Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Négy Dudás egy „csárdában"

Szeged – A szegedi gyaloglólegenda, Dudás Gyula az elmúlt két hetet családjával itthon töltötte: az apropót felesége, Anett születésnapja, a mester, Antal Andor szülinapi bulija és a húsvét adta. De ha már hazajött, részt vett a Budapesten tartott veterán világbajnokságon és a Békéscsabán rendezett felnőtt ob-n.
– Persze hogy sírtam! A Mester számomra több edzőnél, apám helyett apám volt, neki köszönhetem, hogy ember, sikeres sportoló, boldog családapa lett belőlem – mondta az állami gondozottként nevelkedett Dudás Gyula többszörös magyar bajnok, olimpikon gyalogló arra utalva, hogy edzője, Antal Andor 70 éves születésnapi buliján elérzékenyült, könnyezve ölelték át egymást mesterével.

Elmondta: a hőskorban Antal Andor többször megkérdezte: ettél a héten normálisan? A válasz általában tagadó volt, ekkor felhívta magához, és elé tett mindent, amit otthon talált, kolbászt, szalonnát, hogy Gyula legalább egyszer egy héten jóllakhasson, legyen energiája a tréningekre, a versenyekre. Vissza a mába: először mintegy 3 hete járt újra itthon az Angliában élő Dudás, akkor részt vett a Budapesten rendezett veterán gyalogló-világbajnokságon, amelyen 3 ezüstérmet szerzett, 3 kilométeren 13.03, 10 kilométeren 46.33 perccel, valamint tagja volt az ezüstös magyar csapatnak. Visszatért Angliába, Brightonba – ott élnek –, majd április 8-án ismét Magyarország felé vette az irányt a teljes, négyfős család.

Együtt a család. Dudás Gyula, valamint a felesége, Anett és a két gyermek, Dusán és Mira. Fotó: Schmidt Andrea
Együtt a család. Dudás Gyula, valamint a felesége, Anett és a két gyermek, Dusán és Mira. Fotó: Schmidt Andrea

– Több „ürügy" is akadt: ha már itthon voltam, részt vettem a Békéscsabán rendezett magyar bajnokságon, ahol 20 kilométeren 1 óra 48 perccel 9. lettem, míg a Miskolci Sportiskola csapatának tagjaként a dobogó harmadik fokára állhattam fel. Az igazi apropót feleségem, Molnár Anett születésnapja jelentette, amit április 21-én a szegedi Corso Caféban ünnepeltünk. Számomra nem a felcsúti stadion avatása és a húsvét miatt volt emlékezetes ez a nap. Ilyenkor a családot, a barátokat is meglátogatjuk, és ha tehetem, sporteseményekre is kilátogatok, ezúttal erre nem volt alkalmam.

Hat esztendeje – alaposan cáfolva a mondást – négy Dudás is megfér egy „csárdában", vagyis családban: Gyulának és Anettnek 8 éve született első gyermekük, Dusán, Mira pedig 6 és fél éves. Mindketten Angliában járnak iskolába, a nyelvet nagyon jól beszélik – „nem is tudják, hogy magyarok", közölte Gyula –, Anett egy iskolában dolgozik (őt sem adják el angolul), míg hősünk kertészként tevékenykedik. Szerdán utaznak vissza Brightonba, vagy haza?

– Vissza, nekem, bármennyi időt töltsek, éljek külföldön, Magyarország, azon belül Szeged marad a hazám – mondta Dudás Gyula, aki legközelebb az iskolai nyári szünetben, július végén látogat haza.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyeegy: Süli Péter tippelt a hétvégére

A Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában óriási rangadót rendeznek. Tovább olvasom