Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Mérlegen a Pick Szeged

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a héten csak vasárnap játszik bajnokit, méghozzá Mezőkövesden. Skaliczki László együttese túl van 11 meccsen, ebből hetet megnyert, négyet pedig elveszített.

Ilyen is régen fordult elő, hét közben most nem játszik meccset a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. „Jól jött a pihenő, kezdtünk már besokallni" – nyilatkozta Zubai Szabolcs, aki egyre jobb formában kézilabdázik.

Nem véletlenül fáradt el a társaság, hiszen közel másfél hónap leforgása alatt 11 meccset vívott a Pick. Nemcsak az összecsapások, hanem az utazás is „kikészítette" a társaságot, hiszen megjárták Minszket, Eperjest, Valladolidot és Csurgót is. Egyik város sincs közel Szegedhez, így volt mit kipihenniük a szegedi kedvenceknek a Skaliczki Lászlótól kapott közel kétnapos pihenő alatt.

A Pick 11 meccset vívott, ebből hetet megnyert, négyet elveszített. A topligában, azaz a BL-ben legyőzte a svájci Schaffhausent és a dán AaB Handballt, kikapott a fehérorosz Minszktől és a spanyol Valladolidtól. Csoportjában a Medvegyi és a Valladolid mögött a továbbjutást jelentő harmadik helyen áll. Eddig 118 gólt szerzett a Pick, Frantisek Sulc a csapat gólvágója, a szlovák játékos 24-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját.

A Budapest Bank férfi kézilabdaligában öt győzelem (Kecskemét, Orosháza, Dunaferr, Csurgó, Tatabánya) és két vereség (Balatonfüred, Eperjes – a szlovák BL-induló csapat eredménye nem számít bele a bajnokságba) a mérleg. A füredi kisiklás talán jól is jött, hiszen rögtön a pontvadászat elején kapott egy nagy pofont a kétszeres magyar bajnok, azóta már nem lehet panasz a játékra, egyre masszívabb a Szeged.

A neheze még mindkét fronton hátravan, a BL-ben még hat meccs, ebből idén három (a Medvegyi kétszer, a Minszk egyszer). Míg a BB-ligában vasárnap Mezőkövesden kezdi a nagy sorozatot a Pick, majd következik a Veszprém elleni hazai rangadó (november 6.) és a Fradi elleni presztízsmeccs (november 10.) – az exszegedi tréner, Matics a zöld-fehérek mestere –, amely mindenképpen nagy kihívás lesz a fiatal csapat számára.

Sulccal (pirosban) jó vásárt csináltak a szegediek. Fotók: Karnok Csaba
Sulccal (pirosban) jó vásárt csináltak a szegediek.
Fotók: Karnok Csaba

Lapunk a lejátszott 11 mérkőzés után értékelte a játékosokat (Tóth, Grünfelder, Nagy és Teimel keveset játszott, így őket nem értékeltük), és a BL-ben megszokott módon, 1-től 6-ig osztályoztuk őket.

Bajorhegyi: Sokan megkérdőjelezték, hogy miért igazolta le a Pick. A kőkemény védő gyorsan bizonyította, hogy csapata erőssége.
Osztályzata: 5

Baláz: Tehetséges játékos, igaz, ezt egyelőre nem bizonyította. Legfőbbképpen fizikálisan és mentilásan kell fejlődnie, ebben nagy a lemradása.
Osztályzata: 2,5

Beocsanin: A jövő reménysége a 19 éves belgrádi fiú. Teljesítménye azonban hullámzó, az elmúlt meccseken bizony nem remekelt.
Osztályazat: 3

Butenko: Egy hihetetlen jópofa, rendes srác a moldáv légiós. Az edzőmeccseken még remekelt, élesben azonban  eddig nem sokat tett hozzá.
Osztályzata: 2

Herbert: Sérülten játszott végig jó néhány meccset, Minszkben már lépni is alig tudott. Bajorhegyivel remek párost alkotnak.
Osztályzata: 4

Katzirz: Sérülése miatt jóformán kihagyta az alapozást, ez sokáig meglátszott a játékán. Egy biztos, igazi vezéregyéniség, a csapat esze.
Osztályzata: 4,5

Lékai: Gyors, remek cselezőkészséggel rendelkezik, jól lát a pályán, és gólerős. Fiatalsága miatt hajlamos a szertelenségre.
Osztályzata: 4,5

Mikler: Nem véletlenül lett szeptember hónap legjobb szegedi játékosa a szurkolók voksolása alapján. Bravúrt bravúrra halmozott a válogatott kapus.
Osztályzata: 5,5

Stranovsky: Nincs könnyű helyzetben a szlovák szélső, igazi váltótársa nincs is. Eddig hullámzó a teljesítménye, igaz, sokat volt sérült.
Osztályzata: 4

