Délmagyar logó

2016. 06. 01. szerda - Tünde 15°C | 26°C

MOL-Pick Szeged: csakúgy, mint Berlinben

Ma 18.30-kor a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában a THW Kiel együttesét fogadja az újszegedi sportcsarnokban. A tét a legjobb nyolc közé jutás. A szegedi vezetőedzővel, Juan Carlos Pastorral beszélgettünk.
Mindenki kékbe!

A MOL-Pick Szeged szurkolói már napok óta hangolnak, készülnek a Kiel elleni BL-párharcra. Arra kérnek ismét mindenkit, hogy ha teheti, akkor időben, 30 perccel a kezdés előtt érkezzen a lelátóra.
Az már alap, hogy kékben legyen minden szegedi szurkoló. A meccs előtt a 75 éves korában elhunyt Gyenes Kálmánra, lapunk és a csapat egykori
fotósára emlékeznek majd.
A bemutatás után egy hatalmas élőképet csinálnak a drukkerek a főkamerával szemközti lelátóra – a székeken lesznek elhelyezve a kék és fehér kartonok.
– „A tavasz meccse!" – így harangozza be a holnapi, Kiel elleni BL-találkozót a csapat honlapja. Várja a csatát?
– Nagyon élvezem az ilyen meccseket, úgy gondolom, hogy nemcsak én várom, hanem minden szegedi szurkoló. Ez egy nagy kihívás, minden esélyünk megvan arra, hogy ott legyünk a legjobb nyolc között. Most kell megmutatnunk azt, amit tudunk, azt a tudást, amivel rendelkezünk.

– Meccs meccs hátán, hogy lehet így felkészülni egy ilyen komoly összecsapásra?
– Alapban van egy rendszerünk, amit mindenki ellen játszunk. Csak kis részleteket változtatunk az aktuális ellenféllel szemben. Az elmúlt meccseken is készültünk a Kielre, így Füreden is élesben gyakoroltunk. Hétfőn a német csapat elemzésével indult a hét, és még a magyar bajnoki után is maradt időnk minden kis részletet begyakorolni.

– Aron Pálmarsson Veszprémbe, Filip Jícha Barcelonába igazolt, hárman is sérültek a Kiel- ből, igaz, szerződtették a világ egyik legjobb kapusát, Landint. Milyen az idei THW?
– Duvnjak és Dissinger viszont így előtérbe került, mindketten jól is játszanak. Veszélyes csapat a Kiel, komoly kerettel, nem véletlenül harcolnak a német bajnoki címért.

– Lengyelországban 50 percen keresztül parádésan játszott a csapata. Erre lehet építeni?
– Kielcében és a Vardar ellen is jól játszottunk. A macedónok után kielemeztük, megnéztük a meccset. Nem akartuk elhinni, hogy vereséget szenvedtünk, mert jobban játszottunk, mint az ellenfelünk. A Vardar ellen a góllövés akadozott, míg a lengyelek ellen volt egy rossz döntésünk, ami vereséghez vezetett. Nem elég 50, 60 vagy éppen 70 percen keresztül jól játszani, mivel ez egy párharc, 120 percen keresztül kell jól teljesítenünk. Itthon nagyot kell játszanunk, mert nagy lesz a teher a csapaton, főként fizikailag. Nem szabad elfelejteni: 3 nap alatt játsszuk le a két meccset. Ez a csata most pont olyan, mint amilyen a berlini EHF-kupa négyes döntője volt. Így kell felfognunk. Az európai kézilabda nagyon nyílt, ha van egy vagy két jó napod, akkor képes lehetsz a bravúrra, a jó eredményre. Tisztában vagyunk vele, hogy kemény lesz, de a fantasztikus szegedi közönséggel közösen nyerni tudunk, mert a célunk, hogy visszamenjünk Barcelonába.
Várakozás

Alfred GÍSLASON,a Kiel edzője
– A még az Európa-bajnokságon megsérült átlövőnk, Christian Dissinger teljes értékű edzésmunkát végzett az utóbbi napokban, és jó benyomást tett rám, így valószínűleg pályára léphet. Erlend Mamelund viszont az egyik tréningen kisebb agyrázkódást szenvedett, ő kihagyott néhány napot. A Szegednél minden Dean Bombac körül forog, a szlovén irányító kiemelkedő szezont produkál, figyelnünk kell rá.

Kohlrusz Oszkár, Pick-szurkoló
– Kielcében is kint voltam, és természetesen vasárnap is ott leszek, nem hagyhatom ki a tavasz meccsét! Emlékszem a két csapat tavalyi összecsapására, fantasztikus hangulat mellett vertük itthon a Kielt. Idegenben sajnos kikaptunk –  szorosabb eredményre számítottam, de kijött a két gárda  közötti különbség. Most már nincs ekkora távolság a keretek között, itthon ismét fogható a THW, idegenben pedig egy szoros eredménnyel akár tovább is juthatunk. Szerintem Domagoj Duvnjak a legjobbjuk, irányítóként és átlövőként egyaránt világklasszis teljesítményre képes, emellett a szegedi Källmanhoz hasonlóan zavaróban szintén extrát tud nyújtani. Már a visszavágóra is készülök: kiutazni most sajnos nem tudok, de az itthon maradó szurkolókkal közösen nézzük majd a németországi meccset.

