Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

NB III-as évértékelő - osztályt vált a KITE?

Felemásan szerepeltek a Csongrád megyei csapatok a labdarúgó NB III Alföld csoportjában: a KITE-Szeged ezüstérme több mint bravúr, a Hódmezővásárhelyi FC kisebb, a Tisza Volán SC nagyobb mértékben maradt el a kitűzött céltól.
Az NB III-as megyei csapatok edzőinek ugyanazt a három kérdést tettük fel: 1. Saját csapata szereplése kapcsán mondja el véleményét a 2010/2011-es évadról; 2. Értékelje játékosainak teljesítményét; 3. A pihenő után mikor kezdik el a felkészülést?

1. Major László, a KITE-Szeged mestere: – Újoncként a biztos bennmaradás kiharcolása volt az eredeti cél. Ezt nagyon magasan túlteljesítettük, az utolsó pillanatig küzdöttünk az aranyéremért. Ki merem jelenteni, annak ellenére, hogy másodikként zártunk, mi voltunk a csoport legjobb csapata. Mivel csak későn tudtunk összeállni, nyári felkészülésről sajnos nem beszélhettünk, ellenben a téli remekül sikerült, a megszerzett pontszámok nem hazudnak. Játékosaim belátták, csak és kizárólag a kőkemény, megalkuvás nélküli munkának lehet eredménye. Büszke vagyok rájuk!

Buchholcz Gábor, a Tisza Volán SC edzője: – Fel szerettünk volna jutni az NB II-be, de legalábbis a közvetlen élmezőnyben akartunk végezni. Ettől sajnos jócskán elmaradtunk, pedig most is állítom, nem kergettünk rózsaszín álmokat. A gólszerzéssel hadilábon álltunk, hiába futballoztunk a mezőnyben egész ügyesen, hiába dolgoztuk ki a helyzeteket, a befejezéseket elrontottuk. Más csapatokkal ellentétben mi nem tudtunk gólzsákokat felmutatni. Csalódás-e a 8. hely? Abban a tekintetben nem, hogy az elmúlt három évad közül most szereztük a legtöbb pontot, abban viszont igen, hogy így is legalább nyolc pont bennünk maradt.

Kandó Róbert, a HFC trénere: – Csalódás számomra a 10. helyünk, főleg a tavaszi hazai szereplésünk miatt. Korábban elsősorban az otthonunkban szerzett pontokból „éltünk", most viszont tavasszal, nem számolva a Jászberény ellen játék nélkül kapott három pontunkat, csak a Kecskemétet győztük le. Mentségünkre szóljon, az elmúlt nyáron két meghatározó játékosunk, Batik Bence és Bakos Ádám eligazolt tőlünk, arról nem beszélve, hogy rengeteg sérülés tizedelte a csapatot, és az ezáltal szerephez jutott fiatalok bár igyekeztek, hullámzó teljesítményt nyújtottak.

2. Major László: – Csalódást egyetlen labdarúgóm sem okozott, mindenki igyekezett a tudása legjavát nyújtani annak érdekében, hogy a következő idényt már az NB II-ben kezdjük. Az utolsó hét, kivétel nélkül győztesen megvívott meccsünkön nagyszerűen összekovácsolódott a gárda, igazi csapatként funkcionált. A télen sikerült egy nagyszerű játékost, Bernáth Pétert igazolni, aki teljesítményével, góljaival nemcsak csapatunkból, hanem az egész mezőnyből kitűnt. Rajta kívül külön szólnék még Batik Bencéről, aki, ha a fejlődése töretlen marad, NB I-es futballista lehet.

Buchholcz Gábor: – A mérkőzéseken, illetve az edzéseken nyújtott teljesítményt is figyelembe véve négy játékost kívánok a többiek elé helyezni: a két kapust, Czirják Tamást és Dongó Dénest, a mezőnyjátékosok közül egész éves produkcióját értékelve Búzási Pétert, a tavaszi játéka miatt pedig Szabó Attilát. Csatárainkban csak a szerzett kevés góljuk miatt csalódtam, a mezőnymunkájukat nem érhette kritika.

