Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Mohamed Aida és Knapek Edina volt a vívóterem-avató díszvendége

Mohamed Aida és Knapek Edina, két olimpikon tőrvívó is kipróbálta a Szegeden vasárnap felavatott új vívótermet. A két sportolónővel az utánpótlás helyzete mellett a jövő évi budapesti vívó-világbajnokságról is beszélgettünk.
Két olimpikon volt a díszvendége a vasárnapi vívóterem- avatónak a szegedi Squash Club Szabadidőközpontban: Knapek Edina és Mohamed Aida egyaránt kipróbálta az új létesítményt. Kettejük közül a 36 éves Mohamed Aida számára frissebb az ötkarikás élmény, ő Londonban is ott volt a nyáron – immár ötödik olimpiáján. Az éremről valahogy mindig lecsúszott, háromszor is negyedik lett. A 35 esztendős Knapek Edina Londonról lemaradt, korábban viszont kétszer is ott lehetett a játékokon: 2000-ben Sydney-ben debütált, négy éve Pekingben pedig ötödik lett egyéniben. 2007-ben Gentben a magyar tőrcsapat tagjaként mindketten Európa-bajnokok lettek.

Knapek Edina és Mohamed Aida is Szegeden járt.
Knapek Edina és Mohamed Aida is Szegeden járt.

– Még tart a pihenőm, de hamarosan megkezdem a felkészülést – mondta Aida.
– Zsúfolt fél év elé nézünk, jön az országos bajnokság, majd jövőre a világkupák és a budapesti vb – mondta.

– Én már elkezdtem edzeni, a hazai rendezésű világbajnokság extra motivációt ad – tette hozzá Edina.

Mindkét versenyző kötődik Szegedhez: Aida kislányát, Olíviát dr. Piffkó József szájsebész operálta meg évekkel ezelőtt, így kontrollra félévente a városba utaznak, Edinát pedig rokoni szálak kötik ide.

– Színvonalas termet sikerült kialakítani a szabadidőközpontban, amelynek azért is örülök, mert tudom, hogy Kiss Tibor, az SZTE Vívó Klub vezetőedzője rengeteget dolgozott érte. Tibor lelkesedését ismerem, munkájával segített a londoni felkészülésemben is, tudom, hogy erőfeszítéseinek köszönhetően komoly bázisa alakulhat ki a sportágnak Szegeden – mondta Aida, aki a klub elnökhelyettesével, a Naturtex Kft. tulajdonosával, Gellért Ákossal is vívott egy asszót. Egy másik díszvendég, a vízilabdás Molnár Tamás végül nem tudott elmenni az ünnepségre.

Mohamed (balra) a klub
Mohamed (balra) a klub elnökhelyettesével, Gellért Ákossal is megmérkőzött.


A két sportolónő számára fontos az utánpótlás, ezt bizonyítja, hogy szabadidejükből áldozva jöttek el az ünnepségre. Ketten együtt immár ötven éve vívnak, és érthetően szívügyüknek érzik a fiatalok fejlődését is.

– Gyönyörű sport a vívás, remélem, minél több gyermek ráébred erre. Fontos, hogy ne csak Budapestről kerüljenek ki a tehetségek, ebben segíthetnek az ehhez hasonló beruházások – tette hozzá Edina.

Elnöki vizit
A vívóterem avatóünnepségén megjelent Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is. – Szinte csukott szemmel jövök már Csongrád megyébe, két hete ugyanis Hódmezővásárhelyen jelentettük be egy vívócentrum kialakítását. Amikor elnöknek választottak, egyértelműen célom lett, hogy a vívás utánpótlásbázisát szélesítsem, ebbe a vonulatba illik a szegedi terem átadása, a helyi klub létszámának folyamatos növekedése is. Itt most minden adott a minőségi munkához, a 12 pástban nagy lehetőségek rejlenek, és nemcsak a vívóterem, de a körítés, az egész szabadidőközpont remek hátteret ad. A szakmai munka is biztos kezekben van, mivel Kiss Tibor, a klub vezetőedzője immár hivatalosan a magyar női tőrválogatott egyik edzője lett. Minél több versenyt kell rendezni a jövőben Szegeden – fogalmazott.

Olvasóink írták

  • 1. lj510126 2012. október 30. 14:08
    „Nem igazán előnyös ez a fotó Mohammed Aidáról, pedig ő egy nagyon jó nő....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

19 ezer 200 méter a pikkelysömör ellen Szegeden

A pikkelysömör világnapján hagyományteremtő céllal, hétfőn első alkalommal szervezték meg az Úszók Éjszakáját a sportuszodában. Tovább olvasom