Erős a Kiel, de nem annyira, mint korábban
Kézilabda, Kiel.  A THW Kiel 20-szoros német bajnok, kilencszeres kupagyőztes, a Bajnokok Ligáját háromszor (2007, 2010, 2012) nyerték meg. Legutóbb 2014-ben jutottak a fináléba, akkor meglepetésre kaptak ki a szintén német Flensburgtól 30–28-ra, míg  tavaly a negyedik helyen végeztek a Final Fourban.

A keret tele van világklasszisokkal. A kapuban a dán Niklas Landin remekel, a széleken  a friss Európa-bajnok Rune Dahmke, valamint Christian Sprenger, Dominik Klein és a svéd olimpiai ezüstérmes Niclas Ekberg szerepel. Beállóban Patrick Wiencek október, a dán René Toft Hansen december óta sérült, hiányukban a francia Igor Anic, a brazil Rogerio Moraes Ferreira és a horvát Ilija Brozovic játszik a poszton. Az átlövőknél a magyarul tökéletesen beszélő, korábbi veszprémi játékos, Marko Vujin neve lehet a legismertebb, itt a horvát válogatottat a februárban szerződtetett Blazenko Lackovic, Norvégiát Erlend Mamelund képviseli. A német Steffen Weinhold az arannyal záruló Eb-n sérült meg, a helyére az észt jobbátlövőt, Dener Jaanimaát szerezték meg a Hamburgtól januárban. A horvát  Domagoj Duvnjak és a  spanyol Joan Canellas irányító-átlövő- ként kap lehetőséget – utóbbi a következő szezont már a macedón Vardarban kezdi meg.

Bár az izlandi Alfred Gíslason együttese most is bombaerős, már nem olyan egyértelmű a fölénye, mint volt két-három éve. A BL A csoportjában „csak" 17 pontot gyűjtöttek 14 meccsen, amivel negyedikek lettek, nyolc győzelmük mellett egy döntetlenjük és öt vereségük volt. Tavaly a Final Fourig vezető úton összesen kétszer kaptak ki, az egyik a szegedi negyeddöntőn történt. A Bundesligában másodikok: ugyanúgy háromszor szenvedtek vereséget, mint a listavezető Löwen, de egy meccsel kevesebbet játszottak.
Zebrák

A THW Kiel beceneve a Zebrák, amelyre a klub fekete-fehér meze ráerősít. A németek egy hatalmas kabalaállattal is rendelkeznek, a honlapjukon pedig külön Zebra-klub található, amely
a támogatókat fogja össze.


Duvnjakot fontos lesz kikapcsolni

Borsos Attila, a Sport TV szakkommentátora egykor válogatott játékos volt, naprakész az európai kézilabdából, az idei szezonban sok-sok MOL-Pick Szeged- meccsen dolgozott Méhes Gábor kommentátor mellett.

Mindenki tippel, mindenki arra kíváncsi, hogy mi lehet majd a döntő a MOL-Pick Szeged–THW Kiel összecsapáson. Ezt a kérdést tettük fel Borsos Attilának, a Sport TV szakkommentátorának.

– Azt várom a meccstől, hogy a Szeged nyerni tudjon, akár egy, kettő vagy három góllal. A Pick éppen Kielcében bizonyította, hogy képes idegenben is jó eredményt elérni, arra a játékra lehet alapozni. Az is látszik, hogy a Kiel otthon már nem olyan markáns, mint évekkel ezelőtt, nincsenek már azok a 8-10 gólos hazai győzelmek, amelyek jellemezték őket, leginkább 1-2 góllal tudnak nyerni, nem olyan a csapatjátékuk. Fontos lesz a horvát Duvnjakot kikapcsolni, így biztos, hogy az 5–1-es védekezést választja majd a szegedi csapat, ezzel is akadályozva az irányító játékát. Több találkozót is nehezen nyert meg a csoportmeccsek hajrájában a német együttes, és csak az segített rajtuk, hogy a kapus, Niklas Landin lehúzta a rolót. Ismerve Juan Carlos Pastor mestert, alaposan felkészíti a játékosait, hogy hol sebezhető a dán kapus, hiszen azért ha jól működik a játék, akkor meglesznek azok a rések, ahol utat lehet találni. Nagy csatában szegedi győzelmet várok, és akkor idegenben kivívhatja a továbbjutást a MOL- Pick – vázolta az esélyeket Borsos Attila.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011-GA: a második tavaszi pont

Szeged 2011-GA: a második tavaszi pont
A labdarúgó NB II 20. fordulójában második tavaszi pontját szerezte a Szeged 2011-GA, amely az Ajka… Tovább olvasom