: Marjanac (kapus), Djurkovics, Herbert, Osmajics, Zvizej, Petrea 3, Sutka 1. Edző: Vladan Matics.
Veszprém: Perics - GULYÁS 6, COZMA 3 , Ilyés 3, Lapcevics, Iváncsik G. 4 (1), Eklemovics 2. Csere: Tatai (kapus), Vujin 6 (1), Perez, SESUM 3, Iváncsik T., Pásztor 1, Gál. Edző: Mocsai Lajos.
Kiállítások:14, ill. 18 perc. Hétméteresek: 6/6, ill. 3/2.

Olvasóink írták

  • 3. Báló Ferenc 2008. március 13. 08:49
    „Arra lennék kiváncsi,hogy a mérkőzés ellenőre ilyenkor hogyan véleményezi a birók műkődését,és egyálltalán van e lehetőség arra,hogy amig a kézilabdázás szabályait el nem sajátitják,ne vezessenek magas szinvonalú mérkőzéseket. Ez a birói páros a magyar kézilabdabirók szégyenei.”
  • 2. Kara István 2008. március 13. 08:03
    „Mi szükség van az egyébként is forró hangulatú kézilabda mérkőzést a hazai szinvonalat mélyen meghaladó tudású jétékvezetőkre bízni!”
  • 1. zi 2008. március 13. 07:18
    „tovabbra is a velemenyem, amig a veszporemben ilyen a masodik sor hogy perez sesum gal addig meg mindig le leszunk maradva a toluk, habar szerencsere tegnap nem alkottak nagyot! ilyesert viszont kar, hogy egy ilyen csapatba igazolt el....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mancini távozik vagy marad?

A Liverpooltól elszenvedett keddi Bajnokok Ligája-vereséget követően Roberto Mancini, az… Tovább olvasom