Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Nagy Péter nagyot emelt az Eb-n

Súlyemelés - A szegedi Nagy Péter remek eredménnyel zárta a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságot. A Tisza-parti versenyző ötödik lett.
A Szegedi Lelkesedés SK kiválósága, Nagy Péter hat jó fogással, 408 kg-os fantasztikus új (13 kilót javított korábbi rekordján!) egyéni csúccsal az ötödik helyen végzett összetettben, a plusz 105 kg-os kategóriában a súlyemelők bukaresti Európa-bajnokságán.

– Nagy a boldogság – kezdte a beszélgetést Nagy Péter –, éppen a családommal és a barátaimmal ünneplem a sikert. Sikert, mert hosszú idő óta nem ért el magyar súlyemelő ilyen jó eredményt. Nagyon „egyben" voltam, fejben és erőben is éreztem, hogy nem lehet gond. Elégedett vagyok, és a kapitány is megdicsért.

Nagy a verseny után rögtön autóba ült, hétfő hajnal fél egykor ért Szegedre. Egyelőre viszont nem akar a súlyemelésre gondolni.

– Nem is tudnék, mert a jogi karon következik a vizsgaidőszak. Most a tanulás veszi majd át a főszerepet. Júniustól viszont ismét a súlyemelés kerül előtérbe, az ősszel Dél-Koreában lesz a világbajnokság, és ott is szeretnék jól szerepelni.

Nagy Péter bukaresti csókja. Fotó: MTI
Nagy Péter bukaresti csókja.
Fotó: MTI

Sokakban felmerülhet a kérdés, mi lett volna akkor, ha Nagy Péter indulhat a pekingi olimpián.

– A múlttal nem szabad foglalkozni. Ez az eredmény a kilencedik helyre lett volna elegendő. Van olyan, amikor a vezetők döntenek egy sportolóról, van olyan, amikor az eredmények. Bízom benne, hogy még ennél is lesznek jobb eredményeim.

A magyar versenyző – az Eb jegyzőkönyve alapján – 175, 182, majd 188 kg-ot szakított, aztán 205, 212 és 220 kg-ot lökött. Az első fogásnemben ezzel negyedik, a másodikban pedig hatodik lett. Az eddigi rekordja összetettben 395 kg volt. Mindhárom aranyérmet az ukrán Ihor Simecsko érdemelte ki.

Eredmények, férfi +105 kg, összetett, Európa-bajnok:

Ihor Simecsko (Ukrajna) 433 kg (szakítás: 203 kg, lökés: 230 kg), 2. Almir Velagic (Németország) 418 (190, 228), 3. Jevgenyij Piszarjov (Oroszország) 418 (193, 225), 5. Nagy Péter 408 kg (188, 220);

Szakítás, Európa-bajnok: Simecsko 203 kg, 2. Piszarjov 193, 3. Velagic 190, 4. Nagy 188;

Lökés, Európa-bajnok: Simecsko 230 kg, 2. Grzegorz Kleszcz (Lengyelország) 229, 3. Velagic 228, 6. Nagy 220.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MetalCom-Szentes: Nem volt kérdés, ki a jobb

Vízilabda - Magabiztos sikerével egy győzelemre került a Domino a fináléba jutástól. Tovább olvasom