Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Minden jó, ha a vége jó

Vajda Attila szenzációs győzelme után a női kajak párosok ötszáz méteres versenyében Kovács Katalin és Janics Natasa megszerezte olimpiai küldöttségünk második aranyérmét Pekingben. A magyar kettős címvédéséig azonban történt egy s más a Shunyi Olimpiai Központban.
Harminchárom fokos meleg, és elviselhető, alig harmincszázalékos páratartalom várta az olimpiai kajak-kenu-döntők második napját. A program ugyan ütközött női kézilabda-válogatottunk bronzmérkőzésével, ám a magyar szurkolók a „húsosabb termés" reményében egy szektort így is teljesen megtöltöttek. Mint később kiderült, nemhogy hús, termés is alig akadt.

A sort Vereckei Ákos nyitotta: a szám korábbi háromszoros világbajnoka féltávnál még harmadikként haladt, a végén azonban be kellett érnie a hatodik hellyel. Az aranyérmet az ausztrál Wallace nyerte a kanadai van Koeverden és a brit Brabants előtt.

– Jól rajtoltam, és talán többet is ki lehetett volna hozni ebből a versenyből – mondta néhány másodperccel a partraszállás után Vereckei. – Menet közben nem törődtem azzal, hogy hol vagyok, csak mentem előre. Most, amikor kijöttem a hajóból, egy vízinövényt találtam a kormányon, és ez nyilván nem használt az eredménynek.

Következett a szólókenusok fináléja, az újdonsült olimpiai bajnok Vajda Attilával a hetes pályán. Attila, amiért jött, megcsinálta, minden további már csak a hab a tortán. A Démász-Szeged büszkesége elfogadhatóan rajtolt, és próbált lépést tartani a mezőnnyel, ám kétszázötvennél érezhető volt, nem tud felkapaszkodni az élbolyhoz. Ezúttal a frenetikus hajrá is elmaradt, és az ezres diadal után Attila a kilencedik helyen ért célba, elöl Opalev, Cal, Cheban lett a befutó sorrendje. Az orosz tévériporter „málágyec, málágyec" üvöltését talán a belvárosban is hallották, néhány perccel később pedig az élete első olimpiai bajnoki címét szerző Opalev már ott zokogott a kolléga vállán.

Három aranyos kajak-kenus: Kovács, Vajda és Janics. Fotó: MTI
Három aranyos kajak-kenus: Kovács, Vajda és Janics.
Fotó: MTI

– Sajnálom, hogy így alakult, de nem vagyok csalódott. Bevallom, nem könnyű egy olimpiai aranyérem megszerzése után újra felpörögni. Hiába próbáltam elaludni az éjszaka, ez jó ideig nem sikerült. Nyerni jöttem Pekingbe, és ezt a tervemet meg is valósítottam. Négy év múlva már ötszázon is nagyon erős leszek – értékelt Vajda.

Az újságírók számára kijelölt, úgynevezett „vegyes zónából" a tribün felé tartva Schmidt Gábor, a kajak-kenu-szövetség főtitkára csak annyit mondott: „Reménykedjünk, most jön a Kati".

Itt most nincs mese, ez csak a miénk lehet – gondolta minden magyar a parton. Az arc közeli kép azonban már valami mást sugárzott. Koncentrációt? Feszültséget? Sajnos többet annál. A baljós érzés pillantása volt ez. Kovács Kati féltávnál vezetett, de az előnye nem volt meggyőző, a többiek is „pozícióban" voltak. A végén hárman küzdöttek az aranyért, de Kati már nem volt közöttük. A sárga-kék hajóban, kockás sapkában versenyző ukrán Osypenko négy ezreddel legyőzte a 44 éves Josefa Idemet, a német Wagner lett a harmadik, a legnagyobb esélyesnek tartott Kovács csak negyedik.

Ha a döbbenet üvölteni tudna, csak úgy zengett volna az olimpiai vízi centrum.

Kati lehajtott fejjel ballagott el a riporterek hada előtt, néhány magyar újságíró a korábbi kérés ellenére, amely szerint csak a páros után nyilatkozik, megpróbálta szóra bírni, Schmidt Gábornak kellett eltessékelni őket.

Mi jöhet még?

