Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Nagy Péter: a legjobb teljesítményeim közé sorolom a hatodik helyet

Pályafutása legjobb világbajnoki helyezését érte el vasárnap Lengyelországban Nagy Péter, a Szegedi Lelkesedés SK ólomsúlyú emelője, aki összetettben hatodikként, szakításban negyedikként zárt. A 27 éves sportoló már Szegeden pihen, de hamarosan Spanyolországban és Oroszországban versenyez.
Bár a verseny után még kicsit bosszankodott elrontott kísérletei miatt, aludva párat a lengyelországi világbajnokságra Nagy Péter már felhőtlenül tud örülni összetett hatodik helyének, amelyet 411 kilogrammos (szakítás: 191, lökés: 220) összteljesítménnyel szerzett meg. A Szegedi Lelkesedés SK sportolója nem akármilyen bravúrt ért el a világ legerősebb embereinek mezőnyében, hiszen a vb-ken összetettben egy évtizede nem volt magyar férfi súlyemelő az első hatban.

– Hétfőn este értem Szegedre, aludtam is egy nagyot. Ez a hét a pihenéssel telik, valószínűleg hazalátogatok majd a szüleimhez Rédére – mondta az Universiade-győztes sportoló. – Pályafutásomat tekintve mindenképpen a legjobb teljesítményeim közé sorolom az összetett hatodik helyet, azért is, mert nagyon erős mezőny volt Wroclawban. Érdekesség, hogy ennek ellenére lökésben többen is rontottak, emiatt estem én is csapdába. A 220 kilogramm nagyon könnyedén ment, azért emeltem egyből 227-re, hogy tartsam a lépést az élmezőnnyel. Azzal viszont nem számoltam, hogy besűrűsödik a mezőny, túl sok idő telt el a két kísérletem között, ezért nem sikerült a nagyobb súly – árulta el. Ha minden tökéletesen alakult volna, az ötödik helyet megcsíphette volna, ám a dobogó messze volt.

A szegedi Nagy Péter az utóbbi tíz év legjobb magyar férfi eredményét érte el a világbajnokságon, Lengyelországban. Fotó: MTI
A szegedi Nagy Péter az utóbbi tíz év legjobb magyar férfi eredményét érte el a világbajnokságon, Lengyelországban. Fotó: MTI

Pick-siker – telefonon

Nagy Péterről közismert, hogy hatalmas szurkolója a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának.

A súlyemelő nagyon sajnálta, hogy a vb éppen a Pick–Veszprém bajnoki rangadóval esett egy időbe, emiatt nem lehetett ott az újszegedi sportcsarnokban. Azonban Lengyelországban is végigizgulta a 23–22-es hazai sikerrel véget érő összecsapást.

– A 94 kilogrammos súlycsoport versenye közben néztük a delmagyar.hu közvetítését válogatottbeli csapattársam, Gyurkovics Ferenc telefonján. Bíztam benne, hogy nyer a csapat, ennek ellenére meglepő volt, hogy valóban sikerült is nekik, hiszen nem voltak esélyesek. Amikor vége lett a meccsnek, ujjongtunk kicsit, ám mivel közben ment a vb, vissza kellett fognunk magunkat – árulta el Nagy Péter.

Az összetett mellett erősebbik fogásnemében, szakításban is kiválóan teljesített, az ott megszerzett negyedik pozíció szintén az eddigi legjobb, amit elért világbajnokságon. Korábban Eb-bronzot nyert ebben a fogásnemben.

– Kiváló szervezés mellett versenyezhettünk, eddig ez volt a legprofibb világesemény, amelyen részt vettem. Tömött lelátók előtt emeltünk, és számunkra is élvezetes volt, ahogy a szünetekben egy ceremóniamester a tömeggel foglalkozott, tapsoltatta őket, sőt még hullámoztak is – mesélte.

A vb érdekessége volt, hogy a 2012-es londoni olimpia két sztárja, az aranyérmes Behdad Salimikordasiabi és a második Sajjad Anoushiravani Hamlabad nem volt ott a +105 kilogrammosok versenyén, mert fellázadtak a szövetségi kapitányuk ellen. Az irániak erre „előhúzták" a háttérből Bahador Moulaeit, aki a lökést megnyerte, összetettben és szakításban pedig második lett.

– Beszéltem az esetről Szalai Györggyel, a jelenleg Iránban dolgozó korábbi szövetségi kapitánnyal. Valóban van feszültség, ám biztosan meg tudják majd ezt oldani, már tervezik a kibékítésüket. Az már más kérdés, hogy a vitának köszönhetően induló Moulaei 19 kilogrammal jobbat emelt, mint amit Hamlabad az olimpiai ezüstjénél ért el...

Nagy Péter számára a pihenés után újabb versenyek következnek, előbb a spanyol csapatbajnokságban emel, majd novemberben ismét elindul az oroszországi President-kupán, amelynek ezúttal Moszkva ad otthont.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lance Armstrong koronatanú lehet az UCI múltjának feltárásában

Koronatanú lehet a doppingvétség miatt hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai Lance… Tovább olvasom