Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Megye III.: óriási fordítás Kiskundorozsmán

A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának kiemelkedő eredményét a Szegedi csoportban megrendezett Kiskundorozsma–Baktó- Petőfitelep összecsapás hozta, ugyanis a hazaiak a 78. percben szerzett szépítő, az eredményt 2–4-re alakító góljának a drukkerek biztos örültek, de senki sem számított csodára.
 Pedig az történt, ugyanis a 85., a 87. és a 89. percben is betaláltak a vendéglátók, így a hajrában kétgólos hátrányból felállva 5–4-re nyertek. A hétvégén három mesterhármas született: a szentmihályi Mangó Ferenc az IKV, az ambrózfalvi Garán Ferenc a Fábiánsebestyén II., a földeáki Molnár Zsolt pedig a Pitvaros ellen triplázott.

Homokháti csoport

Zákányszék–Mórahalom II. 0–1 (0–1)
Zákányszék, vezette: Orosz Kornél(Gargya, Szarvas).
Zákányszék: Bende – Seress, Tanács, Papp, Fátyol (Szűcs), Jójárt, Damjanov, Makra (Hegedűs), Farkas, Mityók, Kéri (Szabó). Játékos-edző: Szabó Zsolt.
Mórahalom II.: Pipicz – Babarczi, Takács, Dobó, Malmos, Jobbágyi (Maczka), Szabó, Szekeres At., Szekeres An. (Bertha), Dobák, Tombácz (Mészáros). Játékos-edző: Csiszár Roland.
Gólszerző: Szabó (18.).

További eredmények: Bordány II.–Sándorfalva II. 2–2 (0–2), gólszerzők: Kovács (51., 60.), ill. Erdei G. (9.), Kiss (36.). Balotaszállás–Domaszék 4–0 (1–0), gólszerzők: Csernák (21.), Szűcs (69.), Petrezselyem (73.), Erdélyi (78.). Csongrád III.–Ruzsa 2–3 (2–3), gólszerzők: Palásti (23.), Lenkei (38.), ill. Szilágyi (12., 18.), Varga (44.). Pusztamérges–Szatymaz 1–2 (0–1), gólszerzők: Sári (59.), ill. Kakuszi (6., 87.). Öttömös–Forráskút 3–6 (1–3), gólszerzők: Papp (40., 72.), Barbócz (82.), ill. Goda (18., 20.), Simo (30., 73.), Tóth (60.), Kormányos (66.).
Szabadnapos: Röszke.

A Homokháti csoport állása

1. Sándorfalva II. 10 8 2 0 40 – 15 26
2. Balotaszállás 10 6 2 2 28 – 19 20
3. Mórahalom II. 8 5 2 1 26 – 18 17
4. Zákányszék 9 5 1 3 15 – 10 16
5. Pusztamérges 8 5 0 3 15 – 8 15
6. Ruzsa 9 4 1 4 22 – 16 13
7. Forráskút 9 4 1 4 26 – 24 13
8. Csongrád III. 9 3 1 5 17 – 19 10
9. Röszke 8 2 2 4 11 – 14 8
10. Bordány II. 7 2 1 4 13 – 16 7
11. Öttömös 8 2 1 5 10 – 22 7
12. Szatymaz 9 2 0 7 14 – 27 6
13. Domaszék 8 1 0 7 11 – 40 3

Szegedi csoport

Újszentiván–UTC II. 2–3 (1–3)
Újszentiván, vezette: Kiss Gábor (Bálint, Ruzicska).
Újszentiván: Hilák – Tóth, Ladó, Horesnyi, Széll, Kasza, Tóth, Bartos (Schreier), Tari (Rózsa), Kozma, Völgyi. Edző: Tóth Gábor.
UTC II.: Veres – Szántó, Tóth, Farkas A., Péczely, Joó (Kiefer), Léveai (Csillag), Erhardt (Krajczár), Gál (Hajdú), Kozma (Csonka), Farkas Z. (Fejsze). Játékos-edző: Krajczár István.
Gólszerzők: Völgyi (33., 68.), ill. Farkas Z. (12.), Kozma (25., 35.).

További eredmények: Kiskundorozsma II.– Baktó-Petőfitelep 5–4 (1–2), gsz.: Kormányos (25., 87.), Dudás (78.), Gyuris (85.), Kapa (89.), ill. Paszternák (11., 30.), Tranger Zs. (47.), Sávai (51.). FK 1899 Szeged II.–Zsombó II. 6–1 (3–0), gsz.: Karai (8.), Vozár (27., 52.), Bakó (44.), Gonda (68., 77.), ill. Csikós (81.). Szentmihály–IKV-Alsóváros 4–1 (2–1), gsz.: Mangó (39., 45., 49.), Szalma (85.), ill. Polyák (8.). Algyő II.–Rock Klub 6–1 (1–1), gsz.: Salamon (4., 77.), Pataki (65., 70.), Fejes (67.), Gonda (82.). SZVSE II.–Pázsit 2-1 (2–1), gsz.: Kiss (23.), Farkas Sz. (44. – öngól), ill. Molnár L. (45.).
Szabadnapos: Kecskési EAC.

