Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Meggyőző Tisza Volán

Ismét rengeteg csapatot megmozgatott az immár második alkalommal megrendezett Szertár Sportbolt-kupa megyei kispályás labdarúgótorna. A névadó tulajdonosa, Katona Zoltán, valamint a két szervező, Márki Ferenc és Papdi László révén összesen tizenöt csapat – a Mórahalom az utolsó pillanatban mondta vissza a szereplést – küzdött az értékes, összesen 200 ezer forint értékű vásárlási utalványokért a röszkei sportcsarnokban.
Az indulók között ott voltak a megyei I. osztály csapatai mellett megyei II. és III. osztályú együttesek is.

És ahogy lenni szokott, ezúttal is bőven akadt meglepetés, hiszen a legjobb négy közé a megyei III. osztályú házigazda, a Röszke, valamint a megyekettes Tiszasziget és két egykori NB III-as alakulat, a Tisza Volán és a Makó került. A végső siker az összesen negyvenhét gólig jutó Tisza Voláné lett – aki a szegedi csapat meccseit nézte, nemcsak jól szórakozott, hanem sok találatot is látott.

A szervezők az immár második sikeres rendezvény után természetesen már a folytatást tervezik.

II. Szertár Sport-kupa megyei kispályás labdarúgótorna, Röszke, eredmények, selejtezők, A csoport: Tiszasziget–Szőreg 6–1, Tisza Volán–HFC U19 8–1, Tiszasziget–Tisza Volán 2–5, Szőreg–HFC U19 0–4, Tiszasziget–HFC U19 2–2, Tisza Volán–Szőreg 12–5.

A végeredmény: 1. Tisza Volán 9, 2. Tiszasziget 4 (10–8), 3. HFC U19 4 (7–10), 4. Szőreg 0 ponttal.

B csoport (a három csapat két kört játszott le): Rosmarin Kft. Mártély–Universitas 3–1 és 5–3, Universitas–Móravárosi Kinizsi 5–2 és 2–2, Rosmarin Kft. Mártély–Móravárosi Kinizsi 3–3 és 1–2.

A végeredmény: 1. Rosmarin Kft. Mártély 7, 2. Móravárosi Kinizsi 5, 3. Universitas 4 ponttal.

C csoport: Ásotthalom–Zsombó 7–3, Makó–Székkutas 4–0, Ásotthalom–Makó 0–4, Zsombó–Székkutas 5–1, Ásotthalom–Székkutas 3–3, Zsombó–Makó 4–3. A végeredmény: 1. Zsombó 6, 2. Makó 6, 3. Ásotthalom 4, 4. Székkutas 1 ponttal. Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény döntött.

D csoport: Röszke–Kiskundorozsma 3–3, Üllés–Ruzsa 4–1, Röszke–Üllés 4–2, Ruzsa–Kiskundorozsma 3–2, Röszke–Ruzsa 1–1, Kiskundorozsma–Üllés 3–9.

Tornagyőztesek. A Tisza Volán csapata. Fotó: DM/DV
Tornagyőztesek. A Tisza Volán csapata. Fotó: DM/DV

A végeredmény:
1. Üllés 6, 2. Röszke 5, 3. Ruzsa 4, 4. Kiskundorozsma 1 ponttal.

Negyeddöntők: Tisza Volán–Móravárosi Kinizsi 10–6, Tiszasziget–Rosmarin Kft. Mártély 3–0, Zsombó–Röszke 1–3, Makó–Üllés 4–2. Elődöntők: Tisza Volán–Röszke 6–0, Tiszasziget–Makó 2–1. A 3. helyért: Röszke–Makó 0–6, döntő: Tisza Volán–Tiszasziget 6–2.

A végeredmény: 1. Tisza Volán (Garamvölgyi Csaba, Kormányos Kolos, Dargó Balázs, Faragó Bence, Mucsi Máté, Szilágyi Norbert, Szabó Dávid, Szalma Gergő, Beretka Péter, edző: Tóth Ákos), 2. Tiszasziget, 3. Makó, 4. Röszke.

Különdíjasok, a legjobb játékos: Szűcs Dávid(Röszke), a legjobb védő: Tumbász Igo (Tiszasziget), a legjobb kapus: Frank Ádám (Makó), gólkirály: Mucsi Máté (Tisza Volán).

Az esemény támogatói: Szegedi Sport és Fürdők Kft., Gulyáscsárda, Magyaros Ételbár (Árkád), Finish Sport, Heineken.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged, a birkózóváros

Birkózóvárosi címet kapott hétfőn Szeged a Magyar Birkózó Szövetségtől. Tovább olvasom