Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Megyeválogatottak csapnak össze Sándorfalván

Jövő szerdán megyeválogatottak részére rendeznek meccset Sándorfalván: az U23-asok az idősebbekkel csapnak össze a műfüvön, a meccsnek jótékonysági célzata is lesz.
- Az új CSLSZ felállásakor fontos célunk volt, hogy sikerüljön újra feléleszteni a megyeválogatottakat, amelyben a kisebb klubok futballistái számára is kiugrási lehetőséget biztosítunk. Jelenleg a ’95-ös és ’96- ös korosztályos válogatottak működnek, előbbit Major László és Hágelmann Endre, utóbbi Dezső Ferenc és Lehota István – mondta el Sahin-Tóth Dezső, a CSLSZ szakmai alelnöke. – Megszerveztük az U12-es bajnokságot is, amelyben egy átmeneti rendszerben segítjük a gyermekek nagypályára szokását – tette hozzá.

Nem csak a gyermekeknek, az idősebbeknek is rendeznek megyei összetartásokat, jövő szerdán 18 órától a megyei ligaválogatott (edzők: Hódi Mihály, Gidai Sándor) az U23-as megyeválogatottal (Tóth Ákos és Kolozsvári János) csap össze. A rendezvény jótékonysági célzatú is, hiszen a kezdőrúgás jogát elárverezik, a befolyt összeget pedig később a gyermekek részére ajánlják fel.

- Bár a csapat gerincét a Makó FC játékosai alkotják, igyekeztem minden vonalból, így a megyekettőből, az Algyő együtteséből is válogatni a keretembe. Jó játékosokkal dolgozhatom, remélem, feladjuk a leckét az idősebbeknek – mondta Tóth Ákos, a fiatalok edzője, aki hozzátette, különleges lesz a meccsen, hogy mórahalmi edzőként mindkét együttesben játszik majd futballistája.

Az U23-asok már régebb óta edzenek együtt, és példájukon felbuzdulva a szövetség az úgymond „öregek", tehát a 23 éven felüliek részére is összetartást szervezett. – Együttesembe a megyeegyes csapatokból válogattam, és a korábbi foglalkozások után elmondhatom, nagy az érdeklődés a játékosok között a találkozóra. Szívem szerint 30 futballistát is pályára küldenék, ám kénytelen leszek kicsit szűkíteni a csapaton, hiszen ennyien nem férnénk el a pályán – mondta Hódi Mihály.

A keretek, U23-as megyeválogatott, kapusok: Béry István (UTC), Reguli Máté (SZVSE-Gyálarét). Mezőnyjátékosok: Szigeti Tamás (Algyő), Ágoston Péter, Hegyesi Ádám, Hegyesi Zsolt, Dürgő Péter (SZVSE-Gyálarét), Lázár Gábor, Kreizler Károly (Mórahalom), Orosz Ádám, Szabó István (Mindszent), Szabó László (UTC), Kanász N. László, Mihalkó Máté (Sándorfalva), Tóth Imre, Béres Róbert, Rakonczai Zoltán, Nagy Andor, Kószó Csaba, Bakos Tamás, Csamangó Tamás, Faragó Bence (Makó FC). Edzők: Kolozsvári János, Tóth Ákos.

A megyei I. osztály ligaválogatottja, kapusok: Ábrahám Tamás (Ásotthalom), Bíró Mihály (Csongrád). Mezőnyjátékosok: Tóth Lukács, Gyimesi László, Szőke Péter (Mórahalom), Koncz Miklós, Bitó Attila (Kistelek), Zámbori Gábor, Péter Sándor, Bálint Dániel (Balástya), Kis Krisztián (Mindszent), Erhardt Szilárd (UTC), Szűcs Krisztián (Ásotthalom), Deli János, Polyák Csaba (Csongrád), Takács Csaba (Röszke), Szűcs József (Sándorfalva), Simon István (SZVSE-Gyálarét). Tartalélok: Udvari Szabolcs (Mórahalom), Kovács Zoltán (Kistelek), Bozó Krisztián (Balástya), Tóth Csaba (Mindszent), Bertók Gábor (Csongrád), Cserháti István (UTC), Kispéter Zoltán (Tápé). Edzők: Gidai Sándor, Hódi Mihály. 

Olvasóink írták

  • 2. manboy 2010. október 28. 22:07
    „Fantasztikus kezdeményezés, biztosan sokan kifognak látogatni az eseményre, ha az időjárás is úgy akarja. Hiányolom a keretekből az ásotthalmi Vastag Balázst és Pataki Sándort. A KITE-Szeged és Tisza Volán játékosai milyen okból nem szerepelhetnek a válogatottakban?”
  • 1. rageszi 2010. október 28. 12:19
    „Lehet tudni, hogy kik lesznek a válogatott tagjai?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két továbbjutás

Csütörtök reggel a tandem mix versennyel folytatódott a ritzingi egyéni teke világbajnokság. Tovább olvasom