Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Matics: Vége a barátságnak!

Pistrui László, a Pick Szeged tulajdonosa és Vladan Matics edző volt a delmagyar.hu szerkesztőségének vendége. Az online interjúból többek között kiderül az is, hogy a csapat a BL-ben a legjobb négy közé vágyik.
Kicsit megnyújtottuk a beszélgetés időtartamát, de mielőtt vendégeink elköszönnének, még néhány mondatban elmondják, milyen célokkal, tervekkel várják a következő szezont.

Pistrui László: Három évvel ezelőtt elkezdtünk egy munkát és már a következő három év jövőképét is látjuk. Azért dolgozunk, hogy három éven belül ez a keret, erősítésekkel a Bajnokok Ligájában négy közé juthasson. Az alapok adottak, megtörtént a szemlélet váltás, a gazdasági háttér is folyamatosan erősödik és a játékoskeret nagy része már alkalmas ezekre a célokra. Egy biztos: három évvel ezelőtt a Pick Szegedet az európai ranglisták az első harmincban, ma az első tízben jegyzik.

Vladan Matics: Korábban mindig azt szajkóztuk: majd megpróbáljuk jövőre. Ez a Szeviép érkeztével megváltozott, az elmúlt három évben három trófeát szereztünk. Fiatal edzőként éhes vagyok a sikerre, trófeákat akarok. Idén is jót ebédeltem, de elmaradt a torta. Jövőre szeretnénk tortát is lakmározni.

Dávid: Tisztelt Pistrui Úr! Mennyi esélyt lát arra, hogy Andjelkovic 2010 után is - ha jól tudom addig szól a szerződése - a Pick Szeged játékosa legyen?

Pistrui László: A Szeged tudatos építkezése és az itt eltöltött évek segítik, hogy Daniel továbbra is a Picknél maradjon.

Skipper: A balátlövő poszton Petreát és Osmajicot érdemes-e erőltetni? Csak momentumaik vannak, folyamatos jó teljesítményt egyikük sem nyújt. Petrea lefelé lő, Osmajic meg egy-két bomba után a kapusba vagy kapu mellé. Sőt, ő technikailag is elég képzetlen, látszik a labdavezetésén. Nekik meddig adnak türelmet?

Vladan Matics: Osmajics nagyon fontos tagja a védekezésünknek, de 15-20 percig támadásban is sokat tud segíteni. Petrea okos, eszes játékos, de sokszor nem is balátlövőt, hanem irányítót vagy jobbátlövőt játszott. Ha csak a saját posztján játszott volna, akkor többet ki tudott volna hozni magából. Magyar válogatott játékos érkezett erre a posztra erősítésként, úgyhogy jövőre itt is stabilabbak leszünk.

Elfoglalt emberek. De a delmagyar.hu olvasóira szakítanak időt. Fotó: Karnok Csaba
Elfoglalt emberek. A Pistrui László és Vladan Matics a delmagyar.hu olvasóira is szakított időt.
Fotó: Karnok Csaba

egy szurkoló: Tervezik-e, hogy egy kicsit erősítsük a pozíciónkat az országos médiában, az MKSZ-ben, a játékvezetőknél, illetve kommunikáció terén?

Pistrui László: Természetesen tervezzük. Nem az a kérdés, hogy miben kell változnunk. 16-20 év alatt a Veszprém erős támogatói bázist épített ki magának, ezzel három év után nehéz versenyezni.

Cupák: Matke, Mit értesz azon, hogy a következő szezonban nincs barátság?

Vladan Matics: Nehéz helyzetben voltam, mert majd mindenkivel együtt játszottam korábban. Néhány játékos egyedül maradt a posztján, nem volt megfelelő cseréjük. Néhányan kihasználták ezt a helyzetet, kicsit lusták voltak. Néha elfordítottam a fejemet, amikor nem úgy csinálták a dolgokat, ahogy kértem, de jövőre olyan erős keretünk lesz, hogy mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért. Nem fogom megbocsátani a nem megfelelő hozzáállást. Ha valaki felhúzza a Pick mezét, attól százszázalékos hozzáállást várok, függetlenül a teljesítménytől.

