Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Még hiányzik a rutin

Szeged - Ebben a szezonban két szegedi csapat is szerepel a női kézilabda NB I/B mezőnyében. Az KSZSE és az SZKKSE edzőit az őszi teljesítmény értékelésére kértük.
Miután az NB II. harmadik helyezettjeként a KSZSE női kézilabdacsapata feljutott, az NB I/B 2012–2013-as szezonjában két szegedi együttes is szerepelhetett. Játékos és edző fronton az újonc egyaránt frissített – a korábbi tréner, Marosán György (alul) pont a helyi rivális SZKKSE- hez igazolt –, a célkitűzés pedig nem is lehetett más, mint a bennmaradás.

– Ha megtartjuk jelenlegi tizenegyedik helyünket, akkor teljesítjük a tervet. Előrelépésben nem reménykedhetünk, mert az utolsó négy pozíciót elfoglaló és a többi csapat között nagy szakadék tátong – mondta Mandl Gábor vezetőedző, aki szerint a kezdősorára nem panaszkodhat, de a cserék sajnos gyengébbek, mint amire szükség lenne. – A kapusok teljesítményével elégedett lehetek, ahogy Hódi Szilvia és Forgó Nikolettprodukciójával is, de Homoki Regina a csapat motorja. Jó lenne még egy rutinos játékos a keretben, de a legfontosabb az, hogy a lányok ne ijedjenek meg, ha lehetőségük van elérni egy kiugró eredményt – utalt a mester néhány bajnoki negatív fordulatára.

Az SZKKSE szeretne az első öt közé kerülni, és bár most a hetedik helyen áll, bőven lesz lehetősége felzárkózni, a dobogótól is csak öt pont választja el.

– Remek kezdés és gyengébb befejezés után, egy erős bajnokságban sikerült elérni a kitűzött 14 pontot, ráadásul eggyel több idegenbeli bajnokink volt. Tavasszal fordul a kocka, otthon leszünk többet, 30 ponttal pedig elégedettek is lehetnénk a végelszámolásnál – fejtette ki számításait a tréner, Marosán György, aki szerint az Eger elleni novemberi győzelem a klub legnagyobb sikere az utóbbi években.

– Ahhoz, hogy több ilyen eredményben legyen részünk, rutint kell szerezni, kiegyensúlyozottan játszani. Így sem lehetek elégedetlen, Aron Andrea és Vér Vivien például fiatal kora ellenére is vezéregyéniség tud lenni – zárta értékelését az edző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb remek évet hagyott maga mögött Csongrád megye sportja

Szubjektív rangsorunk tele volt világbajnokokkal, fantasztikus győzelmeket arató csapatokkal – most minden hónapból a legjobbnak választott sportteljesítményt elevenítjük fel. Tovább olvasom