Egyedül Diakite tartotta a lépést az egyre jobban lendületbe jövő Bonifert-fiúkkal. A Szedeák távolról továbbra is eredményes volt, Kovács és Vida több remek megoldást is bemutatott. A félidő hajrájában még nagyobb sebességre kapcsolt a Tisza-parti együttes, a félidőben már megnyugtató előnnyel rendelkeztek, 55–39.
A második félidő elején is rengeteget hibázott a vendégcsapat, a hazaiak pedig a gyors lerohanásokat kegyetlenül értékesítették. Diakite is visszafogottabb lett, a kezdeti lendülete elfogyott, teljesen eltűnt. Nem úgy Kovács Dávid, aki emlékezetes produkcióval rukkolt elő: kosarat dobott, asszisztot osztott, labdát szerzett, a mezőny legjobbja volt. Cserélt, forgatta csapatát Elek mester, de nem sok eredménnyel. Simándi a kígyótérről dobott egy triplát, ekkor, a negyedik negyed 2. percében már 81–58-at mutatott az eredményjelző. A „Százat nekik!" – kiáltás volt a legnépszerűbb mondat a lelátón. Az utolsó három percre Tanácson kívül csak a fiatalok kaptak szerepet a Szegedben, de ők sem álltak le. Tanács parádés tempója után pedig a drukkerek kívánsága is teljesült, meglett a száz. Az utolsó két percben vastaps volt a jutalma a Dél-Konstrukt-SZTE-Szedeáknak, a megyei rangadón alaposan elpáholták a Vásárhely együttesét.
Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák–EnterNet Vásárhelyi KS 103–75 (29–19, 26–20, 21–15, 27–21)
Férfi kosárlabda NB I, B csoport. Szeged, 800 néző. Vezette: Kiss, Maár, Domokos.
Szedeák: VIDA 15/9, Molnár 12/6, NYILAS 17/9, KOVÁCS 13, GÉMES 19. Csere: TANÁCS 13/3, Simándi 9/3, Varga, Szabad 2, Komáromi 3, Széll. Edző: Bonifert Domonkos.
Kosársuli: Utasi 2, CZIBERE19/15, Mócsai 8, Vas 4, DIAKITE 23. Csere: Kukla 4, Dani 7/3, Balaton 2, Böszörményi, Szilágyi 6, Bere. Edző: Elek András.