Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Még tartják a lépést a világgal

Teke - Sikeres évet zárt a GabonaTransz-Szeged férfi tekecsapata, amelynek játékosai a hazai bajnoki címek mellett világbajnoki érmeket is szereztek.
Azt a jelzőt, hogy kocsmasport, régen el lehet felejteni a tekével kapcsolatban. Hiszen már-már ugyanolyan stábok – orvosok, pszichológusok, gyúrók, erőnléti edzők – dolgoznak a válogatott és klubcsapatok mellett, mint más sportágakban. Ugyanúgy edzőtáborokkal, sőt az éppen véget ért világbajnokság kapcsán említhető, hogy szinte karanténokkal készülnek a nemzeti együttesek az eseményekre. És ebben a felerősödött, kiegyenlítődött mezőnyben az eredmények alapján a GabonaTransz-Szeged továbbra is a legjobbak közt található.

– Jobb eredményeket produkáltunk, mint tavaly, és ez mutatja, milyen nagyszerű évet zártunk – vélte Karsai Ferenc, a szegedi klub elnöke. – Előreléptünk, hiszen például a hazai csapatbajnoki címünket megvédtük annak ellenére, hogy a Zalaegerszeg játékosállománya jobb, hiszen náluk nyolc, nálunk öt válogatott van. Talán csak a BL-érem, amely miatt hiányérzetem van. Azt is látni kell, hogy több-, minimum hét-nyolc pólusúvá vált a világ élvonala. Nincs már magyar–német hegemónia. Egyre nagyobb szellemi és fizikai igénybevételnek vannak kitéve a sportolók, ha ebben nem tartjuk a lépést a világgal, ha nem tudunk erősíteni, diktálni, pillanatok alatt kizúghatunk az élmezőnyből. A hazai környezeti hatások közepette viszont nehéz főleg a pszichés felkészítésben a tökéletesre törekedni, hiszen a hétköznapok történései komolyan befolyásolhatják a versenyzőinket.

A GabonaTransz-Szeged csapata, álló sor (balról): Kakuk Levente, Tátrai Sándor, Karsai László, Karsai Ferenc (elnök), Kis Zsolt, Kresák József (gyúró). Guggolnak (balról): Fekete László, Kiss Norbert,
A A GabonaTransz-Szeged csapata, álló sor (balról): Kakuk Levente, Tátrai Sándor, Karsai László, Karsai Ferenc (elnök), Kis Zsolt, Kresák József (gyúró). Guggolnak (balról): Fekete László, Kiss Norbert, Mészáros István (technikai vezető), Lampert Péter, Földesi Zsolt, Csiszér Előd. Fotó: Frank Yvette

A csapat július 20-áig kapott pihenőt, hat ember (Karsai László, Kakuk Levente, Kiss Norbert, Kis Zsolt, Fekete László, Földesi Zsolt) marad, míg egy új érkezése biztos: Kunfehértóról Kovács Péter megegyezett a vezetőkkel.

Kiss a legjobb

Nehéz választás volt a legjobb szegedi játékost kijelölni. A szezon elsőségéért végül ketten maradtak a GabonaTransz tekései közül: Kakuk Levente, aki a szakemberek szerint a szombaton véget ért csapat-vb-n a világcsúcsot elért (728 fa) szerbiai Zavarko Vilmos mögött a második legjobb játékos volt, valamint Kiss Norbert. Utóbbi mellett aztán a nemzetközi eredmények döntöttek: tavaly októberben az egyéni világbajnokságon összetett egyéni arany- és napi egyéni bronzérmet szerzett, plusz ehhez jött a csapattal elért vb-bronz.

A szezon eredményei

A szokásos, igen mozgalmas szezonban ahol indultak – nemzetközi klubesemények, válogatott csapatban és egyéniben, hazai versenyek egyéniben és csapatban –, ott meghatározó szerepet töltöttek be a GabonaTransz-Szeged játékosai.

Nemzetközi események, csapat Világkupa, Ritzing (Ausztria): 2. GabonaTransz-Szeged. Bajnokok Ligája, négyes döntő, Koblach (Ausztria): 4. GabonaTransz-Szeged. Csapat-világbajnokság: 3. Magyarország (a szegediek közül csapattag Kakuk Levente, Karsai László, Kiss Norbert). Egyéni világbajnokság, Banja Luka (Bosznia-Hercegovina), egyéni: 3. Kiss N., összetett egyéni: 1. Kiss N., vegyes páros: 2. Karsai L., Csongrádi Gyöngyi (utóbbi FTC).

Hazai események, csapat szuperliga: 1. GabonaTransz-Szeged. Egyéni országos bajnokság, döntő, páros: 1. Karsai L., Kakuk, 3. Kiss N., Földesi Zsolt, napi egyéni: 1. Kakuk, 2. Karsai L., összetett egyéni: 1. Kakuk, 3. Karsai L.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második vonal - Hibátlanul bajnok az Universitas

Tovább olvasom