Gábor80: Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy megépüljön az új sportcsarnok (rendezvénycsarnok). Biztosra vehető-e, hogy ez megépül két éven belül a Mars térre? Ha netalán nem lehet oda megvalósítani, akkor más helyre felépítik-e?

Pistrui László: Szeged sportjának elemi érdeke, hogy ez a sportcsarnok megépüljön. A város vezetése és a Szeviép gőzerővel dolgozik az ügyön, de sajnos nehéz olyat tenni, amit mindenki elfogad. A támadások hátráltatják és lassítják a folyamatot. A csapatnak gazdaságilag, a versenyeztetés biztosítása miatt és a szurkolók miatt is fontos a csarnok megépítése.

Pistrui és Matics a lapotp előtt. Fotó: Karnok Csaba
Töprengés kettesben: Pistrui és Matics a laptop előtt.
Fotó: Karnok Csaba

angyallány: Mi lesz Sutka Norbert sorsa a következő szezonban?

Vladan Matics: Sutkát felesleges a csapatnál tartani, neki és a csapatnak is az lenne a jó, ha kölcsönadnánk és 60 percet játszhatna. Alaphiba volt, hogy visszahoztuk Komlóról, mert a játéktudása kevés a csapathoz. Többször dolgoztam vele külön, sok alaphiányossága van, nekünk pedig eredményeket kell produkálnunk, nem tudok lehetőséget adni kísérletezgetésre. Magas, erős dobása van, de nem érzi, mikor kell passzolni, mikor kell lőni. A döntőben is kapott lehetőséget, jól játszott, de amikor szoros volt a mérkőzés akkor nem tudott hasznára lenni a csapatnak. Becsületes, tisztességes fiú, de nem lehet mindenki világklasszis.

Déjvid: Megkérném Pistrui urat, hogy ne csak a kézilabdát támogassák, és ha lehet, ne szüntessenek meg focipályákat. Ahogy a szegedi emberek vevők a jó kézilabdára, a focira is azok lennének. Egy jó szegedi focicsapat, egy szép stadionban 15-20 ezer embert is kicsalogatna.

Pistrui László: Teljesen egyetértek a kérdésfelvetővel. Többször elmondtam, magam is szeretnék jó focit Szegeden. Két kérdés fogalmazodik meg bennem: egyrészt, hogy a minőségi labdarúgás önkormányzati feladat-e, másrészt, hogy a Szeviép feladata-e? A labdarúgás a világon mindenhol üzlet és üzleti alapon kell szerveződnie. Mi két sportot támogatunk a városban. Ahogy a kosárlabda és a kézilabda megtalálta a támogatói körét, úgy meg kell keresnie a focinak is. Itt válaszolnék az ultrák által feltett kérdésre is. Bizonyára nem tudják, hogy úgy egy hónappal ezelőtt véletlenül találkoztam vezetőjükkel, Nógrádi úrral, akinek a Szeviép felajánlotta, hogy átadja az általuk képviselt csoportosulásnak az üzletrészét, annak érdekében, hogy szervezhessék a labdarúgást, a támogatókat és legyen eredményes foci Szegeden. Másnapra beszéltük meg, hogy bejön hozzám, azóta is várom.

szilard leo: Miért nem látunk aktívabb szélső játékot, figurákat a csapatnál?

Vladan Matics: Az egyik szélsőnk, Luka Zvizej volt a legjobb a döntő során. Ghionea nem kapott elég labdát Krivokapicstól. Éppen azt kértem a csapattól, hogy bontsuk meg a Veszprém védőfalát, mert minél többet próbálkozunk szélről, utána annál több lehetőségünk lesz átlövőben. Inkább az átlövőkkel akadt problémánk a fináléban.

NYOLC kérdés Tanár Úr: Pistrui Úr, mennyiben változtatta meg életét, hogy egy sportklubban szerzett többségi tulajdont? Nem nagyon gyakori ez hazánkban, és valljuk be a sportegyesületek tulajdonlói átlagban 3 évente megválnak tulajdonrészüktől, mert nem jött be az üzleti terv, vagy alábbhagyott a tulajdonosi lelkesedés.