A férfi kajakpárosok között Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor a csalódást keltő ezres ötödik hely után próbált javítani. Jobb taktikával is versenyeztek, mint egy nappal korábban, de a dobogóhoz ez sem volt elegendő. A két spanyol, Craviotto és Perez kamikáze taktikája bevált, hiába indítottak szokás szerint a németek, kilenc századdal lemaradtak. Rauhe és Wieskötter a 2000-es olimpián kapott ki utoljára nagy versenyen, most megszakadt a majd nyolc éven át tartó fantasztikus sorozatuk. Jó fél órával később a vaslelkű Rejtő-hőst idéző fizimiskával megáldott Ronald Rauhe kisdiák módjára pityergett a dobogó második fokán. Itt értettük meg igazán: még a legnagyobb favoritok sem mehetnek soha biztosra.

– Egy évet biztosan pihenek – jelentette ki a futam után a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer. – Ha 2010-re fel tudom magam hozni a korábbi szintre, jelentkezem majd Kucsinál, hogy üljünk össze újra.

Kovács Katalin és Janics Natasa örömében a vízbe ugrik. Fotó: MTI
Kovács Katalin és Janics Natasa örömében a vízbe ugrik.
Fotó: MTI

A kenus duók döntőjében a kínai Meng–Yang egység megvédte athéni elsőségét, ezzel tizenegy versenyszám után kilenc nemzet büszkélkedhet arannyal. És még mondják, hogy a kajak-kenu belterjes sportág, néhány ország belügye. Rég volt, szép volt...

Emberemlékezet óta nem rendeztek olyan olimpiát, amelyen a záró ötszázas döntőhöz érkezve – a rövidebbik távon – a magyar csapatnak egyetlen érme sem volt.

Az utolsó mentsvár: Kovács Katalin és Janics Natasa párosa. Kérdés, hogy Katit mennyire viselte meg az egyes eredménye. A rajtból a németek jöttek ki először, a verseny feléhez érkezve viszont már Natasáék haladtak az élen, nyomukban a lengyelekkel és a franciákkal. Fischer és Reinhardt egyre inkább leszakadt, ki hitte volna, hogy nem tőlük kell igazán tartanunk. Óriási csata alakult ki, a polákok derekasan támadták a mieinket, de a győzelemre nem adódott esélyük. Kovács és Janics Athén után újra olimpiai bajnoki címet nyert!

Hihetetlen feszültség szakadhatott fel bennük. Miután kiszálltak a hajóból, a stégen kézen fogták egymást, és hatalmasat csobbantak.

– Natasa mondta, hogy ugorjunk be, ugyanúgy, mint Athénben – mondta Kovács Kati. – Egyelőre kavarognak bennem az érzések, még nem tudok felhőtlenül örülni. Minden jó, ha a vége jó!

– Nagyon bátrak voltunk. A végén ugyan bekötöttem, de tudtam, hogy Katiban lesz elég erő – vette át a szót a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa, aki időközben már adott egy interjút a horvát állami rádiónak. – Az egyes után nem hoztam szóba a versenyt, ilyenkor az tilos, Kati egyébként is ment Vecsery Lajoshoz gyúratni. Lementem a partra, ellenőriztem még a lábtámaszt, és indulnunk is kellett. Toltam a hajót, ahogy csak bírtam, és biztos voltam abban, hogy Kati be fog húzni a célba. Nagyon boldog vagyok, hogy vele kajakozhatok.

Vécsi: Kettőből kettő

– Mindkét versenyzőm aranyéremmel utazik haza Pekingből, nem lehetek elégedetlen. Azt persze nem bántam volna, ha Attila ötszázon valamivel előrébb végez – fogalmazott Vécsi Viktor, Vajda Attila és Janics Natasa edzője. – Ahogyan biciklivel követtem a versenyt, százötven méternél odaszóltam Simon Miklósnak, az angolok szakvezetőjének, hogy „ez eddig nagyon jó". Sajnos a folytatás nem sikerült. Ami pedig Natasát illeti, a négyes ezüstérme után, megdicsértem, hogy ügyesek voltak, mire ő azt válaszolta, „akkor lettünk volna ügyesek, ha nyerünk". Natasa és Kati nagyságát bizonyítja, hogy képesek voltak túltenni magukat a csalódottságon, és párosban gyönyörű versenyzéssel nyertek.

