Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Megyei futballkörkép

A mai napon több megyei labdarúgócsapat is edzőmérkőzéssel hangol az egy hónap múlva esedékes idénykezdetre. Futballhírek a megyéből.
Edzőmeccsek

A HFC II. a HFC III. ellen lép pályára, a Csongrád együttese Kunszentmártonra látogat, az UTC pedig a Tisza Volán U19-es gárdájával meccsel. Mindhárom mérkőzés 18 órakor kezdődik.

FK 1899 Szeged

A megyei másodosztályban szereplő szegedi együttes várja az 1993. január 1. után született, a sportághoz vonzódó fiatalok jelentkezését. Jelentkezni Keresztúri János utánpótlás-vezetőnél lehet szerdán és pénteken 18.30-kor a Felső Tisza-parti stadionban vagy a 20/808-6655-ös telefonszámon. Az érdeklődők edzőszerelésben jelenjenek meg a helyszínen.

Balástya

Hódi Mihály edző távozott a megyei I. osztályban szereplő együttestől, amely tegnap edzett először. Az új tréner Antal Róbert, aki egykor a Forráskút labdarúgócsapatának a mestere is volt. Hét játékos távozott a Balástyától, a vezetők legfontosabb feladata lesz, hogy új játékosokkal töltsék fel a keretet.

Algyő

Takács Zoltán vezetőedző már július 11-én edzésre invitálta a megyei I. osztályban idén feljutott csapat játékosait. Szombaton 10 órakor a Mórahalom ellen játsszák első edzőmeccsüket. Négy új fiú érkezett az újonchoz, Tombácz Róbert kapus Kistelekről, Daróczi Mórahalomról, Balogh a KITE-Szegedtől tért vissza kölcsönből, illetve Hegedűs spanyolországi munkája után csatlakozott a kerethez. Takács 19–20 fős keretet szeretne kialakítani. A héten négy tréning és az említett edzőmérkőzés szerepel a csapat programjában, míg jövő szombaton (július 30.) délelőtt az NB III-as Orosháza ellen is pályára lép az Algyő.

Dorozsma

Szerdán rendeztek egy edzőmeccset: Kiskundorozsma–FK 1899 Szeged 6–4 (4–1). Gólszerzők: Völgyi R. (4), Brinszky (2), ill. Dóra (2), Nagy V., Herczeg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénz után rohangál a HPQ-Szeged vezetősége

Július 26-a a férfi röplabda NB I nevezési határideje. A HPQ-Szeged vezetősége minden követ megmozgat, hogy pénzhez jusson. Tovább olvasom