Pistrui László: Matkét én hoztam ide és nekem is kell elküldeni, csak az időponton vitatkozunk. Fotó: Karnok Csaba
Pistrui László: Matkét én hoztam ide és nekem is kell elküldeni, csak az időponton vitatkozunk. Fotó: Karnok Csaba

Pistrui László: Nem változtatta meg az életemet, csak szorosabbá tette az időbeosztásomat. A lelkesedésem töretlen, hiszen mindaddig amíg vannak céljai a csapatnak, addig az új kihívások feledtetik a mindennapok küzdelmét.

Boom: Van-e edzőkérdés a csapatnál?

Pistrui László: Nincs edzőkérdés. Azt szoktam mondani, hogy Matkét én hoztam ide és nekem is kell elküldeni, csak az időponton vitatkozunk. Az edzői állás nem nyugdíjas hivatás, de Maticcsal hosszú távon gondolkodunk.

Vladan Matics: Nagy lehetőséget kaptam a vezetéstől, hogy leülhettem a kispadra. Laci azt kérdezte, hogy tudok-e mély vízben úszni? Azt feleltem: tudok. A bajnoki cím és a Magyar Kupa győzelem azt mutatja, hogy nem süllyedtem el, de nem vagyok elégedett, vannak még céljaink a csapattal. Hogy mi az elég, arról a vezetőség és a szurkolók döntenek.

Remport Csaba: Matke következő bajnokág megnyeréséért 4 üveg pezsgő ismét tétben?

Vladan Matics: Ismét lesz fogadás, de emeljük a tétet: jövőre nyolc üveg pezsgőt teszünk a győztesre, úgyhogy a veszprémi törzsszurkoló kezdheti gyűjteni a pénzt. Magasabbak lesznek az elvárások jövőre, megpróbálunk tovább lépni. Munka, tudás és szerencse kell hozzá. Mindenképpen erősebbek leszünk, mint az idén. Átlövő poszton biztosan többet tudok variálni, nem egy játékoson lesz a teher, ketten kell megoldani az átlövő pozíciókat. Nenadics, Laluska és Katzirz komoly erősítés, Nenadics világklasszis játékos lehet. Gyorsabb lesz a játékunk az új játékosokkal.

Pistrui László és Vladan Matics a delmagyar.hu szerkesztőségének vendége. Fotó: Karnok Csaba
Pistrui László és Vladan Matics a delmagyar.hu szerkesztőségének vendége.
Fotó: Karnok Csaba

egy szurkoló: Pistrui úrtól kérdezném, hogy akkor most mi az igazság a város támogatásával kapcsolatban?

Pistrui László: A Pick Szegednek aláírás előtt van a várossal egy három éves szerződése, amely együttesen lesz szignózva a Szeviép három éves támogatásával, amelyet a klubbal köt. A csapat életében a város támogatása a költségvetés 10 százalékát teszi ki és ezzel százalékos arányban az egyik legalacsonyabban támogatott együttes Szegeden. Ha más sportágak is 90 százalékos önrészt gyűjtenek, akkor hasonlóan biztos lesz a működésük, mint nekünk.

sara83: Sikerült-e olyan beállóst találni, aki mind védekezésben, mind pedig támadásban megfelelő lenne?

Pistrui László: A Pick Szeged vezetősége poszttól függetlenül keresi azokat a játékosokat, akik nemzetközi mércével mérve is erősítést jelentenek a csapatnak. Tudomásul kell venni, hogy kevés olyan játékos akad, aki ennek megfelel. És akkor még nem biztos, hogy szabad és Szegedre akar jönni. Folyamatosan dolgozunk a csapat megerősítésén. Két beállóssal jelenleg is tárgyalunk, de még nincs megállapodás.

Vladan Matics: Jövőre magasabbak lesznek az elvárások, megpróbálunk tovább lépni. Fotó: Karnok Csaba
Vladan Matics: Jövőre magasabbak lesznek az elvárások, megpróbálunk tovább lépni.
Fotó: Karnok Csaba

Megérkeztek szerkesztőségünkbe vendégeink, úgyhogy máris a lecsóba csapunk. Rengeteg kérdés érkezett, a legtöbb szurkolót most a csapat megerősítése foglalkoztatja, úgyhogy kezdjük ezzel.

A kérdésekhez kedvcsinálónak íme egy videó: a bajnoki finálé második ütközete előtt az egyik tréning végén Vladan Matics állt a kapuba, hogy milyen sikerrel hárította Pistrui László és Lele Ambrus lövéseit az a lenti videóból kiderül.