Olvasóink írták

  • 12. zazu 2008. augusztus 25. 18:39
    „csitcsat!
    A párost Kati néni találta ki,az biztos,de ha én lennék kétszeres olimpiai bajnok(mint pl.Janics),akkor az én arcom is nagy lenne!!!
    Sőt,az idén is letette,amit elvárt tőle mindenki!
    Nem??
    A politikusokat meg hagyjuk,csak rontanak az egész örömünkön:))”
  • 11. orbit 2008. augusztus 25. 17:24
    „A sportpolitikusaink olyanok mint a többi! Kataszrofális...”
  • 10. TAS 2008. augusztus 25. 17:15
    „Az érmesek győzelmeit nem száraz szemmel néztem végig. Nagy küzdelmek voltak!
    Gratulálok a győzteseknek, és azoknak is, akik egyáltalán eljutottak az Olimpiai játékokra is!
    A részvétellel már ott van a lehetőség is a győzelemre.
    Londonban talán még több sikerünk lehet. 4 év alatt kicsiszolódhatnak a most még ifjú sportoló tehetségek!”
  • 9. jogar 2008. augusztus 25. 17:14
    „Oraszágunk az első harmadban végzett,gratuláljunk, igy van.
    De ez a Pali gyerek MOB elnökként sok kárt tett a nyilatkozataival , még az olimpia be sem fejeződőtt, máris előhuzta politikai hovatartozását.Kár volt , visszatetsző.Akkor kellett volna sopánkodnia, amikor a magyarok politikai döntések miatt nem mentek ki az olimpiára, ebben neki nagy része volt, Csak akkor éppen a pártállam embere volt egypártrendszerünkben, most meg a Fidesz politikusaként osztja az igét.Hátrább kéne lépnie, vagy csendben visszavonulnia.”
  • 8. csitcsat 2008. augusztus 25. 17:07
    „Gratulálni lehet, akik helyezéseket értek el, de ez nem fedi el Kovács Kati hatalmas
    lebőgését.Igaza volt Fábiánnénak, hogy ennyi számban nem lehet indulni, csak leégni.Ezért nem tud felhőtlenül Örülni Kovács Kati, és akik miatta itthon maradtak, azok most mit szóljanak.A női pártost Kati néni találta ki, igaza volt mindenben, kár volt őt mellőzni, de a lányok hisztisek, tul nagy az arc, pláne, annak aki nyerni ment ki és még dobogóra sem állhatott a számában.”
  • 7. zazu 2008. augusztus 25. 16:46
    „micsoda!
    Egyetértek veled,teljes mértékben!!!
    Ne hasonlítsuk magunkat össze pl.amerikával,mivel 30-szor nagyobb minimum,mint Mo.!!Nyilván nekik több jön össze,mivel több ember indul!!!
    A kínaiakról meg ne is beszéljünk,hogy mennyien vannak....:))))”
  • 6. micsoda 2008. augusztus 25. 12:55
    „Annyi érmünk van, amennyi van. Én nem szégyenkezem, és akkor sem tettem volna, ha éppenséggel nincs aranyunk. Pici ország vagyunk, nehéz helyzetben. Vannak tehetséges sportolóink, Pekingben erre futotta. A lényeg, hogy nagyon sok sportágban ott vagyunk, számolni kell velünk..”
  • 5. theseus 2008. augusztus 25. 10:25
    „KÖSZÖNÖM ATTILA! KÖSZÖNÖM KATI ÉS NATASA!

    Hatalmas élményt nyújtottatok az egész országnak. Megmentettétek a magyar sport becsületét.
    Nekem különösen nagy öröm volt ez, mert én is egy volt szeged kajakos vagyok.

    Így még szebb a Tiszán kajakozni, szabadidőben, amatőrként is!”
  • 4. Horton 2008. augusztus 25. 09:03
    „Nagyon szép volt!
    Gratulálok az érmeseiknek!!!!”
  • 3. Király István 2008. augusztus 25. 08:58
    „Érmeseinknek elismerés, de itt nagy bajok vannak a sportban! Soha nem volt még ennyire eredménytelen olimpia a magyarok részéről!”
  • 2. Mike3 2008. augusztus 25. 08:05
    „Szép volt! :)”
  • 1. jácint61 2008. augusztus 25. 08:05
    „SZÉP VOLT CSAJOK !!!
    GRATULÁLOK !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárman az All Star-csapatban

A magyarok három csapatsportban voltak érdekeltek a pekingi olimpián, és mindháromban került be… Tovább olvasom