Délmagyar logó

2016. 05. 25. szerda - Orbán 13°C | 23°C

NB I-es lett a kisebbik Szélpál: az ifjúsági Európa-bajnok apa fiai közül Tamás után Norbert is debütált

A szegedi Szélpál Norbert személyében újabb Csongrád megyei labdarúgó debütált a labdarúgó NB I-ben. A 19 éves játékos - akinek édesapja ifjúsági Európa-bajnok, bátyja pedig szintén élvonalbeli futballista volt - a Békéscsaba 1912 Előre mezében, az MTK elleni 0-0 alkalmával mutatkozott be a legmagasabb osztályban.
Vélemény

Szélpál László ifjúsági Európa-
bajnok labdarúgó


– Nagyon büszke vagyok rá, hogy
Tomi után Norbi fiam is bemutatkozott az élvonalban. Ismerem a tehetségét és a múltját, így azt gondoltam, erre hamarabb is sor kerülhet, de 19 évesen még mindig nincs lekésve semmiről. Jól bánik a labdával, játékügyes, a 192 centijével pedig jól is fejel, ezért szerintem sokkal több van még annál benne, mint amit eddig elért.
– Szerdán szóltak, hogy az NB I-es kerettel kell edzenem, csütörtökön kiderült, hogy utazok a csapattal, a pénteki keretszűkítésen sem maradtam ki, szombaton pedig csereként pályára léphettem – mesélte NB I-es debütálásának villámgyors történetét Szélpál Norbert, a Békéscsaba 1912 Előre szegedi labdarúgója. A középpályás az MTK elleni hétvégi bajnokin állt be a 85. percben, a hosszabbítással együtt nyolc percet töltött a pályán, több jó passza is akadt.

– Ősszel az NB III-as Diósdnál voltam, de mindenképpen váltani akartam, így megkerestem korábbi békéscsabai edzőmet, Jakab Pétert, majd az átigazolási időszak végén az Előréhez kerültem. Eredetileg az NB III-as második csapathoz jöttem, ám mivel az első fordulóban eltiltásomat töltöttem, majd szabadnaposak voltunk, végül hamarabb mutatkoztam be az NB I-ben, mint a harmadosztályban.

A 19 éves játékos futballcsaládból származik: édesapja, egykori kollégánk, Szélpál László ifjúsági Európa-bajnok és magyar bajnok volt, bátyja, a 28 éves Tamás a Diósgyőr és a Nyíregyháza mezében 33 NB I-es meccsen kapott lehetőséget, most Dabason szerepel, míg húga, a 15 éves Nóra néhány napja igazolt a Ferencvárostól a szintén NB I-es Szegedi AK-hoz, ő a felnőttek között még nem lépett pályára. A kakukktojás a 22 éves András, aki jelenleg a kézilabda NB II Délkeleti csoportját vezető Kiskunfélegyháza játékosa.
Szélpál Norbert (42) csereként szállt be az MTK ellen. Fotó: Facebook
Szélpál Norbert (42) csereként szállt be az MTK ellen. Fotó: Facebook

– Mindannyian hívtak, írtak, még ment a meccs, amikor a Facebookon már gratuláltak a bemutatkozásomhoz. Érdekesség, hogy mivel az Előre II. és a Dabas ugyanabban a csoportban szerepel, Tamással
– aki hasonlóan fiatalon, 20 évesen mutatkozott be az NB I- ben – akár ellenfélként is találkozhatunk tavasszal. Persze jobb lenne megragadni a csabaiak első keretében – mondta.

Növeli az esélyeit, hogy fiatal, így az MLSZ szabályai miatt szerepeltetésével pénzhez jut csapata, valamint az is, hogy a következő két hétben a bajnokság mellett a kupában is érdekelt az Előre, a négy meccsre pedig bővebb keret kell majd Zoran Szpisljak vezetőedzőnek.

– Minden találkozó fontos, mert ötpontos hátrányban vagyunk a bennmaradást jelen- tő tizedik helytől. A középpályán számítanak rám, a védők előtt, védekező szerepkörben, de a csatárok mögött is játszottam már. Hétfőn megint az első kerettel edzettem, az pedig kedden derül ki, hogy a szerdai, kozármislenyi kupameccsre utazok-e – tette hozzá Szélpál Norbert.

A Tisza Volánban nevelkedő labdarúgó egyébként jó „évjárat" tagja: az 1996-os születésű, az országos bajnokságban harmadik helyig jutó szegedi csapatból Zsótér Donát (jelenleg Puskás Akadémia), Szivacski Donát (Vasas), Kecskés Ákos (Újpest) és Lévai Norbert (Szigetszentmiklós) is játszott már az élvonalban, míg Szentes-Bíró Tamás strandlabdarúgásban lett válogatott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Asztalitenisz: Martonosi a trónon

A Feszültség Kft. támogatásával az ATSK Szeged sportegyesület rendezett amatőr asztalitenisz… Tovább olvasom