Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Megye II.: Tizenhét gól volt Bakson

A labdarúgó megyei II. osztály hétvégi fordulója kiegyenlített csatát hozott a hazai és a vendégegyüttesek között: négy otthoni siker mellett három-három döntetlen és látogatógyőzelem született. De a zsombóiak biztos megemlegetik a baksi „kirándulást": felnőtt és ifjúsági együttesük is vereséget szenvedett, a közönség pedig összesen 17(!) gólt láthatott, tizet a nagyok, hetet a fiatalok meccsén.
A Homokháti csoportban a Tömörkény a Forráskút ellen megszerezte az idei első győzelmét, Csanyteleken kikapott az FK 1899 Szeged, míg a Bordány idegenben, az újszegedi Kertész utcában tudta begyűjteni a három pontot. A Tisza– Maros csoportban az éllovas Algyő II. pontokat hagyott Szegváron, az UTC meglepetésre Apátfalván nyert, az eredmény alapján (3–0) a Fábiánsebestyénnek nem okozott gondot a Szőreg magabiztos megverése, míg a két „tartalék" közül a HFC II. Székkutason diadalmaskodott, a Makó II. pedig Újszentivánon ikszelt. A két ágon összesen még öt veretlen alakulat (Baks, Üllés, Bordány, illetve Algyő II., Makó II.) található.

Homokháti csoport

Universitas–Bordány 1–2 (1–2)
Újszeged, Kertész utcai pálya, 100 néző. Vezette: Tóth G.
Universitas: dr. Bánki – Börcsök, Tombácz, Tolna, Pekli (dr. Zádori), Kószó (Terjéki T.), dr. Török, Terjéki D. (Fekete), Degovics, Türk, dr. Röst (Aszódi), Szőke. Edző: dr. Miskolczi József.
Bordány: Lippai – Egresi, Bán, Tóth (Szabó), Szügyi, Dobó, Veres (Kádár), Nógrádi, Süli P., Lajkó, Szűcs. Játékos-edző: Szűcs Dénes.
Gólszerzők: dr. Röst, ill. Szűcs (11-esből), Dobó.
Jók: Terjéki D., Tombácz, dr. Bánki, dr. Röst, ill. Süli P., Szűcs, Lajkó, Tóth.

Baks–Zsombó 7–3 (1–1)
Baks, 200 néző. Vezette: Kócsó.
Baks: Tóth M. – Bereczki, Vári, Tóth A., Zsótér, Kasza, Kovács (Fülöp), Kiss (Bánfi), Kordás (Rostás), Kapornai, Szalai (Magyar). Edző: Kálmán Róbert.
Zsombó: Kertész – Csikós, Pálinkó, Szűcs, Németh, Zádori (Mihálffy), Beleznai, Bálint, Gyuris, dr. Csúcs, Molnár. Játékos-edző: Szűcs László.
Gólszerzők: Szalai (4), Kapornai (2), Zsótér, ill. Németh, Molnár, Magyar (öngól).
Kiállítva: Pálinkó.
Jók: Szalai, Kapornai, Zsótér, Tóth A., ill. Gyuris, Németh.
Ifjúságiak: Baks–Zsombó 5–2
Homokháti csoport

1. Baks 5 4 1 0 23 – 4 13
2. Üllés 5 3 2 0 14 – 7 11
3. Bordány 5 2 3 0 8 – 5 9
4. Csanytelek 5 3 0 2 9 – 8 9
5. Szatymaz 5 2 2 1 12 – 9 8
6. FK 1899 Szeged 5 2 1 2 7 – 9 7
7. Tömörkény 5 1 2 2 5 – 7 5
8. Zsombó 5 1 0 4 10 – 18 3
9. Forráskút 5 1 0 4 6 – 18 3
10. Universitas 5 0 1 4 5 – 14 1


Tömörkény–Forráskút 4–1 (2–0)
Tömörkény, 50 néző. Vezette: Hegyesi.
Tömörkény: Bontovics D. – Elekes, Szemerédi, Sallai Sz., Kasza, Janó, Koncz (Bontovics G.), Baktai, Kugyela, Simon, Gulyás. Edző: Korom Tibor.
Forráskút: Bakos – Goda, Zetkó, Peták, Palásti, Kovács, Szépfalusi, Szabó, Bernáth, Tarján (Jenei), Kálmán. Edző: Huszár János.
Gólszerzők: Kugyela, Baktai (2), Janó, ill. Kovács (11-esből).
Kiállítva: Bernáth.
Jók: Szemerédi, Janó, Baktai, Gulyás, Kasza, ill. Palásti.
Ifjúságiak: Tömörkény–Forráskút 3–2

Üllés–Szatymaz 1–1 (0–0)
Üllés, 300 néző. Vezette: Cseh.
Üllés: Bazsó J. – Kormos, Bazsó F., Cseh, Bozsity, Ottlik S., Fődi, Mihalkó (Donciu), Bodré, Sárközi (Veres), Tari. Edző: Ottlik Sándor.
Szatymaz: Tóth – Szél, Gyuris, Fischer, Farkas (Csíkos), Maróti, Pölös, Rabi (Molnár), Toldi, Gémes, Illés (Paszternák). Edző: Polgár Attila.
Gólszerzők: Tari, ill. Gémes.
Jók: Bozsity (a mezőny legjobbja), Tari, Bazsó J., Bodré, ill. Tóth, Szél, Gyuris, Fischer.
Ifjúságiak: Üllés–Szatymaz 1–1

