Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

NB III: reálisak a helyezések

Mindkét NB III-as megyei labdarúgócsapat edzője, Kolozsvári János (HFC) és Lóczi István (Algyő) is úgy érzi, reális együttesük jelenlegi bajnoki helyezése.
A két NB III-as gárda közül meglepetésre jelen pillanatban a Hódmezővásárhely áll kedvezőbb pozícióban: a HFC jelenleg hatodik.
– Összességében elégedett lehetek a csapattal annak ellenére is, hogy csak hatodikak vagyunk. Az már bravúr lett volna, ha az első háromban végzünk ősszel – mondta Kolozsvári János, a HFC edzője. – Voltak jó, és akadtak rossz periódusaink, azaz nem voltunk kiegyensúlyozottak. Az lenne a legfontosabb tavasszal, hogy a fiatalok állandósítsák formájukat. Bernáthon kívül nem volt gólszerzőnk, ha neki nem ment, bajba kerültünk. A csapat nagy része dolgozik, az edzések így nehezen megoldhatók, ám éppen emiatt kezdünk már ma.

A nyolcadik helyen telel az Algyő az NB III-ban.
– A helyezésünk és amit elértünk, az a realitást mutatja. Talán csak az örkényi, gólnélküli döntetlent sajnálom, ha az a két pont meglenne, elégedett lennék – nyilatkozta Lóczi István, az Algyő trénere. – Jövő hétfőn kezdjük meg a felkészülést, kilenc edzőmeccs szerepel a programunkban január végétől március elejéig. Gólerős csatárunk, Pálinkó Máté valószínűleg Ausztriában, az ötödosztályú Union Naarn együttesében, Maróti Sándor csapattársaként folytatja a pályafutását. A helyére kiszemeltem Tóth Ákost, de a védelembe is szeretnék rutinos embert igazolni, így került képbe az NB I-ben is játszott Nagy Attila. A célkitűzés a hatodik helyre szól.
Mádi József


A tervezett programok

A HFC programja, január 17.: Kecskemét–HFC, jan. 28.: teremtorna Gyopároson, február 1.: Békéscsaba–HFC, feb. 4., 11 óra: HFC–Balástya, feb. 8.: Kiskunfélegyháza–HFC, feb. 9., 16.30: Tisza Volán-Szeviép– HFC, feb. 11., 11: HFC–Csongrád, feb. 15., 16.30: Tisza Volán–HFC, feb. 18., 11: HFC– Kiskunfélegyháza, feb. 22., 18: Csongrád–HFC, feb. 25.: Battonya–HFC, március 4., 11: HFC– Battonya.
Az Algyő tervezett edzőmeccs programja, január 21.: Tisza Volán-Szeviép, február 4.: Battonya, feb. 8.: Lubicka- Balástya, feb. 11.: Tisza Volán-Szeviép, feb. 15.: Csongrádi Tisza-part SE, feb. 18.: Battonya, feb. 22.: Kiszombor, feb. 25.: Csongrád, március 4.: Balástya. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zapletán egyre érettebb játékos

Igen népes mezőnyben óriási csatában mindössze egyetlen fával maradt le a dobogóról a… Tovább olvasom