Kandó Róbert: – Kapusunk, Kovács Krisztián példamutató teljesítménnyel rukkolt ki, de Domonkos Ferenc, Varga Máté és Marton Bence játékát is nagyra értékelem. Fiatal támadónkat, Bata Csongort is dicséret illeti őszi produkciójáért, ellenben tavasszal nagyon hiányoztak a találatai, amit meg is éreztünk. Nagy csalódást senki sem okozott, ha nem is ment jól a játék, az akarati tényezőket figyelembe véve mindenkivel elégedett voltam.

3. Major László: – Egyelőre még minden bizonytalan. Amennyiben az NB II-ben tudnánk szerepelni, akkor rövid pihenőjük lenne a játékosoknak, mert már június 27-én el kellene kezdenünk dolgozni. Ha összejönne az osztályváltás, feltétlenül meg kell erősítenünk a keretet, márpedig az újak beépítéséhez nem kevés időre lesz szükség. Amennyiben maradunk a harmadosztályban, július közepén találkozunk először.

Buchholcz Gábor: – Az elmúlt hét péntekje óta tart a játékosok pihenője, amely július 7-én ér véget. Nyilván lesznek távozók és érkezők, a támadószekcióban mindenképpen szükséges erősíteni. Csakis a feljutás kiharcolása lehet a célunk. A fogadkozásokat most már illene felváltaniuk a tetteknek.

Kandó Róbert: – Szombattól már a pihenőjüket töltik a játékosok. Az új évad első edzése július 11-én lesz. Hat hét felkészülés elegendő kell, hogy legyen. A bajnokság augusztus 20-án kezdődik.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Future 2011. június 25. 10:59
    „Itt valami félreértés van, a Makó kínálja eladásra a jogot...Szeged csak megveszi a "terméket".”
  • 36. mackósajt 2011. június 25. 06:30
    „Ha nem jutnak fel rögtön az NB1-be,akkor melyik csapata indulási jogát veszik meg vajon a szegediek?”
  • 35. laca74 2011. június 23. 16:19
    „Talán egyszer lesz majd olyan szegedi osztályváltás (felfelé) amikor nem másik csapat kárán teszik meg a zöldasztalnál. Erösités? majd jönnek a semmire se jó légiósok,inkább szegedi kötödésü játékosokat kellene visszahozni.”
  • 34. Xerxes 2011. június 23. 00:23
    „Makón maradjanak csak a hagymaszedésnél.”
  • 33. Palacsinta 2011. június 22. 20:10
    „Inkább veszne a jog,mint valaki elorozza.Amióta szeged kipottyant,azóta ezt a pillanatot várták,hogy a Makó farvizén benyalják magukat a másodosztályba.”
  • 32. Future 2011. június 22. 15:40
    „Mackósajt: akkor jobb ha bekötteted az adót..., vagy veszel egy szeged-makó buszbérletet :)”
  • 31. mackósajt 2011. június 22. 14:56
    „Éves bérletem van! Minden hazai Makói FC meccsen kinn vagyok! Csak akkor néznék TV-be meccset,ha szegedi volnék!”
  • 30. Future 2011. június 22. 12:39
    „mur, mackósajt: Ha döglődik a tehened dögöljön meg a szomszédé is..., egyébként neked szerintem teljesen mindegy, mert a lényeg, hogy a Sport1 en menjen mérkőzés...:)”
  • 29. mackósajt 2011. június 22. 10:33
    „Egyetértek mur-al!”
  • 28. mur 2011. június 22. 07:02
    „Vándoroljon ki a jog a megyéből a Makó megdolgozott minden osztály váltástért a Szeged is dolgozzon meg érte ne mindig a sült galambot várja!”
  • 27. ultra 2011. június 21. 22:40
    „Makó nem tudja eltartani a csapatot, a CSLSZ nem tud anyagi forrást biztosítani, és ha nem jön Szegedre az NB II-es jog, akkor az kivándorol a megyéból. Nos, melyik a jobb megoldás?

