Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Megyeegy: a 40 éves Udvari Szabolcs duplájával nyert a Mórahalom

A megyeegy első öt helyezettjében nem csalódtak a szurkolók, hiszen hozták a kötelező győzelmeket.
Az Algyő és a Mórahalom csatája igazi ki-ki meccsnek ígérkezett a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, és az is lett. A találkozó hőse egy 40 éves védő lett, aki nem csak szereléseivel hívta fel magára a figyelmet: Udvari Szabolcs a félidő előtt vezetést szerzett, amelyet ugyan a 83. percben Pénzváltó semmissé tett, de a rutinos hátvéd a végjátékban egy újabb szabadrúgás után villant.

Az Algyőnek bőven megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, sőt a helyzetek száma alapján a fordításra is, de a kapu előtti hatékonysággal gondjai adódtak a hazaiaknak, így Udvari villanásai vendég győzelmet értek. A Mórahalom ezzel a 2–1-es sikerrel tartja a lépést a szintén ezüstéremre hajtó Tápéval és FK 1899 Szegeddel.

A 40 éves Udvari Szabolcs duplájával nyert a Mórahalom. (képgaléria)

A megyeegy első öt helyezettjében nem csalódtak a szurkolók, hiszen hozták a kötelező győzelmeket. Sőt, igazán komoly meglepetést csak egyetlen találkozó tartogatott, hiszen az eddig mindössze egy-egy győzelemmel és döntetlennel álló Kistelek be- gyűjtötte ötödik pontját, de a bennmaradáshoz a többi hozható mérkőzésből néhányat hoznia kell a jövőben.

Algyő–Mórahalom 1–2 (0–1)

Algyő, 200 néző. Vezette: Csöngető Endre – gyengén (Barta, Takács).
Algyő: Szűcs M. 5 – Szélpál 5, Gyimesi 5, Pénzváltó 6, Daróczi 4, Sebők 5 (Kovács), Takács 5 (Bogdán,) Szűcs K. 4 (Sós), Podonyi 5,5, Vellai 5 (Farkas), Hatvani 5. Edző: Takács Zoltán.
Mórahalom: Halász 7 – Takács 7, Szűcs 7, Udvari 8, Barna 7 (Bokányi), Gonda 7, Magyar 7, Vojnics-Zelics 7 (Zsoldos), K. Tóth 6,5 (Tóth 6,5), Szalma 6,5 (Kothencz), Szőke 6,5. Edző: Magyar György.
Gólszerzők: Pénzváltó, ill. Udvari (2).

Takács Zoltán: – A játék képe alapján minimum döntetlent érdemeltünk volna. Sajnos két pontrúgásnál is helyezkedési hibát vétettünk, amit rutinos ellenfelünk ki is használt.
Magyar György: – Ki-ki mérkőzés volt egy jó Algyő ellen. Egy Udvarival jobbak voltunk.

Ifjúságiak: Algyő–Mórahalom 2–3 (0–0), gólszerzők: Csonka, Kiséri,ill. Vidács (2), Kiss.

A 40 éves Udvari Szabolcs duplájával nyert a Mórahalom. (képgaléria)



Csongrád-Turbó–Ásotthalom 4–0 (1–0)

Csongrád, 300 néző. Vezette: Kócsó Tibor – kiválóan (Török T., Szeri T.).
Csongrád-Turbó: Bíró 6,5 – Bánfi 8, Török 6,5, Szentirmai 7, Gáleg 6,5
(Szeles –), Papp Z. 7,5, Lévai 6,5, Budai 7 (Bálint –), Huszka 6,5 (Konc –), Nagy 7 (Kovács –), Maszlag 7 (Fodor 6,5).
Edző: Szűcs Róbert.
Ásotthalom: Ábrahám 3 – Németh 4, Rencsár 3, Vastag 3, Somlyai 2 (Dóra 4), Grósz 3, Kothencz 3 (Malatinszki 4), Csáki 3 (Hatvani 4), Mihalkó 4, Pálfi 3 (Török 3,5), Baji 3. Edző: Kószó László.
Gólszerzők: Bánfi, Maszlag, Nagy, Papp.

Szűcs Róbert: – Az első félidőben kicsit görcsösen játszottunk, de a szünetben sikerült rendezni a sorokat. A győzelmet Kása Istvánnak, az egyesület névadó szponzorának, valamint Szeles Dániel játékosunk édesapja emlékének ajánljuk.
Kószó László: – Az ellenfél helyzeteit könyörtelenül kihasználta.

Ifjúságiak: Csongrád–Turbó–Ásotthalom 5–0, gólszerzők: Győri (3), Kanász-Nagy (2).

