Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Nehéz évad előtt áll a Makó FC

A hét végén megkezdődik a küzdelem a labdarúgó NB II-ben. A keleti csoportban érdekelt Makó FC az újonc Jászberény otthonában rajtol. Takács Zoltán edző nehéz, de eredményes évadot vár csapatától.
Takács Zoltán edző bizakodó a rajt előtt. Fotó: Gyenes Kálmán
A legutóbbi idényt az előkelő negyedik helyen zárta a Makó FC. A zöld-sárgák remek tavaszt produkálva az őszi tizenegyedik helyről léptek hatalmasat előre.

Jegyzik a csapatot

– A most kezdődő szezon nehezebbnek ígérkezik – jegyezte meg Takács Zoltán, a Makó edzője. – A jó szereplés következtében most már jegyzik, elismerik csapatunkat, ami egyben azt is jelenti, hogy jobban odafigyelnek, készülnek rá. Ettől függetlenül természetesen arra törekszünk, hogy megint jól szerepeljünk, kiszolgáljuk közönségünket. Nem szokásom előre jósolgatni, de arra feltétlenül képesnek tartom magunkat, hogy a középmezőnyben, vagy talán egy kicsit feljebb végezzünk. Rengeteg múlik majd azon, hogy a szűk keretünkből ne kelljen sűrűn meghatározó játékost nélkülözni.

A nyári szünetben annyi változás történt a Makóban, hogy Turján és Kurucsai távozott, Szaveljev, valamint Zakar érkezett. Ezzel kapcsolatban a következőt mondta a tréner:

Turján György távozott

– Turján eltávolodása a futballtól elég érzékenyen érint bennünket. Gyuri játékintelligenciáját több poszton is használhattuk, nem beszélve arról, hogy a magassága is hiányozni fog. Szaveljevet a Kecskemétből hoztuk, vele megoldható a jobb oldali védő szerepköre. Zakar Szabolcs játéka pedig nagyban hasonlít a Tisza Volán SC-Szeviépbe távozott Kurucsai Andráséhoz. Aztán, hogy jól igazoltunk-e, hogy erősödtünk-e, most még képtelenség válaszolni, majd az elért eredmények, a bajnokságban mutatott teljesítmények adják meg rá a választ.

Elvégzett munka

A télen kemény alapozáson estek át az MFC játékosai. Az eredmény sem maradt el, a zöld-sárgák a mezőny legjobbjának bizonyultak.
– Akárcsak januárban és februárban, most is maradéktalanul elvégeztük az előre eltervezett munkát. Ahová lehetett, belecsempésztük a labdás gyakorlatokat a fizikális felkészítésbe. A játékosok rövid távokat teljesítettek, a leghosszabb szárazfutás a 400 méter volt. Abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy sérülés miatt senki sem dőlt ki több napra, hétre. Az edzőmeccsek is jól szolgálták a felkészülést. Erős ellenfelekkel, élvonalbeliekkel is játszottunk, ami örömmel töltött el, egyszer sem vallottunk szégyent. Bizakodó vagyok, a fiúkkal együtt már nagyon várom a rajtot. A gárda nagyjából összeállt, de azok a szurkolóink, akik nagy változtatásokat várnak, csalódnak majd. Ami jól működik, ami egyszer már bevált, azon butaság lenne variálni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem levezetni érkezett a Betonba

Rutinos, sok nagy csatát megélt, azokban edződött bekket igazolt a Szeged Beton VE férfi… Tovább olvasom