Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Marokkói szigorúság

Tél van – nagy megállapítás, szilveszterkor ugyan mi más lehetne? –, fázunk, hó vagy eső esik, minden komor. Ilyenkor az ember naposabb, melegebb, vidámabb tájra vágyik. Talán ezért is jutott eszembe Marokkó és a kick-box-világbajnokság.
Az észak-afrikai muzulmán ország egyik kikötője, üdülőparadicsoma, Agadir látta vendégül a világ legjobb harcosait. Paradoxon, mégis tény, a legjobb „verekedőkre" is vigyázni kell, meg egyébként is világeseményeken csak akkreditációval közlekedhet az ember fia, legyen akár versenyző, csapatvezető, vagy újságíró.

A szegedi Német Ferenc, a magyar csapat vezetője, a válogatott szövetségi kapitánya küldött is mindenkinek egy „kör SMS-t", hogy hozzon magával igazolványképet – az akkreditációhoz. Erről jómagam csak kint, az első esti sörözgetés közben értesültem és szemrebbenés nélkül állítottam: nem kaptam semmilyen üzenetet. (Utólag bevallhatom: a szobába visszatérve megnéztem a mobilom, ott volt az SMS...) Fénykép nincs, így belépő kártya sem lesz, elkezdtem agyalni, stresszelni, hogyan jutok be a csarnokba? Igyekeztek lelket verni belém: „Majd megoldjuk!" Nem nyugodtam meg. Reggelig – leszámítva az alvást – ezen filóztam.

Másnap aztán a válogatott egyenszerkójába bújva – a zsurnalisztának is járt az a kiváltság, hogy viselhette – battyogtam a sportcsarnok felé. Szívem a torkomban dobogott, és bőszen kérdezgettem magamtól: „Most mi lesz, mit csinálsz, ha nem engednek be? Hogy fogsz tudósítani, nem lehetsz ilyen balfék..." Idáig értem az önhimnuszban, amikor azt vettem észre, már a sporiban vagyok és a lelátón caplatok a srácok, az edzők után. Elpárolgott a félsz. Egészen az utolsó napig, a döntőkig. Akkorra ugyanis megerősítették az ellenőrzést, a hadsereg és a rendőrök – kiegészülve a helyi biztonságiakkal – közösen ügyeltek a rendre. Nagy lendülettel igyekeztem (volna) befelé, amikor egyikük elébem tartotta a „vokitokiját". Megállított. Hűha... Baj van! Azért ékes angolsággal közöltem, hogy a „Hungarian kick-box team" tagja vagyok. Ez nem elégítette ki: Coach, atletics? – firtatta. Nem, válaszoltam, újságíró. A keze alkotta sorompó felemelkedett, s intett mehetek.

Szokás, már évek óta, hogy a televízió-műsorok végén felsorolják a szponzorokat, az egyik a ruhát, a másik a cipőt biztosítja és akad amelyik a biztonságról gondoskodik. Ezt másolva: az agadiri tudósításokat a marokkói „szigorúság" támogatta. Köszi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dupla Első Beton-öröm

Telt ház előtt fejeződött be az újszegedi sportcsarnokban lapunk a Szeged Városi Sportigazgatóság… Tovább olvasom