Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Nagy fölénnyel nyerte a pontversenyt a GTI Gellért

Parádés teljesítménnyel rukkoltak elő a vidékbajnokságon szegedi Gellért Tenisziskola fiataljai. A GTI versenyzői megnyerték a pontversenyt, és még szereztek hat aranyérmet.
Hatalmas serleg díszeleg az újszegedi Gellért Szabadidőközpont recepcióján. Mindenki megcsodálja, hiszen a Gellért Tenisziskola fiataljai ismét bebizonyították, hogy remek munka folyik a klubban. Közel tíz napon át pattogott a labda a vörös salakon, ott, ahol már olyan klasszisok is játszottak, mint Mandula Petra, Sávolt Attila, vagy éppen az a szerb Tipsarevics, aki most éppen Wimbledonban szerepel.

Bár a GTI-s fiatalok még nem értek el olyan sikereket, mint az említett játékosok, a vidékbajnokságon azonban bizonyították, hogy jó úton járnak. Taroltak a Tisza-partiak, hatalmas fölénnyel nyerték a pontversenyt. Hajnal István vezetőedző méltán volt boldog – segítőivel, Makszimtyuk Róberttel és Hajdú Milánnal közösen.

Bíró André és Barzó Lilla. Fotó: Segesvári Csaba
Bíró André és Barzó Lilla. Fotó: Segesvári Csaba

– Négy év után sikerült újból megnyernünk a pontversenyt – kezdte a vidékbajnokság értékelését Hajnal István –, összesen 285 pontot gyűjtöttünk, míg a második Sopron csak 238-at. Minden várakozást felülmúlóan szerepeltünk, és ebben a győzelemben nemcsak azok vannak benne, akik a dobogón végeztek, hanem azok is, akik rajthoz álltak, vagy éppen a legjobb nyolcig jutottak. Különösen Barzó Lillával vagyok elégedett, aki a 12 évesek mezőnyében három aranyérmet gyűjtött. Bíró André csak kevéssel maradt el tőle, hiszen két elsőséget kasszírozott.

Klubunk legeredményesebb teniszezője, Susányi Zsófi is rajthoz állt, igaz, csak a csapatversenyben vette fel a küzdelmet. A 16 évesek mezőnyében Trója Grétával aranyérmet szerzett. Zsófia azóta Angliában van, a hétvégén már a főtáblán küzd Wimbledonban. Egy londoni előversenyen már megismerkedett a a füves pályával, nyert két meccset, méghozzá úgy, hogy legyőzte a világranglista ötödik helyezettjét. Végül a legjobb nyolc között búcsúzott, döntő szettben kapott ki.

Éremhegyek. Kiváló eredményeket értek el a Gellért TI versenyzői a vidékbajnokságon. Aranyérmet szerzett Barzó Lilla (L12 egyéni, páros, csapat), Bíró André (F12 egyéni, páros), Bondár Anna (L12 csapat, páros), Susányi Zsóifa és Trója Gérta (L16 csapat). Második helyezést szerzett a L18-as csapat (Papp Nikoletta, Bohács Gerda). Harmadik lett az F18-as csapat (Boros Martin, Tóth Bence), az F14-es csapat (Darvasi Áron, Juhász Gergő, Bíró Máté), az L14-es csapat (Deák Réka, Pálinkás Eszter, Márki Gabriella), a Pálinkás, Bondár páros (L14), és egyéniben Tóth Bence (F18), valamint Papp Niki (L18).

Olvasóink írták

  • 1. Pálinkás Eszter 2008. június 27. 13:24
    „Nem is tudtam, hogy Gréta Gérta lett !:)Mindenkinek gratu!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma kezdődik a Maty-éren a 2. olimpiai kajak-kenu válogató

Ma kezdődik a Maty-éren a második olimpiai kajak-kenu válogató, amely egyben az idei országos… Tovább olvasom