Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

NB II: Vácra utazik a Makó FC

A Dunakanyar-Vác együtteséhez látogat ma a Makó FC az NB II-es labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának 14. fordulójában.
Kolozsvári János együttese nem néz könnyű feladat elé, hiszen az 5. helyen álló Vác az utóbbi három hazai bajnokiját kapott gól nélkül megnyerte (3–0 a Békéscsaba, 1–0 a Vecsés, 2–0 a DVSC II. ellen), míg a Makó az utóbbi három játéknapon kikapott, ám ahogy Ménesi Gábor elnök lapunknak elmondta, még néhány pontot fontos lenne gyűjteni a téli szünet előtt, erre pedig a mai meccs és a jövő heti, MTK II. elleni összecsapás során is bravúr kellene. A Makóból Podonyi térdsérülés miatt hiányozni fog, Tóth Imre viszont visszatérhet eltiltása után.

A két csapat tavaly is találkozott: akkor Makón 1–1-et játszottak, míg Vácon a hazaiak nyertek 2–1-re. A váciaknál ezúttal is a csatársorra kell majd nagyon figyelni, az exferencvárosi Rob Kornél, Palásthy Norbert duó bármikor képes gólhelyzetet teremteni.

A Makó FC várható kezdőcsapata: Czirbus – Rakonczai, Béres, Tóth I., Krucsó – Varga R., Magyar, Puskás – Csamangó, Schreiber, Fülöp.

Fordított az MTK

A labdarúgó NB I 14. fordulójának tegnapi nyitányán az utóbbi hetekben gyengén teljesítő MTK egygólos hátrányból fordítva győzött. Eredmények: MTK–Pápa 2–1, Győr–Videoton .....
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Senki sem pihenhet, minden megyei csapat meccsel

Tizenkét, élvonalbeli Csongrád megyei együttes játszik mérkőzést a hétvégén, hat hazai környezetben. Tovább olvasom