Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Megint nyert a makói sereg

A labdarúgó másodosztály keleti csoportjában Nyíregyházán sem szakadt meg a parádésan menetelő Makó FC bravúros sorozata. A zöld-sárgák az utolsó percben szerzett Bány-góllal megint három ponttal gazdagodtak.
Fotó: Gyenes Kálmán
Az elmúlt nyáron, még a bajnokság előtt Nyíregyházán az élvonalba jutást tűzték célul. Ettől elég messzire kerültek, már a második hely is jónak tűnt számukra. Csakhogy ehhez mindenáron le kellett volna győzniük a tavasszal parádésan menetelő Makót. A nyírségiek számítottak a találkozó esélyesének, ennek megfelelően már az első percektől kezdve nagy erővel rohamozták a makóiak kapuját. Az exszegedi, az MTK-ban is megfordult Lengyel járt legközelebb a gólszerzéshez, de közeli lövése pár centivel eltévesztette a pontos irányt.

Aztán a 10. percben – a Jászapáti elleni mérkőzéshez hasonlóan – megint bejött a vendégek félelmetes fegyvere, a hatalmas bedobás. Bány jobbról küldte kézzel a kapu elé a labdát, amelyet Magyar 10 méterről a kapu jobb sarkába fejelt, 0–1. A váratlan találat okozta sokk néhány percig alaposan visszavetette a házigazdákat, de utána megint beindult a nyíregyházi offenzíva. A remek formát eláruló Czirbus Bábik próbálkozását védte bravúrral, majd Lengyel rontott ordító helyzetben.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Nyíregyháza–Makó FC 1–2 (0–1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Nyíregyháza, 2500 néző. Vezette: Berettyán (Szabó J., Veizer).
Nyíregyháza: Balogh Z. – Bábik, Popa, Vass, Baksa – Vukadinovics, Szilágyi, Miskolczi, Kanta Sz. – Sztipánovics, Lengyel. Edző: Gálhidi György.
Makó: Czirbus 7 – Turján 6, Mórocz 7, Magyar 6 – Kulacsik 6, Varga R. 6, Bány 6, Kis K. 7, Podonyi 6 – Schreiber 5, Kurucsai 5. Edző: Takács Zoltán.
Gólszerzők: Magyar a 10., Sztipánovics az 59., Bány a 90. percben.
Csere: Schreiber helyett Fülöp (6) a 43., Kanta Sz. h. Nikolics a 66., Lengyel h. Lippai a 72., Miskolczi h. Sipos T. a 78., Kurucsai h. Bakos Á. (–) a 85. percben.
Sárga lap: Varga R. a 20., Miskolczi a 28., Fülöp a 85. percben.

Miskolczi elvesztette a fejét, beleszállt Vargába, de a nyilvánvaló piros lap helyett csak sárgát „kapott" a bírótól. Érdekes volt, hiszen pár perccel korábban az előbbi szenvedő fél, Varga semmiségért sárgult be, emiatt pedig ki kell hagynia a szerdai, ESMTK elleni idegenbeli találkozót. Ezzel még nem ért véget Berettyán játékvezető indiszponált ténykedése. A 40. percben Schreibert a levegőben hátulról leütötték. A fiatal támadó eszméletét vesztve terült el a fűben. Pár másodperc elteltével magához tért ugyan, de megfigyelésre a mentő beszállította a helyi kórházba. (Éjszakára is bent tartották, majd másnap délben Csák Zoltán szakmai igazgató szállította haza a 20 éves csatárt.) A bíró egyébként le sem fújta az esetet...

A fordulást követően mindent egy lapra feltéve rohamozott a Nyíregyháza. Az 59. percben siker koronázta erőfeszítésüket: Podonyi labdavesztése után a jobb oldali beadást az egykori válogatott, Sztipánovics gyönyörű mozdulattal váltotta gólra, 1–1. Az egyenlítés után hatalmas teher hárult a védőkre, Czirbus kapusra, de valamennyien állták a sarat. A levegőben lógott a második nyírségi találat, de gólszerzési lehetőség inkább a vendégek előtt adódott. Varga R. fejese öt centivel szállt a kapu mellé, majd egy Kulacsik-szólót követően Fülöp szerezhetett volna gólt, ha nem vár ki. Ezeket a lehetőségeket leszámítva, az eredmény tartására törekedett a Makó. Már úgy nézett ki, hogy elérnik céljukat, amikor sikerült rátenniük egy lapáttal. Fülöp remekül ugratta ki a fellazuló védelem közül kilépő Bányt, aki két pimasz, szemtelen csel után 6 méterről a bal sarokba spiccelte a labdát, 1–2. Ezek után még mondja valaki, hogy a véletlen műve volt legyőzni a Vác és a Jászapáti gárdáját...

Takács Zoltán: – Minden tekintetben hosszú utat tettünk meg ezért a sikerért.

További eredmények: Orosháza–Soroksár 2–1, Kazincbarcika–ESMTK 2–0, Szolnok–Budafok 2–1, Bőcs–Karcag 3–1, Kecskemét–Baktalórántháza 4–1, Jászapáti–Vecsés 3–0. Szabadnapos: Vác.

A bajnokság állása

1. Vác 23 16 5 2 51 – 19 53
2. Jászapáti 23 14 2 8 49 – 26 44
3. Szolnok 23 9 11 3 35 – 17 38
4. Bőcs* 24 11 5 8 34 – 35 37
5. Makó 23 10 7 6 38 – 30 37
6. Soroksár 23 10 6 7 34 – 26 36
7. Nyíregyháza 24 9 8 7 40 – 27 35
8. Kazincbarcika 23 9 5 9 37 – 35 32
9. Baktalórántháza 23 8 8 7 35 – 27 32
10. Orosháza 23 8 8 7 43 – 38 32
11. Kecskemét 23 8 8 7 37 – 40 32
12. Vecsés 23 6 4 13 26 – 41 22
13. Budafok 23 5 6 12 24 – 40 21
14. Karcag 23 5 3 15 27 – 60 18
15. ESMTK 23 2 2 19 17 – 66 8

A Bőcs csapatától 1 pont levonva.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bronzgyanús hungeritesek

A női vízilabda OB I bronzpárharcának első felvonásában egyetlen percig sem forgott veszélyben a… Tovább olvasom