Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Maty-éri kisvilágbajnokság

Nyolc nap múlva, jövő pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Maty-éri olimpiai centrumban a kajakos, kenus világkupa, amelyre több mint ötven ország nevezhet – a magyar csapatban több szegedi is helyet kaphat.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján peregnek a másodpercek, a percek, az órák – és a napok. Az utóbbiból nyolcat mutat a számláló, már csak ennyi van hátra a szegedi kajakos, kenus világkupa rajtjáig. A jövő péntektől vasárnapig tartó eseményen minden számban két magyar egység indul: a tavalyi duisburgi vb hősei mellett több fiatal is.

Kisvilágbajnokság – így is nevezik a Maty-éri eseményt. Hogy miért? Az utóbbi években a helyszín, a hangulat és a színvonal miatt egyaránt rászolgált erre a verseny. Az olimpiai centrum talán a világ legjobb pályája, a közönség rendre remek hangulatot teremt, és a nemzetközi élmezőny fontos felmérőnek tartja a szegedi rendezvényt.

Az első idei verseny. Vajda Attila a Maty-éren teszteli először magát. Fotó: Karnok Csaba
Az első idei verseny. Vajda Attila a Maty-éren teszteli először magát. Fotó: Karnok Csaba

Az első, milánói világkupa után több ország haza sem ment, inkább a szegedi Maty-ért választotta edzőtábora helyszínéül. Az olimpiai központban már megtalálható a dél-koreai és a török válogatott (soraiban két egykori szegedivel, Gyökös Lajosssal és Seprenyi Sárával) mellett két tunéziai is. Az igazi őrület szombaton és hétfőn következik: ekkor nagy tömegben érkeznek a különböző országok versenyzői – összesen több mint ötven nemzet küldi el sportolóit Szegedre.

Ha minden jól alakul, több hazai versenyzőnek is szurkolhatunk majd a jövő heti viadalon. Az EDF DÉMÁSZ-Szeged VE-ből szerepet kaphat Vajda Attila (C1 500, 1000 és 5000 méter), Kárász Anna (K1 és K4 500 méter), Petrovics Máté (K2 1000 és K1 5000 méter), Horváth Alexandra (K4 500 méter) és Szabó Gábor (C2 1000 méter) is – lesz kiért izgulnunk, akár az A, akár a B egységben kap helyet.

A verseny döntőit az M1 és az Eurosport2 is élőben közvetíti, a Maty-éri pályára pedig ingyenes lesz a belépés a szurkolók számára. Az esemény időbeosztása nem változott, azaz pénteken elő- és középfutamokat, szombaton délelőtt döntőket, délután újra elő- és középfutamokat, vasárnap pedig kis magszakításokkal finálékat rendeznek.

Előbb még racice jön

Habár már a jövő hét végéről beszélünk, azért nem szabad elfeledkeznünk az előttünk álló hétvégéről sem, hiszen a szegedi előtt még a csehországi Racicében megrendezik az idei második világkupát is.

A magyar válogatott ugyanúgy, mint az olaszországi Milánóban, ismét főleg fiatalokkal indul ezen a viadalon – derült ki tegnap a budapesti sajtótájékoztatón. A lombard városban az EDF DÉMÁSZ-Szegedet egyedül Kárász Anna képviselte, ezúttal viszont egyetlen Tisza-parti sem képviseli a magyar színeket.

A fővárosi összejövetelen egy érdekes téma is felmerült: külföldi edzőtábor vásárlását fontolgatja a szövetség, amely ugyan 200-250 millió forintos beruházást igényelne, viszont évente 30-40 milliós megtakarítást lehetne vele elérni. A helyszín Marokkó vagy Dubaj közül kerülhet ki.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyeegy: minden a Volán mellett szól

Négy forduló van hátra a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságból. Tovább olvasom