FK 1899 Szeged-SZVSE 5-0 (0-0)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 150 néző. Vezette: Borbás Bottyán – jól (Orosz, Minda).
FK 1899 Szeged: Vasas 6 – Szabó 6, Németh A. 6, Turján 6 (Imre Z. 6), Szőcs 7 (Herczeg –), Heredea 6, Boldizsár 7, Makai 6 (Barta –), Lajkó (Vékes 7), Prontvai 7, Dóra 6 (Füle 6). Edző: Tóth János.
SZVSE: Pluhár 5 – Tanács 5, Németh Z. 5, Faragó 7–2=5, Nagypál 5, Vizi 5 (Ponyokai –), Baka 5 (Mácsai –), Zsilák 5 (Bacher 5), Varga 5, Németh V. 5 (Boruzs 5), Veress 5. Edző: Pécsek Tibor.
Gólszerzők: Prontvai (2),
Boldizsár, Szőcs, Vékes.
Kiállítva: Faragó, Mácsai.

Tóth János: – Harcosan és nagy akarattal játszottunk, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk.
Pécsek Tibor: – Az egyesület mélységesen fel van háborodva, hogy ilyen végtelenül gyenge és színvonaltalan játékvezetés létezik a megyében. Ebben a sportszerű meccsben nem volt benne a két piros lap.

Ifjúságiak: FK 1899 Szeged–SZVSE 3–1, gólszerzők: Katona (2), Táncos, Német.

Szentesi Kinizsi-Sándorfalva 1-3 (0-2)

Szentes, 100 néző. Vezette: Rabi Zsolt – jól (Katona, Borbényi).
Szentesi Kinizsi: Gömöri 4,5 – Kis 5, Koncz 5 (Polyák –), Németh 5, Légrádi 4,5 (Gránicz –), Molnár 4,5, Bordács 5 (Horváth 4,5), Lekrinszki 4,5, Tóth 4,5 (Hidas 5,5), Széll 5, Orovecz 4,5
(Bögöthy –). Edző: Bozóki Zoltán.
Sándorfalva: Mikovics 7 – Drogba 6 (Tóth –), Bálint 6, Dargó 6, Kalapács 6, Farkas 6, Mucsi 7, Vizin 7 (Kanász –), Guberinics 8 (Fodor –), Törköly 6
(Takács 6), Romics 6. Edző: Antal Róbert.
Gólszerzők: Hidas, ill. Guberinics (2), Mucsi.

Bozóki Zoltán: – Nekünk közepes teljesítménnyel nehéz pontot szereznünk.
Antal Róbert: – A végét majdnem sikerült nehézzé tennünk, de összességében a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi–Sándorfalva 4–2, gólszerzők: Bubori D. (2), Kovács (2), ill. Varga D., Varga V.

Tápé-Mindszent 3-1 (2-1)

Tápé, 150 néző. Vezette Szalai Szabolcs – jól (Bánáthy, Kovács).
Tápé: Tombácz 6 – Simon 6 (Lőrinc –), Mudresa 6, Cseh 6, Papdi 6, Simovics 7, Mike 6, Fülöp 7, Péter 6 (Bilics 6), Glendza 6 (Gulyás –), Crkenjakov 6 (Szántó –). Edző: Paksi Péter.
Mindszent: Szabó Á. 7 – Köblös 7, Szabó B. 6, Kispál 6, Galambosi 6, Szobácsi 6, Tóth 6 (Pálinkó 6), Szecskó 7, Martók 5, Terbán 6, Mihály 4. Edző: Korom Ernő.
Gólszerzők: Fülöp, Glendza,
Cseh, ill. Szecskó.

Paksi Péter: – Nemcsak az ellenféllel, de a pályával is meg kellett küzdenünk, ezért nehéz győzelmet arattunk.
Korom Ernő: – A hazai pálya előnyét mindvégig élvező Tápé ellen 2–1-es állásnál több lehetőségünk volt, akár még a fordításra
is, de a végén egy védelmi hiba megpecsételte a sorsunkat.

Ifjúságiak: Csanytelek–Mindszent 2–0, gólszerzők: Czombos, Berkes.

Makó-HFC 0-2 (0-0)

Makó, 150 néző. Vezette: Mihalik Pál – közepesen (Telek, Czirok).
Makó: Frank 7 – Szilvási 6,5, Sarnyai 6 (Bress 6), Kalász 7, Czede 6 (Mátó 6), Kovács 6, Pataki 6, Varga 6, Bakos 6, Bány 6, Tóth A. 6 (Tóth T. –).
Edző: Frank Csaba.
HFC: Vígh 6 – Tóth I. 6,5, Kökény 6,5, Brizik-Bodrogi 6 (Maravics –), Király 6 (Juhász –), Lazinica 6, Szilágyi 6 (Varga –), Nagy 6, Nikutovics 6 (Bertók –), Dordjevics 7,5, Fábián 7 (Marton –). Edző: Bódi Attila.
Gólszerzők: Djordjevics, Maravics.

Frank Csaba: – A mi futballunk nem olyan szórakoztató, mint más labdajátékoké a városban. Ebbe lehet, hogy belejátszik eredménytelenségünk is.
Bódi Attila: – Ismét egy nagyon nehéz meccset játszottunk, még
mindig sokat kell fejlődnünk a kapu elé tömörülő ellenfeleink védelmeinek feltöréséhez.

Ifjúságiak: Makó–HFC 1–1,
gólszerzők: Bálint, ill. Szatmári.