Sulc. Tudta mindenki, hogy jó játékos. A szlovák kézilabdás gyorsan a közönség kedvence lett, jó vásárt csinált vele a Pick Szeged.
Osztályzata: 6

Tatai: Sokáig csak epizódszerep jutott neki Mikler mögött. Csurgón jött el az  ő ideje, és azóta a Tatabánya és a Valladolid ellen is jól védett.
Osztályzata: 5

Törő: Nem volt egyszerű dolga, a közönségkedvenc Zvizej helyére érkezett. Ma már minden szurkoló várja, hogy a szélső helyzetbe kerüljön.
Osztályzata: 5

Zubai: Nem véletlenül lett a BL 4. fordulójában a legjobb beállós. Meccsről meccsre eredményesebb, jönnek a labdák, tőle pedig a gólok.
Osztályzata: 5,5

Vadkerti. Az első időszakban a padot koptatta. A Schaffhausen elleni meccs óta kirobbanthatatlan. A védekezése extra, a támadása még nem.
Osztályzata: 4,5

Bajnokok Ligája házi góllista: Sulc 24 gól, Zubai 16, Katzirz, Stranovsky 13-13, Törő, Lékai, Beocsanin 12-12, Vadkerti 4, Butenko 3, Bajorhegyi , Baláz 1-1.

Budapest Bank kézilabdaliga házi góllista: Katzirz, Törő, Lékai 26-26 gól, Sulc 24, Stranovsky 22, Zubai 18, Butenko, Vadkerti 11-11, Beocsanin 10, Baláz 6, Herbert 4, Nagy 3, Bajorhegyi 2, Grünfelder , Teimel 1-1.

Olvasóink írták

  • 11. theodora 2010. október 24. 19:37
    „Katzirz remekjátékos és kiváló ember. Felnézek rá. Ahogy kezelte a kezdeti mellőzését, ahogy bizonyította képességeit. Nem csak az a jó játékos, aki gólokat lő. Nézd meg, hogy mennyi gól passzt ad, mennyire önzetlenül játszik. Boribon nem akarlak megbántani, de sok hozzászólásodat olvastam, Te mindenhol ott vagy, deTe meg azt gondolod, hogy Te vagy a hozzászólok esze. Látod ez tényleg tévedés. Miért zavar egy pozitív vélemény amit az ír aki közel van a csapathoz ?”
  • 10. MG77 2010. október 22. 17:35
    „Képzeld bérletes vagyok!!!:D”
  • 9. ashmore 2010. október 22. 17:26
    „Hát pedig...Szoktál meccseket nézni??”
  • 8. MG77 2010. október 22. 09:17
    „Persze 10 lövés 1 gól......XO Jó hogy nem 1000 lövés 1 gól......XO”
  • 7. ashmore 2010. október 21. 21:32
    „MG77.A padozás előtti formája 10 lövés 1 gól.Miről beszélsz??”
  • 6. MG77 2010. október 20. 21:54
    „ashmore arra hogy a védelem nagyon fontos tagja!!! Támadásban meg még vissza kell szoknia a padozás előtti formájára.”
  • 5. ashmore 2010. október 20. 19:50
    „Vadkerti 4,5...PFFFFF MIRE?????”
  • 4. MG77 2010. október 20. 19:43
    „Boribona most nem értek egyet veled. Lehet úgy is vezért valaki, hogy nem a legjobb és legtehetségesebb játékos a keretből. Hanem az akarata és a küzdeni akarását ragasztja rá többiekre. Ez mellet ő szép számmal lőtte vissza térése után is most a gólokat szóval mindenképpen a csapat egyik motorjának tartom aki a vezére a csapatnak.”
  • 3. pickfungabi 2010. október 20. 18:49
    „Szerintem a Német ´top´ bundesligát is megjárt játékos, Az aki a keret egyik legrutinosabb, legjobb játékosa méltan érdemli ki, hogy így írjanak róla! bocs........”
  • 2. favágó 2010. október 20. 10:51
    „Bajorhegyi engem Grőber Matyira emlékeztet!:-) Jó értelemben! Ő is kő kemény volt!”
  • 1. Boribona 2010. október 20. 10:42
    „"Katzirz: Egy biztos, igazi vezéregyéniség, a csapat esze."
    Bárcsak így lenne....
    De szerintem csak egy rendkívül szimpatikus, hajtós játékos. A "vezéregyéniség" ennél többet jelent”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeviép: barátság csak a meccs után

Az ötödik fordulóból elhalasztott bajnokit pótol ma 18 órától a női kosárlabda NB I A csoportjában a Szeviép-Szeged. Tovább olvasom