Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

NB III: otthon tartott három pontok

A labdarúgó NB III Alföld csoportjának 16. fordulójában az otthon játszó Csongrád megyei csapatok mindegyike győzött. Sajnos HFC pont Makóra látogatott...
Makó–Hódmezővásárhelyi FC 1–0 (1–0)
Makó, 100 néző. Vezette: Belanka.
Makó: Czirbus 6 – Kulacsik 5, Varga Cs. 5, Kalász 5, Horváth G. 5 – Tóth T. 5 (Kohajda, 5), Horváth K. 5 (Puskás Cs., 5), Siket 6, Bakos Á. 5, Tóth A. 5 – Schreiber 6 (Rakonczai). Edző: Bány Tamás.
HFC: Vígh S. 5 – Tóth J. 5, Antal 5 (Konc, 5), Mucsi 6, Marton 5 – Brizik-Bodrogi 5 – Nagy A. 5, Varga L. 5 (Hanyecz B. 5), Klimaj 5, Lékó 5 (Kökény) – Varga M. 5. Edző: Dezső Ferenc.
Gólszerző: Schreiber (40.).

Az első tavaszi megyei derbit Makón a hazaiak nyerték a HFC ellen. Nem rágták le a körmüket azok, akik kilátogattak Makón az Erdei Ferenc téri sporttelepre. A két csapat már tudott a füves pályán játszani, ám ezt az alkalmat nem tették emlékezetessé. Kevés helyzet alakult ki, a két 16-os között folyt a játék, a kapusok pedig nem izgulták agyon magukat. Aki gólt szerez, nyer – szögezhették le a nézők már az első félóra után, és ez igaz is lett. A 40. percben egy jobb oldali szabadrúgás után a labda a kapufáról kipattant, Schreiber pedig több védő között szemfülesen, becsúszva juttatta a labdát a hálóba. Miközben a hazaiak sikeresen őrizték az előnyüket, a vendégek minden megpróbáltak az egyenlítésért, ám szerencséjük sem volt.

A megyei rangadón: Makó-HFC 1-0. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Bány Tamás: – Jelen helyzetünkben minden győzelemnek nagyon nagy értéke van, és ezt így gondolom most is, amikor szerencsével nyertünk.
Dezső Ferenc: – Nem tudtuk átmenteni a formánkat a két héttel ezelőtti, Kecskemét II. elleni mérkőzésről. Helyzetek nélküli mérkőzésen az a csapat nyert, amelyik szó szerint talált egy gólt, és ez a Makó volt.


Mórahalom-Dabas 2-1 (1-0)
Mórahalom, 200 néző. Vezette: Szűcs G.
Mórahalom: Kovács K. – Nagy Z., Sarnyai (Kothencz), Udvari, Mészáros Z. (Ngalle) – Fülöp T., Magyar Gy., Podonyi, Vojnics-Zelics – ifj. Csák (Gahwagi), Faragó. Edző: Csák Zoltán.
Dabas: Szabó M. – Tóth M., Markos, Takács K., Danyis – Szirtesi, Zana – Volenszki (Dévai), Körmöczy, Bozsik – Tóth I. Edző: Keresztúri András.
Gólszerzők: Magyar Gy., Fülöp T., illetve Dévai.

Újabb, a bennmaradás szempontjából fontos lépcsőfokot „mászott meg" a Mórahalom. Csák Zoltán tanítványai ugyanis a Gyula után megint egy közvetlen riválist vertek meg – nem is akárhogyan. A hazaiak az első félidő hajrájában szereztek vezetést Magyar György révén, a hajrában azonban a vendég Dabas kiegyenlített. Ám egy bátor húzást követően az egyenlítés utáni hét perc is elég volt ahhoz, hogy nyerjen a hazai alakulat. Magyar készítette le a labdát Fülöpnek, az ő lövése pedig utat talált a kapuba. A Mórahalomból a csereként beállt Gahwagi egy vitás szituáció után piros lapot kapott.
Csák Zoltán: – Szikrázóan kemény, rendkívül változatos meccsen az első félidő jó játéka után ránk erőltette magassági fölényét a Dabas, de egy jó szerkezeti váltással és a hajrában elért győztes góllal nyertünk. A második lépcsőfokot is megmásztuk.


Tisza Volán-Nagykőrös 2-0 (1-0)
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű, 150 néző. Vezette: Csatári.
Tisza Volán: Dongó – Kormányos, Vida, Szabó A., Grünwald – Dargó - Szélpál, Buzási, Szilágyi (Boros), Beretka (Puhalák) – Rácz D. (Szabó D.). Edző: Tóth Ákos.
Nagykőrös: Rónaszéki – Szabó T., Mojzes, Pető Z., Frank P. – Pintér Z., Petrics – Schrancz, Háda (Horváth G.), Malik – Szebellédi. Edző: Tóth Mihály.
Gólszerzők: Rácz D., Pető Z. (öngól).

Kettőből kettő. Tóth Ákos bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban a Tisza Volán élén a labdarúgó NB III Alföld csoportjában. A 14. fordulóban a Tökölt, a 16. fordulóban pedig a Nagykőröst verte kapott gól nélkül, két szerzett találattal a szegedi alakulat. A rendkívül masszív Volán előbb Rácz D. révén, majd Pető Z. öngóljával vette be a vendégkaput, miközben kétszer a kapufát is eltalálta.
Tóth Ákos: – Örülök, hogy sikerült a második hazai mérkőzésen legyőzni az aktuális másodikat. A második félidőben akár még nagyobb különbség is kialakulhatott volna. Legnagyobb erényünk a küzdés, a szív, amely mellé az utóbbi időben szerencse is párosult.

A bajnokság állása
1. Dunaharaszti 15 9 4 2 24–14 31
2. Monor 15 8 2 5 29–18 26
3. Nagykőrös 15 7 5 3 28–21 26
4. Tököl 15 7 4 4 27–18 25
5. Gyula 15 7 4 4 23–14 25
6. Dabas 15 7 2 6 26–21 23
7. Üllő 15 7 2 6 24–30 23
8. Soroksár 15 6 5 4 21–16 23
9. Mórahalom 15 6 3 6 23–20 21
10. Kecskemét II. 15 5 2 8 24–27 17
11. Makó 15 3 7 5 18–22 16
12. Tisza Volán 15 4 3 8 12–21 15
13. Vecsés 15 4 3 8 22–33 15
14. HFC 15 0 4 11 8–34 4

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szépen ´haltak meg´: Kielce-Pick Szeged 32-27

Öt góllal kikapott a Kielce otthonában, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a Pick Szeged férfi… Tovább olvasom