Csanytelek–FK 1899 Szeged 2–0 (0–0)
Csanytelek, 100 néző. Vezette: Balázs Erika.
Csanytelek: Mészáros Z. – Potor, Tápai, Papp, Mészáros D., Sarusi, Palatinus (Szatmári), Magyar, Forgó, Kádár, Kósa. Edző: Gál Lajos.
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Lednitzky (Csillag), Havas, Meszes, Fodor (Burzon), Halász, Murányi, Hulánszky (Hűvös), Ács, Holecska, Széll. Játékos-edzők: Hűvös Gábor, Lednitzky András.
Gólszerzők: Forgó, Kádár.
Jók: mindenki, ill. Holecska, Szél.
Ifjúságiak: Csanytelek–FK 1899 Szeged 5–0

Tisza–Maros csoport

Szegvár–Algyő II. 1–1 (1–1)
Szegvár, 100 néző. Vezette: Tóth S.
Szegvár: Vadász – Kanalas, Bujdosó, Katarof, Bárány, Szűcs L., Gémes, Rácz Z., Bakó, Ember, Rácz R. Játékos-edző: Vadász Béla.
Algyő II: Daróczi – Imre, Kaza, Békési (Bogdán T.), Bogdán P., Fejes, Kuti (Major), Molnár, Farkas, Gonda, Héderi. Edzők: Portörő Tamás, Imre Zoltán.
Gólszerzők: Rácz Z., ill. Farkas.
Jók: mindenki, ill. senki.

Székkutas–HFC II.-Bercsényi 2–4 (2–1)
Székkutas, 50 néző. Vezette: Sipos T.
Székkutas: Kovács – Orgovány (Magyari), Szabó, Talmácsi, Nagy, Horváth, Lászlai, Balogh, Kis, Katona (Vizi), Borsodi. Edző: Kiss János.
HFC II.-Bercsényi: Bánki – Jesenszki, Takács, Szentirmai, Moha, Török, Batik, Soós, Szabó (Sós), Orovecz, Bognár (Széll). Edző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Borsodi, Lászlai, ill. Batik (2), Orovecz (2).
Jók: senki, ill. mindenki.
Ifjúságiak: Székkutas–HFC II.-Bercsényi 3–2
 Tisza–Maros csoport

1. Algyő II. 5 3 2 0 9 – 3 11
2. UTC 5 3 1 1 10 – 8 10
3. Makó II. 5 2 3 0 11 – 8 9
4. Fábiánsebestyén 5 3 0 2 9 – 6 9
5. Szőreg 4 2 1 1 11 – 6 7
6. HFC II. 5 2 0 3 9 – 9 6
7. Szegvár 4 1 2 1 7 – 8 5
8. Újszentiván 4 0 2 2 6 – 10 2
9. Apátfalva 5 0 2 3 7 – 12 2
10. Székkutas 4 0 1 3 5 – 14 1


Újszentiván–CONTITECH-Makó II. 1–1 (1–1)
Újszentiván, 150 néző. Vezette: Kovács.
Újszentiván: Apró – Csikós, Tóth G., Horváth, Tamási, Széll, Hevesi, Adamov, Kasza, Túri A., Szivák (Pióker T.). Játékos-edző: Tóth Gábor.
CONTITECH-Makó II.: Fazekas – Igaz, Győri, Köteles, Varga, Aigner, Lovászi, Koszó, Rakity (Aliev), Bischoff (Jani), Árva. Edző: Bárány Mihály.
Gólszerzők: Túri, ill. Lovászi.
Kiállítva: Túri A.
Jók: Apró, Tóth G., Csikós, Horváth, Tamási, Adamov, ill. Győri, Lovászi, Koszó.
Ifjúságiak: Újszentiván–CONTITECH-Makó II. 4–3

Fábiánsebestyén–Szőreg 3–0 (1–0)
Fábiánsebestyén, 100 néző. Vezette: Csuka.
Fábiánsebestyén: Varga Dudás – Kabai, Harkai, Rózsa, Tóth, Györgyi, Banka, Nagy Á., Nagy I. (Verók), Horváth, Szabó. Edző: Nagy István.
Szőreg: Szendrei – Tóth Z. (Tóth Tibor), Jankó, Tóth Tamás, Pavelka, Szabó, Papp Á. (Kéri), Sajtos, Váczi, Móra, Drágity. Edző: Tóth Zoltán.
Gólszerzők: György (2), Nagy Á.
Jók: az egész hazai csapat, Varga Dudás (a mezőny legjobbja), ill. senki.
Ifik: Fábiánsebestyén–Szőreg 2–4

Apátfalva–Újszegedi TC 2–3 (0–1)
Apátfalva, 100 néző. Vezette: Tompai.
Apátfalva: Bálint – Tóth, Kóródi, Paku, Kolompár (Marosvölgyi), Szebehelyi, Langó, Pongrácz, Ká-
rolyi A., Köteles, Gabnai. Edző: Károlyi János.
Újszegedi TC: Béry I. – Péczely (Hegedűs), Szántó, Tóth Z., Hajnal, Laudisz, Joó, Török G. (Török M.), Farkas, Vékes (Balogh), Kovács. Edző: Pálfy Zoltán.
Gólszerzők: Károlyi A. (11-esből), Paku, ill. Török G., Joó, Laudisz (11-esből).
Jók: Paku, Károlyi A., ill. az egész vendégcsapat.
Ifjúságiak: Apátfalva–Újszegedi TC 4–4

Olvasóink írták

  • 1. otiopasco 2009. szeptember 14. 14:14
    „Hajrá UTC! Gratulálok a szép eredményhez, férfi munka volt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeviép: harmadik hely Eperjesen

Utolsó mérkőzését 70–57-re elveszítette a Kassa ellen, így 3. helyen végzett a szlovákiai felkészülési tornán a Szeviép. Tovább olvasom