Vladan Matics Puljezevics Nenad babérjaira tör a kapuban.

Olvasóink írták

92 hozzászólás
  • 92. veszprémi 2008. június 05. 11:55
    „Aztán, ha erősítetek, akkor ne az ököl, hanem a kézilabda döntsön a pályán...ahhoz meg még meg kell ennetek 1-2 szilvásgombócot!”
  • 91. ???????? 2008. június 01. 15:40
    „Azt hallottam,hogy tárgyal a Szeged Marcus Ahlm-mal is nem tudom mi igaz ebből”
  • 90. utc 2008. május 30. 14:28
    „Léna!
    Ettől még még választ kaphatna rá, nem?
    De nem kap.”
  • 89. Galuska 2008. május 30. 12:27
    „Hé olé!
    Mi közünk nekünk a SZEVIÉP gazdálkodásához?
    Ki vagy Te?
    Örülj, h van vki, aki támogat.

    utc!
    Mi közünk hozzá, h a pénzét mire áldozza?
    Azt támogat, amit akar.
    Képzeld már magad a helyébe. Sok okos fórumozó döntené el, h mire költöd a pénzed?

    Agyasok...

    Inkább örüljetek, h van egy nemzetközi szintű csapat Szegeden, ahelyett, hogy fikázzátok a fő szponzort.”
  • 88. léna 2008. május 30. 12:00
    „Utc!
    Talán Oskolaunak nem 2 nap késéssel kellett volna feltennie a kérdéseit...”
  • 87. utc 2008. május 30. 11:44
    „Oskolau a 75. hsz-ben feltett 6 kérdést.
    Egyértelmű, viilágos kérdéseket.
    Senki nem reagál rájuk?”
  • 86. Hé olé! 2008. május 30. 11:28
    „Apuka 1!
    Elhiszem, hogy Serfőző úr baromsága Guiness-rekord, de írna ide tényeket is?
    Már arról, hogy ennek a szépen prosperló zrt-nek kik a megrendelői, milyen munkákat végez, profitja milyen ügyletekből származik ?
    Pontosan azért, hogy világosan lássuk.”
  • 85. Kicsi ember 2008. május 30. 11:19
    „Serfőző!

    Csak az a baj veled,hogy nagyon kilóg a lóláb a mondandódból.Látszik a fityisz befolyás.
    Szégyen!”
  • 84. apuka1 2008. május 29. 22:18
    „Tisztelt Serfőző úr!
    Amikor már kezd "leülni" egy fórum, akkor mindig beír valaki egy kapitális b@romságot. Amit Ön ír a SZEVIÉP "hasznáról" és annak felhasználhatóságáról az a h@lyeség kategóriában Guiness rekord.
    A magam nevében gratulálok!”
  • 83. Hajrá Pick Szeged és MKB Veszprém hajrá Magyarország 2008. május 29. 21:35
    „Tényleg és ki jön beállóba a Pickhez jó lenne ha nagy játékos jönne álom édes álom ugye?De azért reménykedek”
  • 82. Andreas http://luka.zvizej80@freemail.hu 2008. május 29. 20:32
    „Tényleg ne veszekedjetek már! Annyira felesleges. Inkább örüljetek annak, hogy jobbnál-jobb játékosok igazolnak a PICK
    SZEGEDHEZ.”
  • 81. dr.Serfőző Zoltán 2008. május 29. 15:12
    „A saját pénzével mindenki azt támogat akit akar dumához: ez rendben van egy olyan magáncég esetében, amelyik termékeivel és szolgáltatásaival folyamatos hazai és nemzetközi versenyben megméretve jogos hasznából teszi ezt.
    Az azonban egy kicsit más tészta, ha egy MAGÁNCÉG költségvetési- európai, magyar állami, önkormányzati- megrendelésekből realizálódó profitjából akar sportágakat fölemelni, víz alá nyomni stb.Azaz lényegében közpénzekből "játszani a Csekonicsot".
    MINDEN EURÓPAI, MAGYAR ÉS SZEGEDI POLGÁRNAK joga van tehát szóvá tenni bármit ennek kapcsán. ha a föntebbi polgár lokálpatrióta szegedi szurkoló is , méginkább!
    Joga van föltenni kérdéseket is, amelyekre eddíg egyre sem kapott választ...
    A magyar focit tovább fikázók forduljanak az említett céghez: miért támogatja 100 milliós nagyságrendben ennek a szar magyar focinak egyik csapatát Miskolcon?”
  • 80. Galuska 2008. május 29. 13:54
    „Oskolau és minden Okos!
    a szegedi kézilabda lassan 30 éve építkezik - megérdemli a csarnokot
    nemzetközi előírás a csarnok - kell a csarnok
    ha majd neked lesz ennyi pénzed, Te döntessz mit támogatsz
    most Neki van ennyi pénze, ezért Ő dönt mit támogat
    dönthetne úgy is, h nem támogat semmit
    köszönjük, h támogatja a kézilabdát
    köszönjük, h támogatta a focit

