Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Micsoda bakui hajrá volt!

Az úszók számára ifjúsági kontinensviadalnak számító bakui Európa Játékokon a Haász SZUE versenyzője, Bonecz Boglárka bronzérmes lett 200 méter pillangón. A 15 esztendős szegedi tehetség óriási hajrával ért a dobogóra, egyszázad másodpercen múló harmadik helyére nagyon büszke, következő nagy dobása pedig a hódmezővásárhelyi világbajnokság lehet.
Láttunk már hihetetlen hajrákat úszóversenyeken, de mindössze 15 esztendősen egy világesemény döntőjében még nagyobb szó utolsók közül a dobogóra érni. A Haász SZUE tehetsége, Bonecz Boglárka ezt vitte véghez a bakui Európa Játékok 200 méteres pillangó döntőjében. Féltávnál hetedik, az utolsó 50 méter előtt pedig hatodik volt, de a végén robbantott. A negyedik és hatodik hely közé várták, de ő meglepetést okozott: egyetlen századmásodperc előnnyel elcsípte a dobogó legalsó fokát.

– A minimális előnyről jóval később értesültem, amikor az eredményjelzőre néztem a célba érés után, csak a harmadik hely felfogásáig jutottam. Leírhatatlanul boldog voltam, hiszen nem láttam esélyét az éremszerzésnek, a középdöntőben nem úsztam olyan jól, hogy ebben reménykedjek. Az utolsó 50 méter nagyon nehéz volt, de fel voltam rá készülve, hiszen a tréningeken mindig a táv második felét hajtom meg jobban – mesélte Boglárka.

A bakui Európa Játékok legnagyobb meglepetését szerezte a szegedi Bonecz Boglárka a bronzérmével. Fotók: Kuklis István
A bakui Európa Játékok legnagyobb meglepetését szerezte a szegedi Bonecz Boglárka a bronzérmével. Fotók: Kuklis István

Az úszóverseny egyben ifjúsági Európa-bajnokság volt, így Eb-bronzérmes is lett, de egy hetedik helyet is szerzett, miután a 4×100-as vegyes váltóval a döntőben szerepelt. A mini olimpiának is nevezett viadal élete fontos mérföldköve volt, először volt ilyen rangos eseményen.

– Nagyon élveztem, remek volt a hangulat, és a szervezésre sem lehetett panaszunk. Rendőri kísérettel külön buszokban szállítottak minket. Olyan élmény, ami abszolút motivál a továbbiakban. Nem fölényeskedhetek, ezzel még nem bizonyítottam semmit, folytatni kell a munkát. Persze azért volt ünneplés, a szüleim a barátaimmal együtt egy meglepetés-összejövetelt szerveztek. Az idényemnek még nincs vége, az egri ifjúsági országos bajnokságon úszom, erre készülök – árulta el Bonecz Boglárka, aki egy jó szerepléssel az ob-n akár kijuthat a korosztályos világbajnokságra is, de ő erre nem lát esélyt. Tegyük hozzá: a bakui éremszerzésre is ezt mondta.
Tanítványára nagyon büszke Gellért Gábor vezetőedző, aki kiemelte: Boglárka nemcsak jó sportoló, de remek tanuló is.

Nincs megállás. A szegedi versenyző az országos bajnokságra készül.
Nincs megállás. A szegedi versenyző az országos bajnokságra készül.

– Az iskolában és a medencében egyaránt szorgalmas. Nagyra értékelem a Bakuban bizonyított higgadtságát a hajrában, és azt is, hogy hiába nem tudtam ott lenni vele, meg tudta oldani a feladatot. Kiemelném, hogy korosztályában még csak elsőéves, ráadásul az európai ranglista hetedik helyezettjeként utazott az Európa Játékokra, és így lett érmes. Jövőre az ifjúsági világbajnokság lehet a nagy dobása, amit Hódmezővásárhelyen rendeznek, így a szülei, barátai és klubtársai előtt mutathatja meg, mit tud – tekintett előre a tréner.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rázósabb szezon következhet

Újabb két idényre elkötelezte magát Szegedre Andrija Csirics, a Naturtex-SZTE-Szedeák szerb kosarasa. Tovább olvasom