Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Meglepték a koris világot

Magyar szempontból Huszár Erika és Knoch Viktor lett a torinói téli ötkarikás játékok hőse, előbbi 4., utóbbi 5. lett az 1500 méteres távon, ami öt olimpiai pontot hozott a konyhára. Tegnaptól Szegeden versenyeznek a Pannonia Openen, a műjégpályán diskuráltunk velük.
Knoch Viktor és Huszár Erika. Fotó: Karnok Csaba
A torinói jeges, havas játékokon két rövid pályás gyorskorcsolyás, Huszár Erika és Knoch Viktor bravúros eredményeket ért el. Az időrendet szem előtt tartva kezdjük a sort azzal 16 éves pécsi fiatalemberrel, aki 26 esztendő után szerzett pontot – rögtön kettőt! – a téli olimpián a magyar küldöttségnek.

Ponttörténetek

– Azt, hogy pontszerző vagyok, már akkor nyilvánvaló volt, amikor bejutottam a hatos fináléba – mesélte Viktor –, csak az volt a kérdés, a legjobbak között meg tudok-e előzni valakit. Nem sikerült, a végére elfáradtam, lemaradtam, de végül ötödik lettem, mert az egyik kínai fiút kizárták.
– Nekem a pontért is hajtanom kellett, mert heten viaskodtunk egymással – vette át a szót a 22 esztendős Erika –, és én hatodikként értem célba. A kizárások miatt léptem előre két helyet. Ehhez a sportághoz, szerencse is szükséges, benne van pakliban.

Bár a junior világbajnokságon és a felnőtt Európa-bajnokságon a női váltónk (soraiban a szegedi Lajtos Szandrával) bronzérmes lett és a kvalifikációs Világkupákon is jól szerepeltek a mieink, erre senki sem számított. A sportág, a közvélemény is felkapta a fejét.
– Rengeteg SMS-t, gratuláló telefont kaptunk, nem is számoltam – közölte Viktor –, nagyon jólesett a szeretetnek ez a megnyilvánulása, amely tulajdonképpen azóta is tart.

Meglepődtek

– Természetesen kedvelem Torinót, de remélem, Vancouver, a következő téli olimpia helyszíne lesz a kedvenc városom. Szeretnék ott lenni, és bizonyítani, hogy a legjobbak közé tartozom – szőtte tovább a gondolatot Erika.

Nem riválisok, barátnők

– Nem riválisok, vagy ellenfelek vagyunk, inkább barátnők – mondta Erika, amikor Lajtos Szandráról, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület kiválóságáról kérdeztem. – Segítjük egymást, mindenkinek vannak gyengébb, rosszabb periódusai, nála közelmúltban volt ilyen. Szandra a bormiói Világkupán szerepelt a legjobban, nagyon büszke voltam rá.

A téli sportok űzői általában nincsenek reflektorfényben, teljesítményükre kevesen figyelnek.
– Boldogok voltunk, és örültünk a helyezéseinknek, de azt – mint kiderült – nem tudtuk felmérni, milyen a visszhangja otthon. Amikor hazaérkezve kiléptem a gépből, megdöbbentem, meglepődtem: sok ember várt ránk, köztük újságírók, fotóriporterek, televíziósok, rádiósok – mondta Huszár Erika.

– Azért vissza kellett zökkenni a szürke hétköznapokba, például a tanulásba – közölte Knoch Viktor –, de iskolám, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium meghatóan fogadott. A nagyszünetben az egész iskola köszöntött az udvaron, és megkaptam a legnagyobb elismerést, amit az intézmény adhat, a Janus-díjat.

Mint elárulták, abban is bíznak, hogy sikerük nyomán egyre több gyerek választja a short tracket, és szélesedik a sportág utánpótlásbázisának alapja.

Három kívánság

Megérdemlik, hogy hármat kívánhassanak, bár Viktor elsőre passzolta kérdést. Erika először azt kérte, hogy kitartson az egészsége; majd azt, hogy ott lehessen a következő olimpián, végül pedig boldogságot. Az ifjú versenyző érmet szeretne szerezni világversenyen (erre még a junioroknál is bőven lesz lehetősége), ott akar lenni még két vagy három ötkarikás játékon, és azt is fontosnak tartja, hogy pályafutása sérülésmentes legyen. A mesékben az aranyhal a megvalósító, reméljük, most is jegyzetelt...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportágak széles tárháza Újszegeden

Igazi új otthonra leltek az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a két sportág hívei. A Derkovits… Tovább olvasom