Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Megyei fekete hétvége

Ilyen is régen volt: nullapontos hétvégét produkáltak a megyei csapatok a labdarúgó NB III-ban. Az Algyő a Gyulától, a Hódmezővásárhelyi FC pedig a Mezőtúrtól kapott ki. Előbbi legalább gólt rúgott.
Gyula–Algyő 3–1 (1–1)
Gyula, 250 néző. Vezette: Nagy B.
Gyula: Steigerwald – Cser (Piatkó), Brasoveanu, Marczis, Ótott – Cseke, Tamási, Oláh, Dobray (Gombkötő) – Kis-Szabó (Gonda), Pap. Edző: Szabó Attila.
Algyő: Dénes – Sümeghy, Varga F., Krisztin, Krucsó – Daróczi (Lele), Varga N., Krajczár, Végh (Juhász) – Retek – Pálinkó. Edző: Lóczi István.
Gólszerzők: Pap (2), Dobray (11-esből), ill. Daróczi.

A Kothenczet sárga lapok miatt nélkülöző vendégek győzelmi reményekkel érkeztek a Békés megyei városba. A meccs kezdeti szakaszában igazolódott ez a várakozás, mert az algyőiek sok passzal, pontos összjátékkal uralták a találkozót, és elsősorban Sümeghy villámgyors elfutásaiból rendre veszélyt teremtettek. Ezért is jelentett meglepetést, hogy vezetéshez jutott a Gyula: Dobray spiccel beleszúrt egy labdába, melyre Pap lecsapott, és a kifutó Dénes mellett az alsóba helyezett, 1–0.

A 39. percben egyenlített az Algyő, amikor is Végh hatalmas kapufája után Krajczár lövését is védte Steigerwald, ám Daróczi végül közelről fejjel betalált, 1–1. A 62. percben Dénes aláfutott a bedobásnak, Cseke megcsúsztatta a labdát, Pap pedig közelről a hálóba pofozta azt, 2–1. A 80. percben Dénes háromszor is bravúrral hárított, majd Oláh átesett Varga F. lábán, 11-es! Dobray kíméletlen végrehajtó volt, 3–1.

Lóczi István: – Ellenfelünknek ajándékoztunk három pontot...
Jók: Steigerwald, Pap, Dobray, ill. Sümeghy, Krajczár, Retek.

HFC–Mezőtúr 0–2 (0–2)
Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Kristóf.
HFC: Sós – Mészáros, Dálnaki, Pécsek, Tóth J. (Antal) – Borbás Zs., Nagy A. (Borbás P.), Varga M., Gyenes – Rózsavölgyi (Sipos), Katona. Edző: Kolozsvári János.
Mezőtúr: Tőke – Dóczi, Barna, Kiss F., Gergely – Nagy G., Sőrés Zs. (Mester), Horváth S. (Panyik), Moldván (Bodó) – László R., Varga. Edző: Erdősi Gyula.
Gólszerzők: Gergely, Horváth S.

Ha a vásárhelyiek egy kicsit is jobban figyelnek a meccs elején, akkor hat perc után már két góllal vezethettek volna. Ám előbb Gyenes, majd Rózsavölgyi hibázott hatalmas helyzetben. A 13. percben Moldván a kapufát találta el, a kipattanót Gergely belsőzte a hálóba, 0–1. Továbbra is a hazai gárda támadott, de játékosai egyszerűen képtelenek voltak a kapuba találni. A 34. percben eladott labda után Moldván beadását Horváth S. juttatta a kapuba, 0–2. A lelkes vendégek növelhették volna az előnyüket, ám a 41. percben Dálnaki a gólvonalról mentette Moldván lövését. A második félidőben a HFC egykapuzott, ám Katona és Sipos is a lécet találta el, illetve a vendégkapus hárított.

Kolozsvári János: – Ha éjfélig játszottunk volna, akkor sem rúgunk gólt, így pedig nehéz eredményt elérni.
Jók: senki, illetve mindenki.

További eredmények:
Békéscsaba–Szolnoki S. 2–1, Sarkadkeresztúr–Dabas 2–4, Túrkeve–Cegléd 0–0, Kiskunhalas–Tápiógyörgye 3–0, Szarvas–Örkény 2–2, szabadnapos: Monor.

A bajnokság állása
1. Békéscsaba 9 8 1 0 20 – 7 25
2. Kiskunhalas 9 7 0 2 17 – 7 21
3. Szolnoki S. 7 6 0 1 16 – 4 18
4. Dabas 8 5 0 3 16 – 14 15
5. Túrkeve 9 4 1 4 17 – 14 13
6. Algyő 9 4 0 5 16 – 15 12
7. Tápiógyörgye 8 3 3 2 10 – 10 12
8. Gyula 8 4 0 4 13 – 17 12
9. HFC 8 3 2 3 9 – 7 11
10. Monor 8 3 2 3 9 – 8 11
11. Cegléd 9 2 5 2 5 – 5 11
12. Örkény 8 2 1 5 7 – 12 7
13. Szarvas 9 1 2 6 10 – 22 5
14. Mezőtúr 7 1 1 5 7 – 15 4
15. Sarkadkeresztúr 8 0 0 8 5 – 20 0

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wolfék a riválisok ellen készülnek

A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapata ma 18 órai kezdettel a Győri Graboplast ETO KC-t látja… Tovább olvasom