A Szegedi csoport állása

1. Szentmihály 9 7 2 0 41 – 13 23
2. Pázsit 10 7 1 2 30 – 11 22
3. UTC II. 9 7 1 1 35 – 19 22
4. Algyő II. 9 6 1 2 36 – 10 19
5. Újszentiván 9 6 0 3 39 – 10 18
6. FK Szeged II. 10 5 1 4 38 – 18 16
7. Baktó-Petőfitelep 9 5 0 4 39 – 29 15
8. SZVSE II. 9 4 0 5 20 – 21 12
9. Kiskundor. II. 9 3 2 4 17 – 28 11
10. Zsombó II. 9 3 0 6 35 – 38 9
11. IKV-Alsóváros 8 1 0 7 7 – 43 3
12. Kecskési EAC 9 1 0 8 16 – 75 3
13. Rock Klub 9 0 0 9 10 – 48 0

Termál csoport

Csongrád II.–HFC II. 5–2 (2–1)
Csongrád, vezette: Botlik Róbert (Kozák, Halász).
Csongrád: Kökény – Mucsi (Lakner), Túri, Kádár, Surányi (Kiss), Meló (Magyar), Szólik, Ormándi, Keller, Muskó (Hegedűs), Busa. Játékos-edző: Szólik Róbert.
HFC II.: Dornstadter – Valaczkai, Török, Nagy (Németh), Orgovány (Berényi), Kun Szabó (Gábor), Mészáros (Varga), Talmácsi (Szilágyi), Papp, Szél, Kovács. Edző: Puskás János.

Gólszerzők:
Ormándi (12.), Kun Szabó (37. – öngól), Busa (55.), Keller (58., 78.), ill. Kun Szabó (43.), Papp (65.).

További eredmények:
Dóc–Csanytelek II. 1–2 (0–2), gólszerzők: Martonosi (84.), ill. Moszheim (23.), Berkes (37.). Baks–Balástya 6–2 (3–0), gólszerzők: Kapornai (9.), Bánfi (37.), Szalai (43., 47.), Szőke (64.), Bitó (67. – öngól), ill. Szél (57.), Bacher (81.). Derekegyház–Székkutas 2–3 (0–1), gólszerzők: Bődi (72.), Csatordai (84.), ill. Török B. (17.), Godó Á. (50.), Bujáki (86.). Pusztaszer–Kistelek II. 0–2, Szegvár–Fábiánsebestyén 0–2.

A Termál csoport állása

1. Baks 8 7 1 0 37 – 13 22
2. Kistelek II. 8 6 2 0 22 – 9 20
3. Balástya 10 6 1 3 33 – 19 19
4. Csongrád II. 8 6 0 2 25 – 15 18
5. HFC II. 9 5 2 2 31 – 15 17
6. Székkutas II. 9 5 2 2 22 – 18 17
7. Fábiánsebestyén 8 4 2 2 19 – 13 14
8. Csanytelek II. 8 2 0 6 15 – 26 6
9. Pusztaszer 9 1 1 7 16 – 31 4
10. Dóc 9 1 1 7 12 – 30 4
11. Derekegyház 8 1 0 7 14 – 34 3
12. Szegvár 8 1 0 7 14 – 37 3

Az Ópusztaszer visszalépett.

Tisza–Maros csoport

Kiszombor–Móravárosi Kinizsi 2–1 (1–1)
Kiszombor, vezette: Savanya István (Csuka, Gáleg).
Kiszombor: Horváth – Csizmadia, Kovács, Gazsó (Harcsás), Pásztor, Baranyi, Ornyik, Becsei, Csapó, Tóth, Kardos. Edző: Horváth István.
Móravárosi Kinizsi: Varga L. – Varga P., Sövényházi, Gerebicz, Jenei, Petrusán, Balog, Laczi, Turi, Szeri, Valkai (Kovács). Játékos-edző: Gerebicz Attila.
Gólszerzők: Becsei (24.), Baranyi (53.), ill. Sövényházi (16.).
Kiállítva: Kardos (79.).

További eredmények:
Makó III.–Maros-menti UFC 5–0 (3–0), gsz.: Patkós (21., 33.), Papp (39.), Tari (75., 79.). Maroslele–Apátfalva 0–4 (0–2), gsz.: Antal (21., 34.), Szabó (65.), Károlyi (73.). Fábiánsebestyén II.–Ambrózf.-Csanádp. II. 8–5 (4–2), gsz.: Andula (28.), Simon (31., 36.), Györgyi (42., 51.), Nagy (47., 77.), Somogyi (76.), ill. Kapitány (11.), Garán (38., 80., 81.), Sepsik (72.). Szentmihály–Ferencszállás-Deszk II. 4–1 (0–0), gsz.: Németh (47.), Rumpf (67., 86.), Galiba (79.), ill. Kovács A. (75.). Pitvaros–Földeák 0–5 (0–4), gsz.: Tóth (8.), Molnár (18., 21., 75.), Varga I. (37. – öngól).
Szabadnapos: Kübekháza.

A Tisza–Maros csoport állása

1. Makó III. 9 8 1 0 30 – 6 25
2. Apátfalva 9 7 2 0 35 – 7 23
3. Kiszombor 10 7 2 1 27 – 12 23
4. Móraváros 9 7 0 2 37 – 13 21
5. Földeák 10 6 1 3 40 – 23 19
6. Fábiánseb. II. 9 5 0 4 22 – 30 15
7. Ambrózf.-Cs. II. 9 3 1 5 27 – 31 10
8. Kübekháza 9 2 2 5 8 – 15 8
9. Ferencszállás 8 2 1 5 11 – 20 7
10. Pitvaros 8 2 1 5 15 – 26 7
11. Maroslele 9 1 2 6 10 – 30 5
12. Maros-menti UFC 9 1 1 7 11 – 44 4
13. Szentmihály II. 10 1 0 9 17 – 33 3

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utánpótlástorna a kézilabdás tehetségeknek Szegeden

Ma és holnap az U12 és az U8 korosztálynak meghívásos tehetségkutató kézilabdatornát szervez a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Tovább olvasom