Délmagyar logó

2016. 06. 26. vasárnap - János, Pál 22°C | 31°C

Mórahalmi Judo SE: helyi érték Mórahalmon

Alig két éve alakult meg a Mórahalmi Judo SE, amelynek elnöke, Csiszár Dániel örül a sikereknek, és válogatott sportolóról álmodik, míg a szakosztályvezető, Krajkó Zoltán egy magyar bajnoki címről és a fejlődésről beszélt.
Mórahalom legfiatalabb sportegyesülete a dzsúdósoké. A klub 2014 tavaszán alakult, a kezdeti létszám a folyamatos fejlődés révén immár eléri az ötven főt.

– Nem mindegyik fiatal indul még versenyeken, de így is rendszeresen körülbelül 20 fővel veszünk részt a körzeti viadalokon, míg az országos bajnokságokon sikerült egy-egy második, negyedik és ötödik helyet szereznünk. Az idei célkitűzés alapja a növekedés, így jó lenne száz főre növelni, emellett pedig legalább egy magyar bajnoki címet begyűjteni. Ezen kívül egyértelmű a tervünk: a gyerekeket egészséges életmódra, a cselgáncs szeretetére és az összetartásra nevelni – nyilatkozta Krajkó Zoltán, a klub szakosztályvezetője, aki azért elárulta: már így is kinőtték a mórahalmi önkormányzat által biztosított termet, és azon dolgoznak, hogy egy nagyobb teremben kapjanak lehetőséget a bővülésre.

Az egyesületet a cselgáncsban megyei szinten igen jól ismert szakemberek irányítják: ilyen Krajkó mellett az elnök Csiszár Dániel, a versenyzőkkel foglalkozó Nagybata Mihály edző, valamint a további elnökségi tagok, így Subic István és a szegedi dzsúdó legendás atyja, Csaba Béla lánya, Csaba Ildikó.
 
Népes csoport. Hiába a kinőtt otthon, a mórahalmi cselgáncsozók létszámban tovább szeretnének gyarapodni.
Népes csoport. Hiába a kinőtt otthon, a mórahalmi cselgáncsozók létszámban tovább szeretnének gyarapodni.

– Sokat jelentett a klub alapításánál, hogy Mórahalmon élek, illetve az eredményeim is jól jöttek – vélte a korábbi egyetemi, főiskolai bajnok, junior ob-1., felnőtt ob-3., 2000-ben az SZVSE-vel csapatbajnok elnök, Csiszár Dániel.

– Én tudom, milyen kisgyerekként bejárni Szegedre, éppen ezért fontos, hogy aki kedvet érez a sportág iránt, az már helyben megkapja a lehetőséget. Elégedett lehetek az eredményeinkkel, a fejlődéssel, hiszen nemcsak helyi, hanem ásotthalmi és zákányszéki gyerekek is járnak hozzánk. Szerencsénk van, mert aki elér egy sikert, annak az osztálytársa azonnal érdeklődni kezd a cselgáncs iránt. A cél egy válogatott kerettag kinevelése, valamint hogy az általános iskolába is bekerüljük, elsősorban az eséstechnika elsajátítása miatt.

Ahogy említettük, a klub szeretne fejlődni, gyarapodni, így minden kedden és csütörtökön 16.30-tól várja a cselgáncs iránt érdeklődők jelentkezését a Kenyérváró emeleti termében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MOL-Pick Szeged: az első edzőmeccs

Miközben élesedik a küzdelem a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokságon, addig a MOL-Pick Szeged játékosai itthon, az újszegedi sportcsarnokban készülnek. Tovább olvasom