A Szegedi Tudományegyetem férfi és női kosárlabda-együttese is megnyerte a MEFOB, azaz a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság szombathelyi országos fináléját, ezzel bizonyítva, hogy az egyetem nemcsak a sporttudományban, hanem gyakorlati szinten is az élvonalban jár.
A nők örülhettek hamarabb: a négyes döntőben Domokos Mihály együttese szombaton 73–67-re győzte le a Testnevelési Főiskolát, majd 67–61-re verte a Nyíregyházi Főiskola csapatát, ezzel két meccs után eldőlt, hogy megvédik címüket. A vasárnapi zárómeccsen mindenki lehetőséget kapott a korábbi válogatott és egykor a Szeviép-Szegedben is játszó Horváth Zsuzsannával felálló ELTE ellen, a tét nélküli mérkőzésen a szegediek 75–62-es vereséget szenvedtek.
– Komolyan vettük a sorozatot, nagyon szerettük volna megvédeni a címünket. Bár sérülések miatt nem volt teljes a keretünk, és tanulmányai miatt Lengyel Dalma sem vállalta a szereplést, nélkülük is megmutattuk, milyen jó csapat vagyunk – mondta Domokos Mihály.
A csapat tagjai: Danóczi Linda, Földi Alexandra, Rajnai Zsuzsanna, Kováts Anna, Tóth Cecília, Békefi Beatrix, Majoros Zita, Reiner Dóra, sérülés miatt hiányzott Mészáros Vivien és Mocsai Fanni.
A női együttes tagjai vasárnap azért drukkolhattak, hogy a férfiak is az élen végezzenek – ez sikerült is nekik, így dupla szegedi siker született.
Az erősebbik nemnél a négyes döntő a körbeverések miatt óriási izgalmakat hozott: a szegediek mögött végül a legutóbbi három kiírás győztese, a Szolnoki Főiskola zárt a második helyen, megelőzve a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem együttesét. A szegediek 90–82-re győzték le a Szolnokot, 76–63-ra a Debreceni Egyetemet, míg az NYME-től 88–85-re kikaptak.
– Azzal tudtunk nyerni, hogy minden mérkőzésen óriási szívvel küzdöttünk. Jó védekezésünkre alapozva a megszerzett lepattanókból könnyű kosarakat dobtunk. A sikerhez kellett néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény, így például Csorvási Levente végjátékban bedobott triplái a Szolnok és a Debrecen ellen – mondta Szablics Péter edző. Csorvási 92 ponttal a torna legeredményesebb játékosának bizonyult.
A csapat tagjai: Grezsa Bence, Lippai Gábor, Csorvási Levente, Vida Máté, Varga Dániel, Harangi László, Kotroczó Péter, Kátay Csaba, Chiovini Ádám, Szalay Krisztián.