Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Nagy Péter várja már a havat

Utolsó magyarként vasárnap emel a kazahsztáni Almatiban zajló súlyemelő-világbajnokságon Nagy Péter. A +105 kilogrammos szegedi sportoló 410 kilós teljesítménnyel elégedett lenne, ez pedig a legjobb tíz közé kerüléshez is elég lehet. Az biztos, hogy a Kazahsztánban leesett 20 centiméter hó feldobja majd az olimpikont, hiszen imádja a telet.
Szombat óta tart a kazahsztáni Almatiban a súlyemelők 2014- es világbajnoksága, Nagy Péter, a Szegedi Lelkesedés SK sportolója azonban a tegnapot még itthon töltötte. A +105 kilogrammban induló Nagy persze nincs elkésve, csak vasárnap, a zárónapon emel, így elég volt ma hajnalban útra kelnie.

– Budapest, Bécs és Moszkva érintésével jutok el Almatiba. Bécsig két versenyzőtársammal együtt megyek, onnantól azonban egyedül teszem meg az utat. Nem szoktam unatkozni, már bekészítettem a rejtvényújságokat, és néhány vígjátékot is szeretnék megnézni a repülőn – mondta a tízszeres magyar bajnok tegnap az újszegedi Manuel Caféban rendezett sajtóbeszélgetésen. Hozzátette, bár öt óra az időeltolódás, őt ez sohasem zavarta, már a repülőn úgy fekszik le aludni, hogy mire odaér, átálljon a helyi viszonyokra.

A +105 kilogrammban induló Nagy Péter vasárnap emel a kazahsztáni világbajnokságon. Fotó: Frank Yvette
A +105 kilogrammban induló Nagy Péter vasárnap emel a kazahsztáni világbajnokságon. Fotó: Frank Yvette

– Beszéltem a kintiekkel, jók a körülmények, kétszer edzeni is tudok majd a verseny előtt. Úgy tudom, Almatiban 20 centiméteres hó van, aminek nagyon örülök, imádom a telet. Biztos, hogy ez feldob majd, talán a teljesítményemre is jó hatással lesz.

A vb-n, amelyen 72 országból 538 súlyemelő vesz részt, eddig sok magyar sikernek nem örülhettünk, ám ez nem meglepetés. Nagy az egyedüli, aki az A csoportba, azaz súlycsoportja legjobbjai közé kapott besorolást.

Nagy Péter – online

A Szegedi Lelkesedés SK versenyzője gondol a drukkereire is, éppen ezért a kazahsztáni világbajnokság alatt is rendszeresen jelentkezik majd bejegyzésekkel és fotókkal Facebook-oldalán. A 28 éves Nagy Péter valószínűleg az egyedüli hazai súlyemelő, aki saját rajongói oldallal rendelkezik, ezt részben ő is szerkeszti. Hogy mennyire népszerű, azt jelzi: a közelmúltban tábora átlépte az ezres határt, tegnap délután 1034-en lájkolták őt a közösségi oldalon.

– Ezt nem érzem tehernek, hiszen évek óta így alakul. A 62 kilós Soóky Gergely egy kis szerencsével ugyan, de 12. helyen végzett, ami az olimpiai kvóták szempontjából is jó kezdés. Az idei és a jövő évi vb-n kell 120 pontot összegyűjtenünk, hogy Kazahsztánban nagyjából a felét megszerezzük, ahhoz a 105 kilogrammban induló Gyurkovics Ferencnek és nekem is jól kell teljesítenem.

Hogy ez mit jelenthet? Nagy szakításban 185, lökésben 216 kilogrammon kezd, összesítésben pedig 410 kilóig szeretne felmenni, ami a legjobb tíz közé kerüléshez elegendő lehet. Az egyéni csúcsa több ennél, ám a felkészülését sérülés is nehezítette.

– Az országos bajnokság előtt elmozdult az egyik csigolyám, két napig alig tudtam megmozdulni. Úgy sétáltam, mint a Robotzsaru, a zoknit is alig bírtam felhúzni, ám szerencsére két nap alatt aránylag helyrejöttem. 2009-ben egy ilyen sérülés miatt hagytam ki a vb-t, most nincs ekkora baj.

Az Eurosport vasárnap, magyar idő szerint déltől élőben közvetíti majd a +105 kilogrammosok küzdelmét, ahol az iráni Szalimikordasziabi és a két orosz, Lovcsev és Albegov lehet harcban az első helyért. Nagy Péter szerint a 472 kilogrammos világcsúcs is megdőlhet Kazahsztánban.

– Azt gondolom, a verseny után még az is belefér, hogy az interneten megnézzem a MOL- Pick Szeged kézilabdacsapatának a francia Dunkerque ellen 16 órakor kezdődő BL-meccsét – tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ahogy azt vártuk: MOL-Pick-Komló 27-17

A MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az NB I 13. fordulójában 27-17-re verte a Komló együttesét az újszegedi sportcsarnokban. Tovább olvasom