Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Megy a Makónak a Bakta ellen

A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 21. fordulójában ma 16.30-kor a Baktalórántháza vendégeként lép pályára az ötödik helyen álló Makó FC.
Ötödik tavaszi mérkőzésén megszakadt az addig remeklő Makó FC veretlensége. Mindig persze nem lehet nyerni, ezzel együtt azért volt különösen fájó a Cegléd elleni vereség, mert azt hazai környezetben szenvedték el Magyar Györgyék.

– Az élet nem áll meg, muszáj volt túltenni magunkat a három pont elveszítése okozta traumán – mondta Kolozsvári János edző. – Elismerem, nem játszottunk csúcsformában, de legalább egy pontra rászolgáltunk volna.

A zöld-sárgák ma Baktalórántházán játszanak. A szabolcsiak ellen az utóbbi időszakban igen eredményes játékot produkálnak a Maros-partiak.

A várható kezdőcsapat

Czirbus – Podonyi, Szamosszegi, Béres, Gévay – Veres, Magyar, Puskás, Bány – Faragó, Maróti.

– Egy éve idegenben 4–2-re, az évad őszi szezonjában pedig otthonunkban 4–1-re győztünk – folytatta az MFC trénere. – Ebből persze nem következik automatikusan, hogy mi nyerünk, de a célunk még lehet ez. Akárhogy is alakul az összecsapás, kikapni nagyon nem szeretnénk.

A Makóban a kiállított Dálnaki Csanád nem lehet ott társai között, miként a sérült Schreiber László és Varga Róbert sem, de Sztojanovicsra sem lehet számítani – a szerb középpályának még mindig nem készült el a tartózkodási és munkavállalási engedélye.

További párosítás: Tököl–Kecskemét, Jászberény–Mezőkövesd, Cegléd–Bőcs, Ferencváros–Orosháza, Kazincbarcika–Szolnok, Vecsés–Vác, BKV Előre–Tuzsér.

Szombat délután Algyőn a listavezető

A labdarúgó NB III Alföld csoport 20. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját ma 16 órától Algyőn játsszák. Az elmúlt fordulóban az akkori éllovas Baja otthonában győzelmet arató gárda ezúttal az új listavezetővel, a Békéscsabával csap össze. A Tisza Volán szintén ma, de 18 órakor a tavasszal százszázalékos, négy meccsén 17 gólt szerző Szigetszentmiklós otthonában kísérli meg a pontszerzést. Vasárnap 16 órakor a HFC a Monort fogadja, a Csongrádi Tiszapart SE pedig a Honvéd II.-nél vendégeskedik.

Olvasóink írták

  • 1. EZ. 2008. április 06. 14:10
    „NB II.Baktalóránháza-Makó FC 0-1

    Vasárnap történelmet írhatunk,RESZKESS FRADI !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leverkusenben a vendégek voltak a Zeniten

A labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének első összecsapásain méretes meglepetések születtek. Ugyan ki… Tovább olvasom