    nem igazán értem ezt a foci - kézilabda összehasonlítást, hogyan lehet ezt összehasonlítani?
    melyik szegedi focicsapat játszik a BL-ben, esetleg tud vki mindani bajnok szegedi focicsapatot”
  • 79. Rossz a magyar foci nagyon 2008. május 29. 13:28
    „Ne vitatkozzatok kedves sportszerető társaim a magyar foci úgy ahogy van nagyon rossz soha nem vagyunk ott sehol sem.A görögök ellen meg szerintem egy előre megbeszélt eredmény volt látszott a görögökön,hogy egyáltalán nem akarnak nyerni itt ezzel akarják elhitetni az emberekkel,hogy a foci mégiscsak jó Magyarországon pedig addig én ebben nem hiszek amíg ott nem leszünk valamilyen világeseményen az biztos.Mindemelett szerintem is sokkal népszerűbb a foci mint a kézi de Magyarországon nincs futball ez itt a bökkenő amit ezek csinálnak az nem futball hanem a futball megcsúfolása sajnos”
  • 78. palermo 2008. május 29. 13:12
    „hallod B.T.,neked megártott ez a hirtelen meleg,már bocs!akkor ezek szerint számitásaim szerint 16 csapat kapott fejenként több mint egy milliárd forintot!a bl meg kerül a végén kb.30 milliárd forintba!forint-euro-sok nulla,kicsit sok ez igy nyár elején!”
  • 77. B.T. 2008. május 29. 12:47
    „Csben!
    Ha belegondolsz a Pick-nek mennyi pályája van, h edzen, gyakoroljon?? Van 1, a sportcsarnok! Ez mellet a 3-4 pálya már soknak számít! Egyébként meg milyen utánpótlás nevelésről beszéltek, amikor nincs kit pótolni! Ugyanis (ha már szegediek vagyunk, akkor a szegedi fociról beszéljünk) szegednek nincs normális csapata... És éppen azért nem annyira jó az utánpótlás, mert kevés jó játékos volt, aki esetleg nevelhetné a gyerekeket! Ezek mellett hülye lenne az, aki a fociba fektetne pénzt, amikor nem hoz vissza semmit!
    Lehet, h a Pick se hozza vissza azt az összeget, amit 1 év alatt elköltenek, de csak azért, mert bejutott a csapat a bl-ben a 2. körbe, kaptak 5 millát euróban. Nah, a foci mikor hoz vissza akármennyit???”
  • 76. csben 2008. május 29. 11:32
    „Oskolau hozzászólásához még annyit tennék hozzá, hogy nem hogy normális, magyar szinten elfogadható stadionja nincs a városnak, de a sport- és futballpályák száma és minősége is kritikán aluli.
    Valamint nem kellene összekeverni az élsportot az amatőr sporttal és az utánpótlásneveléssel. (Gondolok itt a Pick kézilabdacsapatára és a szegedi focira.) Az élsportot gazdasági társaságok finanszírozzák. Ebbe csak minimális részt kellene vállalnia az önkormányzatnak, mert ez üzlet! Milliós fizetések, adják veszik a játékosokat, stb.
    Az amatőr sport és az utánpótlásnevelés támogatása, a feltételek biztosítása viszont komoly feladata kellene, hogy legyen egy önkormányzatnak.
    Szegeden ez nem így van! A politikusok oda húznak -Pick-, ahol
    a sikerben lehet fürdeni és politikai előnyt tudnak kovácsolni maguknak!
    Hogy konkrétumot is irjak:
    A Pick évi 40-50 millió forintot kap az önkormányzattól.
    (Kedves Pick szúrkolók, ne értsétek félre, nem sajnálom ezt a pénzt, sőt!)