Rosmarin ZRT. Mártély-Kistelek 2-2 (2-2)

Hódmezővásárhely, 30 néző. Vezette: Szeles Ádám – gyengén (Dobai, Samu).
Rosmarin Zrt. Mártély: Bódai 6 – Papp 6, Szabó 6, Kovács Á. 7, Dencsi 6, Rozsos 6, Tóth 7, Kovács K. 6, Brizik-Bodrogi 6, Tódor 6, Czibere 7. Játékos-edző: Czibere Krisztián.
Kistelek: Keresztes 6 – Kispál 6, Lajos 6, Tóth 6, Bárkányi 6, Piacsek 6, Keller 7, Bosánszki 6, Szakál 6 (Czeigersmidt –), Sólya 6, Tóth T. 6 (Tóth I. 6).
Játékos-edző: Czeigersmidt Roland.
Gólszerzők: Kovács Á., Czibere, ill. Bárkányi, Bosánszki (11-esből).

Czibere Krisztián: – Kiegyenlített mérkőzésen a Kistelek szerencsés gólokat szerzett, összességében igazságos az egy pont.
Czeigersmidt Roland: – Csalódás a döntetlen, mert szükségünk van a pontokra. Persze pozitívum, hogy nem kaptunk ki. Reméljük, hogy a folytatásban a bennmaradáshoz szükésges győzelmek is meglesznek.

Ifjúságiak: a mérkőzést elhalasztották.

Tiszasziget-UTC 2-1 (2-1)

Kiskundorozsma, 50 néző. Vezette: Gera Ferenc – közepesen (Csamangó, Gáleg).
Tiszasziget: Kispéter 7 – Papp 8, Rutai 7 (Szécsi –), Tumbas 7, Kelemen Cs. 7 (Borgulya 7), Cinder 7, Fődi 7, Kelemen Sz. 7, Kasza 6, Drágity 7, Bernát 8. Edző: Stetakovics Marinko.
UTC: Szabó 4 – Rácz 4 (Farkas –), Bálint 4, Mészáros T. 4, Kovács 4, Szántó 4, Balogh 4 (Zsibrita 4), Brinszky 4, Mihalkó 4, Mészáros Z. 4, Gajdacsi 4. Játékos-edző: Brinszky Adrián.
Gólszerzők: Bernát (2), ill. Mészáros Z.

Stetakovics Marinko: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, szervezett védekezésből jól kontráztunk, így sikerült megtartani előnyünket.
Brinszky Adrián: – Elrontottuk, nem kicsit, nagyon.

Ifjúságiak: a mérkőzést elhalasztották.

A bajnokság állása
1. HFC 17 14 3 0 53 – 13 45
2. Tápé 17 12 2 3 49 – 15 38
3. FK 1899 Szeged 17 11 5 1 35 – 15 38
4. Mórahalom 17 12 0 5 42 – 25 36
5. Sándorfalva 17 9 2 6 36 – 22 29
6. UTC 17 8 5 4 33 – 25 29
7. Tiszasziget 17 8 2 7 36 – 31 26
8. Algyő 17 6 6 5 32 – 17 24
9. Csongrád-Turbó 17 5 9 3 35 – 25 24
10. Makó 17 5 5 7 24 – 24 20
11. Mindszent 17 5 3 9 21 – 37 18
12. Ásotthalom 17 4 5 8 38 – 37 17
13. Mártély 17 4 1 12 19 – 41 13
14. Szentesi Kinizsi 17 2 4 11 14 – 45 10
15. SZVSE 17 1 4 12 15 – 52 7
16. Kistelek 17 1 2 14 11 – 69 5


Az ifjúsági bajnokság állása
1. HFC 17 14 1 2 94 – 13 43
2. SZVSE 17 14 1 2 75 – 19 43
3. FK 1899 Szeged 17 12 1 4 59 – 29 37
4. Szentesi Kinizsi 17 10 3 4 51 – 29 33
5. Tiszasziget 16 10 1 5 64 – 28 31
6. Algyő* 17 10 1 6 52 – 32 30
7. Mórahalom 17 9 2 6 49 – 31 29
8. Makó 17 7 3 7 32 – 39 24
9. Mindszent 17 7 1 9 43 – 65 22
10. Mártély 16 6 3 7 40 – 37 21
11. UTC 15 6 2 7 24 – 36 20
12. Csongrád-Turbó 17 4 3 10 36 – 61 15
13. Kistelek 16 3 3 10 26 – 54 12
14. Csanytelek 16 3 3 10 29 – 82 12
15. Sándorfalva* 17 3 0 14 37 – 67 8
16. Ásotthalom 17 1 0 16 12 – 101 3

A hétvégi program
18. forduló, március 14., szombat, 14.30: Mindszent–Tiszasziget, Mórahalom–FK 1899 Szeged, HFC–Algyő, UTC–Ásotthalom, Sándorfalva–Tápé, Kistelek–Szentesi Kinizsi, Csongrád–Makó, SZVSE–Mártély.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eb-arany Prágában: nem csak itthon királynő Márton Anita

A szabadtéri után a fedett pályás atlétikai Eb-n is megdöntötte Horváth Viktória több évtizedes súlylökő csúcsát. Tovább olvasom