– Már a tavaly decemberi Kanada-kupán mutatott játék láttán úgy gondoltam, reális az esélyünk az Európa-bajnokságon a négy közé kerülésre, ebben a győztes görögországi torna megerősített – közölte
Merész András (48), a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Majd hozzáfűzte: örül, hogy sikerült érmet szerezni. Akad még javítani-, csiszolnivaló, de a csapat minden játékelemben az elvárásoknak megfelelően, magas szinten produkált.
 |
Így örült a bronzéremnek Merész András. Fotó: MTI |
A szegedi kapcsolat
Merész András édesanyja, az ismert és sikeres úszó, a női vízilabda egyik magyarországi meghonosítója, Ördög Éva szegedi lány volt. A család sokáig Alsóvároson élt, majd a Kárász utcán lakott, András Budapesten született 1963. április 11-én. Mai napig élnek rokonai a csongrádi megyeszékhelyen, akiket rendszeresen látogat, időnként Pick-mérkőzésre is elkíséri őket.
|
Az Eb-sztorit megszakítva nézzünk másik „vízcseppet": Merész vizes családba született, édesanyja, Ördög Éva (díjat is elneveztek róla) a női vízilabda egyik meghonosítója. Merész András a KSI-ben kezdett pólózni, majd a Tungsram és a Honvéd jött, autóbaleset törte ketté karrierjét. Korán kezdett edzősködni, édesanyjával a nőknél startolt, majd férficsapatok (utánpótlás, másodedzőség, például Ferencváros és Tungsram) következtek, a Szolnok felnőttgárdájának szakmai munkáját másfél évig irányította. A fiú ifjúsági és juniorválogatott élén 2001-től 2005-ig állt, utána a női utánpótlásban, a Héraklész-programban dolgozott, 2010-től a felnőtt válogatott szakvezetője. És visszaérkeztünk a jelenbe.
– Az eindhoveni bronzot egységes csapatként értük el, amihez persze kellettek a kiemelkedő egyéni teljesítmények – értékelt Merész. – Ez érdekes, mert az egyéni produktumok mögött is felfedezhetők a társak, az ő segítségük. Bolonyai Flóra végig nagyszerű, 50 százalék feletti teljesítményt nyújtva védett, ehhez szükségesek voltak a blokkok, amelyek nagyon jól működtek. A szentesi
Keszthelyi Rita gólkirályságához is elengedhetetlen volt, hogy a társak helyzetbe hozzák, jókor és jó időben passzoljanak neki.
Trieszti kalapok
A harmadik kalapba került – Kanadával együtt – a Eb-bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott az áprilisi olimpiai selejtezőtorna csoportjainak jövő vasárnap Londonban esedékes sorsolása előtt. Visszalépések miatt végül is kilenc nemzeti együttest felvonultató tavaszi, trieszti „szűrőeseményről" az első négy lehet ott a londoni nyári játékokon, és míg a „kalaptárs" észak-amerikaiakkal nem, több roppant erős európai csapattal (az 1. kalapból az oroszokkal vagy a görögökkel, a 2.-ból az olaszokkal vagy a hollandokkal) nagyon is összekerülhet Merész András szövetségi kapitány gárdája. A FINA a negyedik kalapba rakta a spanyolokat és a kazahokat, míg a brazil válogatott egyedül árválkodik az ötödik kalapban.
|
Keszthelyi Rita már szóba került, de szintén stabil tagja a válogatottnak a bekk,
Takács Orsolya. Vajon más hungerites pólósnak is van esélye bekerülni a keretbe? A szakember elmondta:
Miskolczi Kitti és
Gémes Alexa a jövő két nagy ígérete, viszont
Kövér-Kis Réka, amennyiben februárban, március elején is olyan teljesítményt nyújt, mint eddig, „beverekedheti" magát a 18-as trieszti keretbe. Az olimpiai kvalifikációs tornát április 15. és 22. között rendezik az olasz városban.
– Nem lesz könnyű dolgunk, velünk együtt hat erős európai együttes és talán a még izmosabb Kanada pályázik a londoni repülőjegyre. Jómagam már a 9. helyezést hozó sanghaji világbajnokság után úgy vélekedtem és nyilatkoztam, van esélyünk Londonra, és ezt Eindhoven, az azóta tapasztalt fejlődés megerősítette. Úgy tervezzük, nem Trieszt lesz a végállomás, mindent megteszünk, hogy kiharcoljuk az ötkarikás szereplést, vagyis a legjobb négy közé jutást, de biztosra – ezt értsék meg – nem ígérhetjük – mondta Merész András.