    A Tisza Volán labdarúgó utánpótlás nevelő egyesülete 3-4 milliót kap! (Az infó Szentgyörgyi Páltól, Szeged sportért felelős alpolgármesterétől származik) 350-400 gyerek éves sportolását támogatják ennyivel. Ez azért magáért beszél!
    Valamint ennyi gyereknek van összesen max 3 pálya jelenleg (a kisstadion, a műfüves és a pockos a városi stadionban).
    Ettől függetlenül országos szinten is kimagasló eredményeket érnek el a gyerekek, de ez elsősorban az edzőiknek, a szüleiknek és nekik köszönhető!
    Úgy gondolom ezeknek a gyerekeknek meg kellene adni a lehetőséget!”
  • 75. oskolau 2008. május 29. 11:03
    „Rengeteg más sportág van, amely megérdemli a támogatást....
    Uram!
    Akkor a SZEVIÉP miért költött ebben az idényben több, mint 100 millió forintot a DVTK labdarúgócsapatára? Kitelt volna belőle 2 minősági beálló, nemde?
    Miért viszi Miskolcra a tehetséges SZEGEDI fiatalokat?
    Miért is ragaszkodik a Tisza Volán focicsapatához?
    Miért akarják kiosztani a csapatokat: Szegeden kézilabda, Miskolcon foci, eszi, nem s eszi nem kap mást...
    Miért akarják likvidálni a szegedi pályákat, az egyik árából egy újabb sportcsarnokot építve?
    Megjegyzem az Újszegedi spori idán 1 azaz egy kézimeccsen telt meg -4000néző- a Barcelona ellen...
    Én ott voltam annak idején a Volán első nemzetközi meccsén, szintén Barcelona, 27-23...
    Ma már ki sem nyitom a tv-t, mivel: nem érdekel egy idényben 8( !!!)MKB-Pick mecccs, unalmas...
    Nem érdekel ismeretlen balkáni csapatok, Celje, Gudme szintű, a térképen alig találhati kisvárosok elleni meccsek, még akkor sem , ha ezt BL-nek nevezik...Ami legföljebb megmosolyogtató, a nemzetközi klubfocit és a klubkézilabdát egy napon nem érdemes említeni, kb. úgy aránylanak egymáshoz, mint az egér meg az elefánt...
    Az viszont érdekel, hogy szerette városomban nemhogy európai, de magyar szintű stadion sincs, sőt, nem is tervezik, ez igazi "szegedikum", hihetetlen, s egyben fölháborító!
    A lelkes kézilabdarajongóknak annyit, azért ezt a fölvillantot BL 4-be jutást azért ne tessék teljesen komolyan venni, bár elimerem, szép az álmodozás...”
  • 74. palermo 2008. május 29. 10:38
    „tényleg nem világos?!ha a foci jo,a többi sportág is jo!más sportágak?mégis mire gondolsz?van már éppen elég a média által kitalált sport(pl.:vizilabda,kajak-kenu)!habár ugy látom itt nagy a labdarugás ellenszenv!”
  • 73. palermo 2008. május 29. 10:33
    „haszon?mégis hogyan jön vissza az évi 800 millio a pick"befektetőinek"?milyen eredmény?a pick mindig kizug a 8 közé jutásért,a férfi válogatott igen gyengén muzsikál!a női kézi viszont egyértelmüen jo!félreértés ne essék,én szeretem,szerettem a kézilabdát!annak idején mikor Avar,Bartok,Dobos,Oszlánczy,Mezey(amig nem lett 300kg),stb.alkotta a csapatot rendszeresen jártam a meccsekre.de én spec. ennek a csapatnak nem tudok szurkolni!”
92 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó–Carlsen párharc Miskolcon

Szerdán megkezdődik Miskolcon a Lékó Péter–Magnus Carlsen (a hagyományos Wijk aan Zee-i tornák… Tovább olvasom