Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Most sem nyert a Dunaferr az újszegedi sportcsarnokban

Most sem sikerült a Dunaferrnek nyernie az újszegedi sportcsarnokban, hiszen kiegyenlített első félidő után a BL-fomában játszó Pick Szeged 28–21-re nyert.
A Pick Szeged–Dunaferr rangadó előtt átadták a Szeged Városi Televízió díját, melyet az őszi idény legszebb gólját lövő Pick-játékosnak ajánlottak fel. Több ezer szavazat alapján Adrian Petrea Breszt ellen szerzett találatára érkezett a legtöbb voks. Majd Kiss István, a sportági szakszövetség elnöke előbb a legjobb kapusnak, Puljezevics Nenadnak, aztán a legjobb védőnek, Herbert Gábornak, végül pedig a legjobb külföldi játékosnak választott Daniel Andjelkovicsnak nyújtotta át az MKSZ díját.

A mérkőzés előtt a szokásosnál is sápadtabb volt Vladan Matics, a Pick mestere. A tréner elárulta, hogy sajnos a komlói teljesítményből nem tudott következtetni arra, hogy mennyire állt össze csapata. Kolics János, a Dunaferr edzője sem volt valami optimista: „Ugye több játékost sem ismer?" – kérdezte, miközben arról beszélt, hogy új csapatával egészen biztosan nem törik meg a szegedi sorozat, ugyanis még soha nem nyertek az újszegedi sportcsarnokban.

A mérkőzés első öt percében fej-fej mellett haladt a két csapat. Ekkor még mindkét oldalon egymás gyengéinek a feltérképezése zajlott. Kissé meglepő volt, hogy Matics Bajuszt bízta meg az irányító feladattal, majd ezt a szerepkört Petreának adta – ebből az derült ki, hogy a sérüléséből még teljesen fel nem épült Andjelkovicsot pihentette a vasárnapi, celjei BL-mérkőzésre. Osmajicsot egy idő után nem csupán védekeztette, ez pedig jó húzásnak bizonyult, hiszen a montenegrói pillanatok alatt három góllal hálálta meg a bizalmat. Ekkor a Pick-védelem is jól működött, s ennek négygólos (9–5) hazai előny lett az eredménye. Nem hagyta annyiban az Újváros, kihasználva a Pick-játékosok hibáit – Petrea és Krivokapics ziccert hagyott ki –, gyorsan lefaragtak a hátrányukból kettőt, és ezzel teljesen kiegyensúlyozottá tették a mérkőzést.

Krivokapics a fellegekben. Zubai nem bírta nézni a Pick átlövőjének emelkedését.
Fotó: Schmidt Andrea

A második félidő első perceiben előbb Ghionea, majd Bajusz forgácsolta a kapufát, de aztán Bajusz, Ghionea és Krivokapics már a hálót szaggatta, így a sok kitűnő teljesítmény révén hatra nőtt a hazaiak előnye. Puljezevics (képünkön) pedig sorozatban brillírozott a kapuban. De ugyanezt tette Bajusz, valamint a beállóban is szerephez jutó Herbert. Ezzel azonban nem ért véget a Pick-lendület, hiszen a 45. percre már csak egy gól választotta el a tízgólos különbségtől a két csapatot. De egy perccel később a szépszámú és nagyon lelkes hazai publikum legnagyobb örömére ez is bekövetkezett (22–12). Ezt nem hagyta annyiban Kolics mester, és megpróbálta ráncba szedni csapatát. Tizenegy gólnyi volt a legnagyobb különbség. Aztán Matics beküldte Bendót, Sutkát, és ezzel egy kicsit megbomlott a szegedi védelem egysége, amit a vendégek ki is használtak. Rövid idő múlva összeállt az új összetételű Pick-védelem, amit az is bizonyít, hogy négy újvárosi lövőkísérletet is blokkoltak. A legnagyobb tapsot Vadkerti kapta, aki két alkalommal is beállóst meghazudtoló labdabiztonsággal fogta meg egy kézzel a labdát, és harcolt ki büntetőt.


Vladan Matics: – Az első félidőben nagyon görcsölt a csapat, ezért sok hiba csúszott a játékunkba. A második félidő elején már felszabadultan kézilabdáztunk, és végül látványos játékkal biztosan nyertünk. Külön szeretném kimelni Puljezevics kapus remek teljesítményét.

Kolics János: – Megérdemelten nyert ilyen különbséggel is a Pick. Sajnos a második játékrész elején megtorpantunk, és ezzel elszállt minden reményünk.

További eredmény: DKSE-Airport Debrecen–MKB Veszprém 25–30 (15–17). a mérkőzés legeredményesebb játékosa Frey (Debrecen) és Pérez (MKB) volt 8–8 góllal. Ilyés 2-szer, Eklemovics 4-szer, míg a jól játszó debreceni Habuczki egyszer talált a kapuba.

A szlovén bajnokság rangadóján: Velenje–Celje 27–27.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Pick Szeged–Dunaferr SE 28–21 (12–9)

Budapest Bank férfi kézilabdaliga. Rájátszás. Újszegedi sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Horváth, Marton.
Pick Szeged: PULJEZEVICS – GHIONEA 4, Djurkovics 1, HERBERT 2, OSMAJICS 3, Bajusz 4, Zvizej 3 (1). Csere: Marjanac (kapus), Krivokapics 4 (2), Petrea 2, Vadkerti 2, Sutka 1, Bendó 2 (1). Edző: Vladan Matics.
Dunaferr: MIKLER – Miss 4 (1), Nagy 4, ZUBAI G. 4, Zubai Sz. 2, GREBENÁR 4, Mino 1. Csere: Stochl (kapus), Rosta, Kemény, Sándor, Bozovics 2. Edző: Kolics János.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3–3, 12. p.: 6–3, 17. p.: 9–5, 22. p.: 10–8, 41. p.: 18–11, 48. p.: 24–13, 51. p.: 24–16.

Olvasóink írták

  • 5. Szegedi 2008. február 09. 21:53
    „Igen is kell foci Szeged mikor a györ ellen játszot 13000 néző volt kint csak több mint egy pick meccsen van.
    Nem mindenki rajong a kézilabdájért.
    Szegednek igenis szüksége van legalább egy NB2-es csapatra.

    http://www.alairas-szeged.extra.hu/”
  • 4. szurkoló 2008. február 09. 16:56
    „en egyenlő frázisszótár”
  • 3. en 2008. február 09. 15:01
    „A FOCIT??????
    Magyarorszagon????Hol elsz ember?Amelyik focicsapatot tamogattak sokkal kemenyebb oszeggel mara az is a sulyesztobe kerult!!!!Van egyaltalan Magyar orszagon olyan klubb vagy jatekos akit erdemes lenne tamogatni?Ezen el kellene gondolkodni es utanna kijelenteni barmit is.Eloszor bizonyitsanak egy kkiicsit es jatszanak a jatek szepsegeert,hozzanak eredmenyeket es ezek utan esetleg lehetne beszelni barmilyen tamogatasrol!!!”
  • 2. egy barát 2008. február 08. 18:39
    „ja a focit is igy kéne támogatni nem csak a kézi labdát”
  • 1. ildikó 2008. február 08. 07:14
    „szép volt fiúk csak igy tovább. a pick győztes csapat mindig. egy büszke szegedi drukker.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyi parádé a kiesési rangadón

Egyetlen pillanatig sem forgott veszélybe a Bodrogi Bau győzelme a férfi kosárlabda-bajnokság… Tovább olvasom