Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Nagy siker volt a Pick-futás

Ismét nagy sikert aratott a Szeged Városi Sportigazgatóság és a Csongrád Megyei Triatlonszövetség által rendezett Pick korosztályos utcai futóverseny.
Fotó: Gyenes Kálmán
Mind a négy korosztályban (a felnőttet és a szeniort egybe számolták) a maximális létszám, 130-130 fő nevezett a szegedi Pick-futásra, vagyis összesen 520 amatőr és profi sportoló teljesítette a távokat, 1300-tól 4500 méterig. Az eseményre 32 iskola delegálta legjobb futóit, de részt vettek a helyi és környékbeli egyesületek versenyzői is. A miskolci színekben szereplő és a ValóVilágra jelentkező gyalogló, Dudás Gyula nem hazudtolta meg önmagát: a dobogón állva kivette az ajándékcsomagból a szalámit, meglengette és elkurjantotta magát: „Csakis ezért jöttem!".

A Pick-futás egyben a KM-túra szabadidős sorozat utolsó állomása volt, ezért a szervezők megtartották a zárósorsolást. A fődíjat, a kétszemélyes afrikai utazást Konkoly Thege Viktória nyerte.

Eredmények:
I. korcsoport (általános iskola, alsó tagozat), lányok: 1. Vass Flóra (Tiszaparti, Szeged), 2. Nemes (Madách, Szeged), 3. Vass L. (Tiszaparti); fiúk: 1. Rácz Sándor (Waldorf, Szeged), 2. Kertész (Ságvári, Szeged), 3. Horváth (Rókus II., Szeged). II. korcsoport (általános iskola, felső tagozat), lányok: 1. Varga Réka (Dózsa, Szeged), 2. Fürtön (Rókus I., Szeged), 3. Farkas (Tiszaparti); fiúk: 1. Lengyel Attila, 2. Fehér (mindkettő Rókus I.), 3. Fülöp (Rókus II.). III. korcsoport (középiskolások), lányok: 1. Tallér Szandra (Csonka, Szeged), 2. Farkas (Széchenyi, Szeged), 3. Fekete (Móra, Szeged); fiúk: 1. Csőke Szilárd (Titán TC, Szeged), 2. Veress, 3. Kozári (utóbbi kettő Radnóti, Szeged).
IV. korcsoport (felnőttek), nők: 1. Biacsi Bernadett, 2. Biacsi Ilona (mindkettő Szegedi VSE), 3. Szabó Andrea (UNIK SE); férfiak: 1. Lóczi Attila (Szegedi VSE), 2. dr. Szekeres (Titán TC), 3. Dudás (DIAC, Miskolc). V. korcsoport (szeniorok), nők: 1. Farkas Mária (amatőr, Szeged), 2. Sallai (Szegedi VSE), 3. Jeszenszki (Rendőr TE, Szeged); férfiak: 1. Rostás Pál (Bercsényi, Vásárhely), 2. Farkas (Titán TC), 3. Vetró (Bercsényi, Vásárhely).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wolfék a riválisok ellen készülnek

A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapata ma 18 órai kezdettel a Győri Graboplast ETO KC-t látja… Tovább olvasom