    ez a lényeg.”
  • 26. mackósajt 2011. június 21. 20:47
    „Legyen NB2-es a Szeged, de ne a Makó zsírján!Ennyi!”
  • 25. Future 2011. június 21. 18:58
    „A Dorozsma nem jogot adott át, hanem a csapatot költöztették be Szegedre (érthető okokból). A Tiszasziget nem adott át jogot, hanem a Tisza Volánt egyszerűen "benyomták" a megye I.be, ezért lett létszámemelés. KITE-Szeged (amely élt egy évet...) igen, a Kistelek adta át a jogot, ez igaz.
    De azt figyelembe kell venni, hogy a Makó nem tudja eltartani a csapatot, a CSLSZ nem tud anyagi forrást biztosítani, és ha nem jön Szegedre az NB II-es jog, akkor az kivándorol a megyéból. Nos, melyik a jobb megoldás?”
  • 24. mur 2011. június 21. 12:54
    „Nem Szeged városára gondoltam hanem a Cslsz-re ,ha jol tudom a Dorozsmábol Szeged fc ,a Tsziget átadta a jogot a Volánnak, a Kistelek a Kitének !”
  • 23. Future 2011. június 21. 10:47
    „Mur: És Szeged városa hogyan segítse Makót...nem túl nagy paradoxon amit írsz. Egyébként irnál konkrétumokat melyik szegedi csapat vásárolt jogot, váltott osztályt, mondjuk a KITE Szegedes tavalyi mutyizáson kívűl? Köszönöm előre is.”
  • 22. mur 2011. június 21. 10:28
    „Azért kellene a megyének segíteni a Makón mert ők letettek valamit asztalra nem csak elvettek!A Szeol óta nincs foci Szegeden mert mindig pénzéhes paprikajancsik vezették az akkor épp megvásárolt csapatot amit kaptak lovét azonnal lenyúlták!Már írtam az elmúlt évekbe egyszer se jutott föl szegedi csapat önerőből csak vásárolt jogon ,kérdezem nem bebizonyította Szeged hogy alkalmatlan egy focicsapat vezetésére és nem olyan csapatot kellene segíteni aki bizonyított!”
  • 21. Future 2011. június 21. 08:06
    „Lehet, hogy mackósajtnál a pont, csak sajnos semmit nem tud az egészről..., de jókívánságaiból kiderül nem is nagyon érdekli, és nem nagyon van tisztába azzal, hogy az NBII-hez bizony pénz kell, ami Makón nincs, már az elmúlt években sem nagyon volt, és nagyon nagy elismerés a makói vezetőké, hogy eddig bírták, és remélem nem omlik be teljesen a klub, és tud építeni az utánpótlása mégha nem is az NBII-ben.”
  • 20. mur 2011. június 21. 06:50
    „mackosajtnál a pont”
  • 19. mackósajt 2011. június 21. 06:34
    „A Makó nem menne a lecsóba, ha nem lennének,ilyen utolsó gennyes alakulatok, mint a KITE-Szeged, vagy az FK Szeged mögött álló érdekeltségek!
    És Makón messze nagyobb a futball szeretete és messze több nézőt vonz,mint a szegedi foci!
    Az NB2 Keleti csoportjában a Makó FC hazai meccseire járnak ki majdnem a legtöbben. Szóval van igény Makón a focira!
    Csak ugye ott is van egy-két ember,akiket lelehet kenni!
    Ha bármelyik szegedi csapat a Makó jogán indul, csak azt kívánom,hogy járjanak úgy,ahogy az eddigi összes elátkozott szegedi focicsapat!”
  • 18. merida85 2011. június 20. 20:07
    „nb2 :)

    Kenesei Zolit vissza :)

    Hajra KITE!!”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tekearany – huszonöt év böjt után

Két szegedivel nyerte meg negyed évszázad után újra a női tekecsapat-világbajnokságot a magyar válogatott.
Tovább olvasom