Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Mindszent: hiányzik az egység

Borzalmasan kezdte a bajnokságot a Mindszent megyei I. osztályú labdarúgócsapata. A győzelmek mellett méretes zakók is jellemezték Tóth Csaba együttesét.
Borzalmasan kezdte a bajnokságot a Mindszent megyei I. osztályú labdarúgócsapata. Tóth Csaba játékos-edző együttesének a hat forduló alatt gyűjtött hat pont miatt ugyan nem kell szégyenkeznie, ám a két magabiztos hazai győzelem (4–1 a Tápé, 5–1 az SZVSE ellen) mellett négy vereségéből három megalázó volt, a HFC II. elleni 3–1-es zakót kivéve az Ásotthalomtól, a Mórahalomtól és az Algyőtől is 7–0-ra kapott ki a tavaly a negyedik helyen végző gárda, utóbbitól ráadásul hazai közönség előtt.

– Mi is keressük az okát, mi miatt bukdácsolunk ennyire, hiszen bár egy-egy ember mindig hiányzott, a keretet szinte teljesen ugyanazok alkotják, mint tavaly. Az az igazság, hogy az Algyő ellen látszott, önbizalomhiányban szenved együttesem, az ajtó-ablak ziccereket is kihagytuk, majd öngólt vétettünk, és ettől össze is tört a csapat. Jól jön, hogy a hétvégén szabadnaposak vagyunk, kicsit össze lehet rázni a társaságot, mivel úgy érzem, nincs meg az az egység, amely tavaly a negyedik helyig vitt minket. Éppen ezért pénteken egy hússütéssel egybekötött sörözésen beszéljük ki a gondokat, ez talán használ majd – mondta érdeklődésünkre Tóth Csaba, aki bízik benne, hogy a jövő héten, Nagymágocson talpra áll együttese, és a szezon során nem szaladnak bele újabb hétgólos vereségbe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Major Endre ezüstérmes lett az ob-n

Bravúros eredményt ért el az ATSK Szeged mozgássérült asztaliteniszezője, Major Endre az országos… Tovább olvasom